Nem csak Magyarországon szálltak el a megélhetés költségei és az ingatlanárak, ezért egyre több fiatal keres alternatív megoldásokat. Egy a harmincas évei elején járó kanadai házaspár például egy régi iskolabuszban alakította ki az otthonát.
Mandy és a férje, Ritomo mindketten 32 évesek és mindketten japán nyelvtanárok. Mivel nehezen jöttek ki a bevételeikből, és saját lakást venni esélyük sem volt, úgy döntöttek az életmódjukon változtattak. Megvettek, majd szétszedtek és guruló otthonná alakítottak egy régi iskolabuszt – írja a Mirror című brit bulvárlap.
Mandynek és Ritomonak nem volt semmilyen tudása és tapasztalata az átalakítással kapcsolatban, korábban még kétkezi munkát sem igazán végeztek. Jórészt YouTube-videókból lesték el mit, hogyan csináljanak, de a barátok, rokonok is sokat segítettek nekik. Az elektromos rendszert például Mandy villanyszerelő unokatestvére rakta össze.
A házaspárnak két évébe került, amíg a hagyományos iskolabuszból álmaik otthona lett. Összesen 25 ezer kanadai dollárt (kb. 6,7 millió forintot) költöttek, amiből a legnagyobb tétel a 10 ezer dolláros napelemes rendszer volt, amiből az elektromosságot nyerik. Azt mondják semmi sem hiányzik az otthonukból, van mosdójuk, tévéjük, hatalmas konyhájuk, minden, ami kell.
Mandy azt mondja, míg korábban két-háromzer dollárt költöttek lakhatásra, most nem kell számlákat fizetniük. A takarítás mindössze 15 percet vesz igénybe és gyönyörű helyeken laknak az erdőkben.
Az egyetlen hátulütő, hogy ha mennének valahová, a hatalmas iskolabusszal nagyon nehéz parkolni, ezt általában előre le kell szervezni. Mandy és Ritomo, akik két éve élnek az átalakított iskolabuszban, többek között emiatt döntöttek úgy, hogy valami kisebbre váltanak. A következő években olyan helyekre szeretnének utazni, ahol problémás lehet egy hatalmas iskolabusszal érkezni.
A kanadai házaspár a Facebookon kínálja eladásra a buszt, 65 ezer kanadai dollárt (közel 17,5 millió forintot) kérnek érte.