Hírek Amerikai lap: Ha Orbán terve bejön, óriási bajba kerül Európa


A jobboldali populisták várható térnyerése sebezhetővé teheti Európát a támadásokkal szemben – írja a CNN.



A jobboldali pártok történetük eddigi legjobb eredményére számítanak a jövő hónapban tartandó európai parlamenti választásokon – véli az amerikai hírportál, amely szerint az új összetételű parlament miatt a 27 országot tömörítő blokk sebezhetőbbé válhat az uniónak ártani akaró ellenséges államokkal szemben.
Mint ismert, Orbán Viktor is kifejezte március 15-ei beszédében, győzelemre számít, „el kell foglalnunk Brüsszelt” – mondta a miniszterenök.
A közvélemény-kutatási adatok arra utalnak, hogy az Európai Parlament radikális jobboldali képviselői elegendő mandátummal rendelkezhetnek ahhoz, hogy együttesen megakadályozzák az európai uniós jogszabályok elfogadását.

"A megválasztott populisták két okból is egyedülállóan vonzóak a rosszindulatú szereplők számára" - mondta James Shires, az Európai Kiberkonfliktus-kutatási Kezdeményezés társigazgatója.

"Először is, ők olyan elitellenes figurák, akik nem bíznak azokban az intézményekben vagy struktúrákban, amelyeken belül most dolgoznak. Másodszor, sok esetben ösztönös az olyan államokhoz való igazodás, mint Kína vagy Oroszország. Bizonyos területeken egyetértenek velük, és szívesen hangoztatnak nézeteket, sőt, még félretájékoztatást is terjesztenek a nevükben" – mondta a szakértő.

Az európai biztonsági tisztviselők egyik érve, hogy ezek a kisebb, újabb pártok nem rendelkeznek nagy tapasztalattal a biztonsági szolgálatokkal való együttműködésben, sőt, még a saját jelöltjeik vagy munkatársaik átvilágításában sincs sok tapasztalatuk - vagy éppen érdekük.
Az Európai Parlament maga nem rendelkezik a parlamenti képviselők átvilágítására létrehozott egységgel, és a 27 uniós tagállamra hagyatkozik, amelyek képviselőket küldenek Brüsszelbe és Strasbourgba.


„Egyes országok esetében ez egy hat hónapos folyamat, máshol két évig is eltarthat” - mondta a CNN-nek egy magas rangú európai parlamenti forrás. „Az uniós szerződések nagy része nem vonatkozik a biztonsági szolgálatokra, így nagyon kevés központi felügyeletünk van, és az országok nem kötelesek érzékeny információkat küldeni nekünk. Bűnügyi nyilvántartást ellenőrizhetünk, de a legtöbb kémnek nincs aktív bűnügyi nyilvántartása”.

Az európai parlamenti képviselők szabadon terjeszthetnek bármilyen dezinformációt, amely az EU-val szemben ellenséges államok céljaihoz igazodik. Kiállhatnak és elítélhetik Európa Ukrajnának nyújtott támogatását, szidhatják a melegházasságot és az éghajlatváltozást, mindezzel szemben az EU védetlen, mert hacsak egy európai parlamenti képviselőt nem fizet közvetlenül egy idegen állam azért, hogy lobbizzon és hazudjon a nevében, akkor ez teljesen legális.

A második fő aggodalom, hogy egy európai parlamenti képviselő vagy munkatársa kiszivárogtathat olyan érzékeny információkat, amelyekhez hozzáféréssel rendelkeznek.



Morvay Péter

1715887070762.jpeg
 
Igen a hazai ellenzék is csak ennyit tud hogy NEM.
Nem tudnak megfelelő választ adni a kor kihívásaira. Szerencsétlenkednek itt a sok kis apró pártjukkal ahelyett hogy ha már annyira fontos számukra az ország jó léte akkor álljanak össze egy ELLENZÉKI mozgalom vagy párt névre.
Mert én nem magamat sajnálom hanem azokat akik pl: itt is folyamatosan azon reszketnek hogy na majd most megbukik a Orbán kormány....
S minden marad a régiben.
Ahogy írtam már régebben is amíg marad a dacoskodás addig nem lesz változás. Mert megmarad a szakadék ezt kellene feltölteni de, az ellenzék úgy látom nem is akarja.
Már beszéltél az ideológia nélküli egy nagy technikai pártról.
De előbb nevezzük meg talán te kit nevezel ellenzéknek.
Mert lehet nincs is.
Nem mellékesen mondom egy nagy technikai párt már van azt a típust nevezték már politikai terméknek(G. Fodor Gábor)
Most létrehoznál egy másikat?
De kikből?
Nincs is ellenzék.
Akire te gondolsz a sokaság már ott menetelt március 15-n. Andrássy úton.
És ott voltak az influenszerek hősök terén.
 
Utoljára módosítva:
Már beszéltél az ideológia nélküli egy nagy technikai pártról.
De előbb nevezzük meg talán te kit nevezel ellenzéknek.
Mert lehet nincs is.
Nem mellékesen mondom egy nagy technikai párt már van azt a típust nevezték már politikai terméknek(G. Fodor Gábor)
Most létrehoznál egy másikat?
De kikből?
Nincs is ellenzék.
Akire te gondolsz a sokaság már ott menetelt március 15-n. Andrássy úton.
És ott voltak az influenszerek hősök terén.
Akkor rendben csinálják így tovább.
Ott a Momentum, LMP, MSZP, s kitudja ki még...mi szükség van rájuk? Tagozódjanak be egy nagyobb pártba és ott próbálják elérni céljaikat. Ha ezt a FIDESZ megtudta csinálni és sikerrel akkor nekik is sikerülni fog. Kivéve ha nem akarják az aranyat tojó tyúkot elengedni.
Nehogy én törjem magamat hogy nekik jó menjen...mutassák meg hogy ők is tudnak áldozatot hozni. Számomra bőven elegendő 4-5 évente az urnához járulni. Ennyit politizálok.
 
Ott a Momentum, LMP, MSZP, s kitudja ki még...mi szükség van rájuk?
Ezt nevezed ellenzéknek?
Ők a rendszer részei!!
Az MSZP már akkor is része volt amikor a Botkát megfúrták
Ezek csak párt nevek követők nélkül.
Abból nem lesz tömeg.
Se általad technikai és ideológia mentesen létrejött tömegkövetéses 1 párt.
Milyen eszmét adtál nekik?
Nincs elképzelésed rá.
Van az Orbán leváltás jelszó nálad is.
De kiderült eszme is kéne.(mert nem volt náluk eddig)
Na te se leszel politikai úttörő. Van a váltsuk le a kormányt
Ezt a Tisza is meghirdette.
Most kell hátradőlve megjegyezned: te nem politizálsz te választó vagy.
És mind pancserek akik a politikai palettán vannak.
A te 1 nagy párt elképzelésed nem megvalósítható.
Illetve már csinálják.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on dreaming58's profile.
Szia!
Sajnos elírtam a jelszót.Helyesen: DKKTi (a végén kis " I "
Sziasztok! Üdv mindenkinek! Nagyon örülök, hogy a kolléganőm megmutatta ezt az oldalt. Remélem innen sok jó olvasmányt tudok letölteni és elolvasni. Ha csak tehetem, akkor olvasok. A fantázia nagyon fontos számomra. Immár túl vagyok egy könyvtárra való könyv kiolvasásán. De ez az, amiből sohasem lehet elég. Szinte minden műfajt szeretek olvasni. Talán az önéletrajzot nem. Régen sok könyvem volt, ma már nem igazán.
gyurcyka wrote on Aronfy's profile.
szia! annó feltöltöttem a dicsekvő béka-t.eltünt a gépemről sok mással együtt.ha még meg lenne, átdobnád? köszi!
Adatbázis hibát jelez a gép, minden olvasatlan üzenetre kattintásnál....

Statisztikák

Témák
38,269
Üzenet
4,827,458
Tagok
617,018
Legújabb tagunk
norii92
Oldal tetejére