Hírek Elköltötte a kormány az uniós menekültpénzeket – "Másra"

Az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a hvg.hu-nak azt írta, hogy a REACT-EU nevű alapból nekünk járó 110 milliárd forintos előfinanszírozásból úgy 102 milliárdot már folyósítottak Magyarországnak.

A két héttel ezelőtti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, nem kaptunk forrást az ukrajnai menekültek ellátására, addig az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a hvg.hu kérdésére azt írta:

"A REACT-EU nevű alapból nekünk járó 110 milliárd forintnak megfelelő 299,6 millió eurós előfinanszírozásból úgy 263,2 milliót (a mostani, jóval gyengébb árfolyamon számolva 102,5 milliárd forintnyit) már megkaptunk."
Ez folyósított összeg 35 százalékos előfinanszírozás, amit a végső elszámolás után, ha az Európai Bizottság mindent rendben talál, még majdnem kétszer ennyi forrás követhet.

A Miniszterelnökség a hvg.hu-nak küldött válaszából azonban kiderül az ellentmondás oka: mivel az említett forrást eredetileg a koronavírus-helyzet utáni újraindításra szánták, a kormányzat azt már lekötötte más célokra. Azt írták: "Áprilisban a REACT-EU keretében a Magyarországnak egyébként is járó, már korábban más célra lekötött uniós forrásból kaptunk előleget. Ez sajnos egyetlenegy euró új uniós forrást sem jelent az országnak."

Vagyis – szemben a segélyszervezeteknek támogatást osztó alap egyik munkatársával és az egyik támogatott szeretetszolgálattal – ők nem állítják, hogy a REACT-EU-pénzek nem költhetők az ukrajnai menekültekre, csupán már másra felhasználták azokat, ezért teljesen új pénzt szeretnének.

1654861640698.png
 
Csatolás megtekintése 1864985
Felhasználták másra? Hát gondolom nem arra, amire szükség lett volna! És még csodálkoznak, hogy visszatartják a többi pénzt!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Zoltan1977Apa wrote on Pozitiva's profile.
Kedves Pozitíva, a feleségem gyógypedagógiai asszisztens képzésen tanul. Sokat segíthetne egy jó könyv, ha még megoldható, el tudnád küldeni a már sokak által emlegetett Gordosné: Bevezető általános gyógypedagógiai ismeretek c. könyvet? Köszönöm előre is!
Sziasztok! SOS LENNE valaki tud segíteni ezeknek a feladatoknak a megoldó kulcsában? Az is elég ha csatoltok képet a netről,de én ott mondjuk nem találtam fenn... Kérlek szépen segítsetek....
Sziasztok!Keresem get to the top 1 angol könyvhöz tartozó Teszteket!Esetleg valakinek megvan?
IMOPB wrote on ildi200429's profile.
A Hold sötét oldalán, Bűnös éj, Halálos csók van meg. Kell?
Sziasztok!
Keresem a régi apáczais betűhívóképeket (2002-2003 környéke). Esetleg valakinek megvan scannelve, vagy be tudná nekem scannelni?
Nagyon köszönöm előre is :)

(Tudom, hogy a mostani fent van, de nekem jobban tetszik a régi)

Statisztikák

Témák
37,567
Üzenet
4,650,321
Tagok
606,162
Legújabb tagunk
MMMarcsika
Oldal tetejére