Hírek A Facebookon esett egymásnak Hont András és Magyar Péter

Hont András a saját Facebook-oldalán az erről készült képernyőfotót megosztva „lájkkurvának” nevezte a Tisza Párt elnökét. Az újságíró kifejtette: „Ahogy a cikkből is kiderül, önkormányzati intézményről van szó. A szakemberhiányról persze nem a fenntartó tehet, de az írás nem is ezt kéri számon, hanem hogy miért az utcára terelik a várakozókat, és miért nem lehet online időpontot foglalni. Ugyanis más településeken is orvoshiány van, mégis meg tudják ezt a problémát oldani.”

Ez azonban nem zavarja a lájkkurvát, hogy demagóg módon azonnal rárepüljön a témára, nyilvánvalóan anélkül, hogy olvasta volna a cikket. Az orvoshiány egyenesen következik abból, hogy a Fidesz ellenzékben mindent elkövetett bármiféle egészségügyi reform megakadályozásáért, kormányon pedig a végletekig halogatta azt – ahogy erről sokunk sok helyen írt és beszélt. Szóval az a kérdésem, öcsém: te mit is csináltál a megelőző 23 órában?

– tette fel a kérdést Hont András.

Magyar Péter a bejegyzés alatti hozzászólásában vágott vissza: „Olyan vicces, hogy a gyalázkodó szóhasználatod megegyezik Bede Zsoltiéval. Sokat jártok össze? Egyszerre kapjátok az ukázt?”

llentétben veled, nemcsak elolvastam, de meg is értettem a cikket. Bohóckodhatsz, nyalizhatsz a hatalomnak, akár még Fodor Gabi2 is lehet belőled. De ha már számonkérés, Bandita. Én soha nem voltam sem megválasztott, sem kijelölt fideszes politikus, mint te. By the way, milyen volt Deutsch Tominak dolgozni, kólázni?

– fogalmazott.

A Tisza elnöke arra emlékeztetett: „Hont András a Fidesznek 1990-től tagja. Rövid ideig a KÖSZ (A Fidesz ifjúsági partnerszervezete) tisztségviselője. Előbb a párt Erzsébetvárosi Szervezetének alelnöke, majd 1995-től 2001-ig elnöke. A Budapesti Választmánynak 1994-től 2001-ig, az Országos Választmánynak 2001-től tagja. Az 1994. és az 1998. évi országgyűlési választásokon Deutsch Tamás, 2002-ben Rockenbauer Zoltán kampányát vezette. 1994-ben önkormányzati képviselővé választják Budapest VII. kerületében. Az önkormányzatban a Kulturális Bizottság, később az Ügyrendi Bizottság elnöke, a Polgári Együttműködés frakciójának vezetője. A következő ciklusban is képviselői mandátumhoz jut, ám erről a testület alakuló ülésén lemond, de a Művelődési Bizottságnak tagja marad. 2000-től tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, ahol a Kulturális és a Városrendészeti Bizottságokban tevékenykedik.”

Magyar Péter hozzászólására kommentben válaszolt Hont András: „Nagyon szórakoztató lennél, ha szórakoztató lennél. Nem teljesen világos ugyanis, hogy ezzel a bemásolással most mit is akartál mondani, de vélhetően ezt te sem tudod. Amúgy inkább tonikot szoktam inni, mint kólát, de ha jól emlékszem, Deutschcsal azt se sűrűn. Sörözni sokszor söröztünk. Mással nem élek.”

A történetnek itt nem volt vége, Magyar Péter megosztott egy fotót a Facebook-oldalán, a képen egy kanapén fekszik a politikus, a poszt leírása: „Én, miközben Hont András és Bede Zsolti + a megafonos propagandista haverjaik együtt küzdenek, mint… Nehogy az egészségetekre menjen, Skacok.”

Németh Márton Sándor

1723054677048.jpeg
 
Így van ne olvass híreket és semmit sem fogsz érteni nemhogy a saját de a világ dolgaiból sem.
Pl mi történik ott ahol a kormánypárt bukik??
Lásd Paks elveszik a támogatást ebből látszik hogy ha nem szavaztok jól így jártok..
Nem egyedi íme agy másik:

650 milliós tartozást hagy Dézsi Csaba András győri polgármester az utódjára, akit válaszra sem méltat​

Lázár János miniszter szerint több város összesen 4,5 milliárd forinttal tartozik a Volánnak, Az egyik ilyen Győr, amely Lázár szerint 650 milliós elmaradásban van. Amit be fognak hajtani!!
Pintér Bence, Győr leendő polgármestere augusztus 1-én levélben kérte az ügy részleteit a még regnáló fideszes városvezetőtől, Dézsi Csaba Andrástól, aki nem válaszolt.
„nem tájékoztathatja Győr megválasztott, de még nem regnáló polgármesterét.”
Pintér Bence korábban újságíró volt, akit Dézsi Csaba András lényegében ellenségnek kiáltott ki. A választáson nagyon szoros eredmény született, de csak Dézsi bukott, a Fidesz nem, így Pintér Bence egy Fidesz által dominált közgyűlést vezet majd, ahol neki három saját embere lesz.
(ilyen lesz az ország is ha a fidesz valaha megbukik!!!!!! ezért jó lenne ha ismernék az emberek a valóságot de, nem hajlandók rá! )
 
Így van ne olvass híreket és semmit sem fogsz érteni nemhogy a saját de a világ dolgaiból sem.
A szavazók nem is akarják érteni.
A fideszes polgármesterek szerint addig van pénz, amíg jó helyre szavaznak.
Paks különleges helyzet.
Eddig élvezte az atomerőmű előnyeit.
Más települések (a fideszes vezetésűek is) irigyelték, hogy nekik több jutott.
Valószínűleg eddig sem a 100%-át kapta a város.
A fidesz mindenhol kihasználja az irigység kártyát.
Például a veszélyes foglalkozású rendőrök és kommandósok 5 éves korkedvezményét is sokan irigyelték, egy ideje már nincs mit.

A kormánypropaganda ügyesen megmagyarázza a híveknek, hogy jól van ez így.
A valamennyire függetleneknek a fennmaradásuk a tét.
Fizetőfal mögé dugják a hírt, vagy lesz belőle egy megosztó kattintásvadász bulvár jellegű tudósítás.

A hírek nem azért vannak, hogy megérts valamit.
Jó esetben szórakoztatás máskor pedig propaganda.
 
Valószínűleg eddig sem a 100%-át kapta a város.
Hát pedig muszáj volt. Legfeljebb "fentről" megmondták a polgármesternek, hova tegye a pénz egy részét (NER-es vállalkozásokkal végrehajtott beruházásokba).
Az iparűzési adó egyféle felhasználását tiltja a törvény szigorúan: bérre nem lehet kiadni!!
(Nehogymár a hivatali dolgozók kapjanak egy kis emelést, lóf..tty a valagukba.)
 
Én arra emlékszem, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életünk volt gyerekként.
Az a fránya létbiztonság...
Ha nem szidtad nyíltan a rendszert, előbb-utóbb besorolhattal a Trabant/Wartburg/Zsiguli kategóriákba. (A munkád függvényében elkezdhettél gyűjteni a fentiek valamelyikére, mert tudtad, hogy munkahelyed holnap is lesz.)
Rengeteg időnk maradt a tanuláson kívül "gyereknek" lenni.
Ez meg a másik. Néhány embert leszámítva, ismeretlen fogalom volt a versenyhelyzet, ezért nem kellett 52 szakkörbe, meg maganorara járni.
Igaz a szakácsnő gyerekéből ritkán lett agysebész.
Nade miért hagyták abba Donáthék a pártépítést?
Mert kintről nem lehet pártot építeni.
Előbb-utóbb Magyar is ráébred.
Azt hitték, majd jönnek a szavazatok mindenféle szervezet, program, rendezvények meg kampány híján?
Talán a többiek nem ezen a véleményen voltak?
Én politikust élőben utoljára a '18-as önkormányzati valasztás után láttam, amikor az ogy képviselőnk eljött a polgármester eskütételére.
Hát eléggé elkalkulálták a dolgot. És ezért csak magukat okolhatják, a szavazó, ha nem látja maga előtt a pártot, nem ismer négynél több embert a pártból, akkor hogy a fenébe szavazzon rájuk?
Le kell váltani őket! (Mármint a buta szavazókat. Amúgy azt a pár millió tájékozatlant tényleg nem ártana, de ne kinaiakra/Fülöp szigetekire.)
Vidéken tök ismeretlen embereket indítanak, mindenféle kampány nélkül, hát elég lúzer dolog volt.
Attól függ. Ha a helyi közösség ismeri és elismeri...
Nincs többé hétfő!!!!
Off
Csak hétfők vannak.
Nem panasz, de majdnem 60 évig városokban éltem (30 ezrestől 4 milliósig.)
Most falura költöztünk és rlkezdtünk gazdálkodni.
Sajnos az állatokat nem lehet kikapcsolni, ahogy a növenyeknek sem mondhatom, hogy majd holnap locsolok.
De mégis élmény a saját tojás vagy gyümölcs.
Ön
 
Az a fránya létbiztonság...
Ha nem szidtad nyíltan a rendszert, előbb-utóbb besorolhattal a Trabant/Wartburg/Zsiguli kategóriákba. (A munkád függvényében elkezdhettél gyűjteni a fentiek valamelyikére, mert tudtad, hogy munkahelyed holnap is lesz.)

Ez meg a másik. Néhány embert leszámítva, ismeretlen fogalom volt a versenyhelyzet, ezért nem kellett 52 szakkörbe, meg maganorara járni.
Igaz a szakácsnő gyerekéből ritkán lett agysebész.

Mert kintről nem lehet pártot építeni.
Előbb-utóbb Magyar is ráébred.

Talán a többiek nem ezen a véleményen voltak?
Én politikust élőben utoljára a '18-as önkormányzati valasztás után láttam, amikor az ogy képviselőnk eljött a polgármester eskütételére.

Le kell váltani őket! (Mármint a buta szavazókat. Amúgy azt a pár millió tájékozatlant tényleg nem ártana, de ne kinaiakra/Fülöp szigetekire.)

Attól függ. Ha a helyi közösség ismeri és elismeri...

Off
Csak hétfők vannak.
Nem panasz, de majdnem 60 évig városokban éltem (30 ezrestől 4 milliósig.)
Most falura költöztünk és rlkezdtünk gazdálkodni.
Sajnos az állatokat nem lehet kikapcsolni, ahogy a növenyeknek sem mondhatom, hogy majd holnap locsolok.
De mégis élmény a saját tojás vagy gyümölcs.
Ön
Bölcs döntés volt! Csak nem kell túlspilázni a gazdálkodást, ha nincs jövedelemkényszer. Ami jólesik, és előbb-utóbb ez egybeesik azzal, ami hasznos.
 
Az a fránya létbiztonság...
Nem is képzelik sokan mennyire fontos.
Az összes szabadság érzetet megette a fene nélküle.
kb úgy mint az utazás jogát pénz nélkül.
Mint munkához való jogot munkahely nélkül.
Autó jogosítvány nélkül, stb..
Annyi minden van ami feledtethette a Trabantot.
Egészségügy orvos nélkül. Túrázásra szerzett idő nyugdíjként, de nincs hozzá erőd, mert még a lépcső is sok.
 
Off
Csak hétfők vannak.
Nem panasz, de majdnem 60 évig városokban éltem (30 ezrestől 4 milliósig.)
Most falura költöztünk és rlkezdtünk gazdálkodni.
Sajnos az állatokat nem lehet kikapcsolni, ahogy a növenyeknek sem mondhatom, hogy majd holnap locsolok.
De mégis élmény a saját tojás vagy gyümölcs.
Ön
A legjobb élményt nyaranta a hátsókertben a kerítés nyújtotta. A vadak ellen málnával volt körbekerítve, vödörszám érett minden nap. :)
 
Nem is képzelik sokan mennyire fontos.
Az összes szabadság érzetet megette a fene nélküle.
kb úgy mint az utazás jogát pénz nélkül.
Mint munkához való jogot munkahely nélkül.
Autó jogosítvány nélkül, stb..
Annyi minden van ami feledtethette a Trabantot.
Egészségügy orvos nélkül. Túrázásra szerzett idő nyugdíjként, de nincs hozzá erőd, mert még a lépcső is sok.
ezt megkapta a nep a rendszervaltaskor
szabadon utazhatott >> csakmar nem volt mibol
lecserelhette a kgst autot >> csakmar nem volt mibol
nem volt mar KMK nem buntettek ha nem dolgozott >> de mar nem is volt hol
mar mehetett egyetemre a proli is >> csakmar nem volt mibol
 
Nyugdíjba vonultam...
(Nem találom a szerénység ikont)
legkedvesebb madaram
tudom nagyszeru huszar voltal dehogy milyen lettel volna
orszagvezetonek gondolom a sarloskalapacsos lobogo alatti a szobad arra is adott volna utravalot
szegenyseg ??? azaz mikor elpazaroljuk mindazt a tudast ami a birtokunkban van merthogy valtjuk a rendszert
a te/ti korai opsitotok volt a legnagyobb pazarlas
 
Én abban a korban nőttem fel, és úgy gondolom, hogy gyereknek lenni akkor sokkal jobb volt, mint most.
amit visszasir az ki benne elt az kiszamithato letbiztonsag
felvehette az ilyen-olyan hitelt mert tudta holnap is lesz munkaja
nem letezett a munkanelkuli fogalma de volt KMK
nem boklaszhatott a vilagban csak ketevente kapott 50 $ -nyi valutavaltasi jogot
de nyaralhatott fillerekert a vallalati SZOT udulokben
nem a rendszert sirja vissza hanem azt a biztonsagos eletet ami akkor volt
nem rettegett vegrehajtotol aki azt is beakarja hajtani amit sohasem vett igenybe
/nem is volt vegrehajto apparatus/
 
legkedvesebb madaram
tudom nagyszeru huszar voltal dehogy milyen lettel volna
orszagvezetonek gondolom a sarloskalapacsos lobogo alatti a szobad arra is adott volna utravalot
Off
Isten igazából a gengszterváltás előt csak pár évet voltam katona (4-5).
A zömét azt a huszonpar évet utána nyomtam le, amikor már nem csak a technikai tudásom, hanem a vezetői és gazdálkodási készségem is vizsgázott. Politikával törvényileg nem foglalkozhattunk, így nem tudom azon a téren hogyan tudtam volna teljesíteni, de úgy vélem a külpolitikat leszámítva most sem a politikával, hanem a gazdálkodással van gond (meg persze a vezetői képességekkel nehanyuknak fent).
Viszont azt megtanultam, hogy egyedül nem lehet megváltani a világot (akármilyen zseni is vagy).
On
szegenyseg ??? azaz mikor elpazaroljuk mindazt a tudast ami a birtokunkban van merthogy valtjuk a rendszert
a te/ti korai opsitotok volt a legnagyobb pazarlas
Már ezt is feldolgoztam.
Eljutottam oda, hogy szívesen megosztom a tudásom, de csak ha kérik. Azonban a világért sem tukmalom rá másokra..
 
Off
Isten igazából a gengszterváltás előt csak pár évet voltam katona (4-5).
A zömét azt a huszonpar évet utána nyomtam le, amikor már nem csak a technikai tudásom, hanem a vezetői és gazdálkodási készségem is vizsgázott. Politikával törvényileg nem foglalkozhattunk, így nem tudom azon a téren hogyan tudtam volna teljesíteni, de úgy vélem a külpolitikat leszámítva most sem a politikával, hanem a gazdálkodással van gond (meg persze a vezetői képességekkel nehanyuknak fent).
Viszont azt megtanultam, hogy egyedül nem lehet megváltani a világot (akármilyen zseni is vagy).
On

Már ezt is feldolgoztam.
Eljutottam oda, hogy szívesen megosztom a tudásom, de csak ha kérik. Azonban a világért sem tukmalom rá másokra..
mivel napiszinten latom a mai katonaskodas eszak-amerikai szeletet
igy azt is tudom hogy mifelenk Te egy orizendo etalon lennel
itt ekkora pazarlast soha el nem kovetnenek
es mikent tapasztaltad IS meg a magyar uniformisnak is tiszteletet ad a yenki
olyat amit a sajat hazadban a honfitarsaidtol soha meg nem kaptal
/ne merd azt allitani hogy nem dobbentel meg azon a > thank You for a service < amit utcan lepten-nyomon felnottol-oregtol- gyerektol kaptal barhol ahol megjelentel a magyar munderban /
 
Utoljára módosítva:

No igen. Amíg nálunk pénzért lehet címzetes főtiszti redfokozatot venni, addig nem is lesz presztízse az rgyenruhának...
 
amit visszasir az ki benne elt az kiszamithato letbiztonsag
felvehette az ilyen-olyan hitelt mert tudta holnap is lesz munkaja
nem letezett a munkanelkuli fogalma de volt KMK
nem boklaszhatott a vilagban csak ketevente kapott 50 $ -nyi valutavaltasi jogot
de nyaralhatott fillerekert a vallalati SZOT udulokben
nem a rendszert sirja vissza hanem azt a biztonsagos eletet ami akkor volt
nem rettegett vegrehajtotol aki azt is beakarja hajtani amit sohasem vett igenybe
/nem is volt vegrehajto apparatus/
Azért írtam, hogy gyereknek lenni akkor jobb volt, mint ma. Felnőttként nyilván akkor sem volt egyszerű, de mi gyerekek azért ebből kevesebbet éreztünk meg. A legkedvesebb játékunk az ugrálás volt, a gumikötél, ugrálókötél, ugróiskola, nem csoda ha mind olyan soványak voltunk mint az agárkutya. :D
A banánért gazdag, szegény egyaránt sorba állt karácsony előtt, mire elérhető lett, (itt kb. 1 euró kilója), azóta rá se nézek, még a kukacos almát is többre becsülöm.
Voltak akkor is anyagi különbségek család és család között, de bennünket gyerekeket ez nem különösebben zavart, csak a felnőttek gondolják, hogy ezek a fontos dolgok. Pedig ami jó emlékem megmaradt, az egy sem a pénzhez kötődik.
 
Azt nem tudom hogy MOST milyen gyereknek lenni hisz ahogy elnézem jól érzik magukat.
Sokkal nagyobbak a lehetőségeik!!
Igenis zavart az anyagi különbség . Fontos dolgok voltak akkoriban is 1970-es évek) suba a subához guba a gubához.
Egy értelmiségi körbe nehéz volt bekerülni egy paraszti körből.
 
a paraszti korbol jovo koloknek meg volt az a lehetosege hogy kiemelkedoen tanuljon es bekerul az egyetemre amit elvegezhetett ingyen es bermentve !!!
a kiemelkedeshez elegendo volt HA tanultal !!!
 
Teccet vóna köztársasági elnököt feleségül venni! :D akkor ingyen is megdobálták volna egy rakás rendfokozattal.
Nincs az a pénz vagy pozíció, amiért én párt cserélnek. 41 éve élek inkább többé, mint kevésbé boldog házasságban.
Nekem 16 évembe telt , míg elértem (soron kívül) azt amit Novák férje 5 hét alatt, de akkor már rég tudtam, hogy a vállap csak a szomszédnak szól (a betöltött poszt ami számít). Zongorázni nem tudok, sminkszobára meg pláne nincs szükségem.
Szóval belegondolva, semmi csabitot nem tudott volna kínálni....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !
Amortisha wrote on AgnesB73's profile.
Ezer köszönet az OceanofPDF oldal linkjének megosztásáért. Halálra kerestem több könyvet és itt most sikerült őket letöltenem. Mégegyszer nagyon köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,392
Üzenet
4,853,501
Tagok
618,744
Legújabb tagunk
Michaelthete
Oldal tetejére