Kezdő vagyok

Akkor kezdjük.

Mi is az a számítógép?

Régebben könnyebben meg tudtam volna egyszerűen fogalmazni, most bevallom gondban vagyok, mert az, hogy olyan elektronikus szerkezet, amely bemeneti adatokat feldolgozva kimeneti adatokat szolgáltat, egyrészt igaz a zsebszámológépre is, másrészt nem gondolnám, hogy közérthető egy átlagos háziasszony számára is. (Itt jegyzem meg, hogy néha direkt fogok túl egyszerűnek tűnni, mert azt szeretném, hogy a lehető legtöbb kezdő érdeklődő megértse azt amit beírok.)

Talán úgy lehet egyszerűen megfogalmazni, hogy a mai értelemben vett számítógép egy olyan árammal működő szerkentyű, aminek a segítségével egyszerűbb és bonyolultabb berendezések kezelését lehet végezni, ugyanakkor alkalmas az önálló működésre is - akár csupán azért, hogy minket szórakoztasson.
Bármilyen hihetetlen de megtalálható a mosógépektől a telefonig rengeteg minket körülvevő szerkezetben.
Persze mi, az átlagember arra gondolunk, hogy számítógép az a doboz, amire egy billentyű, egy egér meg egy monitor van rákötve (esetleg még fél tucat más kütyü pl. szkenner/nyomtató....stb.). de olvastam már (igaz látni még nem láttam) olyan intelligens mikrohullámú sütőről, ami hálózati (nem a 230 V-os, hanem az RJ-45-s típusú csatlakozós Internetes) kimenettel is rendelkezik és a Neten meg tudja keresni a betett ételhez tartozó sütési/főzési opciókat, sőt végre is hajtja azokat.

És akkor még nem is említettem az ipart, ahol a műanyag ablakkeretgyártó automatától az éretlen borsószem válogatóig rengeteg helyen található számítógép.
Ezért mi maradjunk a saját kis területünkön és az értelmezést is korlátozzuk a berkeinkre.

Szóval miből is áll a mi (személyi) számítógépünk?
A '80-as évek elején, amikor a PC elindult hódító útjára, még egész más fogalmat takart a számítógép. (Tulajdonképp az akkor hódító Commodore, Spectrum és hasonló gépek mintájára az IBM azzal akart kedveskedni a nagygépes vásárlóinak, hogy elkészíttettet egy olyan személyi számítógépet, amiben kicsiben benne volt az ami a nagy gépeiben, persze korlátozottan.)
Igazából azért vált lehetővé a PC ipar kialakulása, mert az Intel cég mérnökei megalkották az Intel 4004 mikrochipet.
(Az első 4 azaz négy bites CPU-t, hogy mi az a CPU ki fogok rá térni.) Igaz ez a '70 es évek elején történt, de kellett hozzá némi idő, amíg a számítógép többi része is megépíthetővé vált

Amint az előző beírásban is olvasható, rengeteg rövidítés és szakkifejezés nehezíti a kezdő gépező életét (CPU, RJ45, chip...stb).
Ezeket kb. úgy tanulja meg a kezdő, mint a gyermek a beszédet. Elkezdi használni és egyre többet fog megérteni belőle.

Visszatérve a történeti áttekintésre, tehát az asztalon elférő számítógép megépítése azért vált lehetségessé, mert egyrészt megjelentek az IC-k (integrált áramkörök) - azok a soklábú csótányszerű izék, amibe több száz, több ezer, majd több millió félvezetőt zsúfoltak bele -, másrészt a hardver (a vas) mellett a szoftver (a programok) tárháza is jelentősen bővült.

Vagyis egyre kisebb helyre egyre több tudást tudtak belezsúfolni.

Ez persze még nem vezetett volna az IBM PC-k gyors és széleskörű elterjedéséhez, ha nem gondolnak egy korszakalkotót a nagy kéknél (az IBM színe a kék).
A várható fejlődés miatt belekalkulálták az is, hogy a személyi számítógép megjelenésekor még nem is létező dolgokat is kell, hogy a gép a későbbiekben kezelni tudja (egér, merevlemez, fényceruza...stb.). Két fickó sikeresen dolgozott egy számítógép programon, ami a kor akkori színvonalán magas szintűnek számító megoldásokkal állt elő. Ez a két fiatalember Bill Gates és Paul Allen volt, akik a sikereiken felbuzdulva megalapították a Microsoft céget (végre egy ismertebb név - közelítünk a mához.)
Az elgondolásuk lényege az volt, hogy amennyire csak lehet, minden téren legyen rugalmas a rendszerük vagyis már a gép indulásakor lehessen a gépet érintő módosításokat belevinni a gép működésébe.

Hogy ezt megértsük nézzük meg, hogy mit is tud egy digitális számítógép: összeadni.
Lehet, hogy hihetetlen, de a mai digitális számítógépek is csak ezt tudják, de ezt piszok gyorsan (akár több milliót is másodpercenként).

Most hogy is van ez? Még a 2-500 Ft-os alap zsebszámológép is tud összeadni, kivonni, szorozni, osztani, sőt...
Igen csakhogy... vegyük elő azt a fránya matekot, pedig hatalmas akarattal sikerült azt is elfelejteni belőle, amit anno meg sem tanultunk (tisztelet a kivételnek).
a 3+3+3 az gyakorlatilag a 3*3 a 7*7*7*7 pedig a 4*7, vagyis a szorzás, az a többszörös összeadás.
A 27-3 az nem más mint a 27+(-3) vagyis a negatív előjeles összeadás.
Az osztásra a többszörös kivonás kifejezést félve írom le és nem is merem példával alátámasztani, nehogy elriasszam azokat, akik eddig még nem veszítették volna el az érdeklődésüket a téma iránt.

Gyakorlatilag a négy számtani alapművelet mind visszavezethető az összeadásra - ennyi talán legyen elég most (ha nem, a mazochistáknak külön témát is indíthatunk).
Még mindig a témánál maradva azt írtam: digitális számítógép (ráadásul bináris, vagyis kettes számrendszert használó számítógép).
Nem ismerem a matematika oktatás jelenlegi helyzetét, de vagy 20 éve a kéz szorobán mellett az volt az őrjítő sláger, hogy nézd apu/anyu egy kézen is el tudok számolni 31-ig. Ennek a zseniális kettes számrendszernek van egy óriási előnye, a helyiértékeken vagy egyes, vagy nulla állhat (áramra lefordítva van jel, nincs jel), tehát a számítógép viszonylag egyszerűen tudja az egyes helyiértékeket kezelni.
Legyünk büszkék, hogy egy magyar - Neumann János - volt aki ezen módszer elvét kidolgozta (igaz már az államokban).

Neumann János tehát kidolgozta a mai modern digitális számítógépek működési modelljét, aminek az volt a lényege, hogy a gépben tároljuk mind az adatokat, mind a velük végzendő műveleteket és azt egy központi rész megfelelő módon kezeli.
Ehhez Neumann vezérlőegységeket, memóriablokkokat és regisztereket képzelt el:

(Az akkumulátor természetesen itt nem a gépjárművünk akkumulátora, hanem egyfajta gyűjtőhely.)
a középső rész a központi egység (CPU, Central Processing Unit, Központi Feldolgozó Egység, processzor).
A memóriának pedig címe van (mint a házaknak az utcában) és az ott tárolt dolgokat szépen sorjában hajtja végre a digitális számítógép.
Ebből kiindulva mindjárt felvetődik a kérdés, hogy hol kezdődik a végrehajtás? Természetesen az első címen, ami - lévén szó számítástechnikáról a 0. hely (és nem az 1.)
Ebben rejlett a zsenialitása a Gates féle DOS operációs rendszernek is. Az operációs rendszer az a szoftver/program, aminek a segítségével értelmezhetővé válnak az általunk gépbe bevitt utasítások. Ma a DOS már történelem, azonban aki még benne nőtt fel, az pl. rengeteg trükköt tud a Windows világban is alkalmazni, mert a DOS érában megtanulta.

Rövid összegzés:
Tulajdonképp a digitális számítógép a bekapcsoláskor elkezdi betölteni és végrehajtani azt ami 0. memóriablokkjával kezdődik (ami rengeteg 0 és 1, de ezt a hatalmas bonyolultsága révén számunkra emészthető formában jeleníti meg - képek és hangok).

Most egyelőre ennyi, később folytatom, ha van rá érdeklődés.

Tegnap az Intel Ic-vel kapcsolatban azt írtam 4 bites.
Mi is az a bit?
Bár a közgondolkodásban elterjedt az egybites kifejezés, ami a korlátozott értelemre utal, azért nem mindenki számára világos a jelentése.
A bit (ami angolul falatnyit is jelent) a binary digit kifejezésből származik. jele a kis b.
Az információ legkisebb egysége - értéke kétféle lehet: igaz/hamis, igen/nem, 1/0.

A byte a jelen szabályok szerint 8 bit összessége. jele a nagy B.
Érdekesség, hogy az '50-es évek közepén amikor ezt a fogalmat bevezették a számítástechnikába, akkor még 6 bit volt egyenlő 1 bájt-tal (ma már a magyar írásmód is elfogadott). Persze elvben most is lehet találkozni az általánostól eltérő pl. 9 bites bájt-tal (un. 36 bites architektúráknál), de nem ez a jellemző.

Mire is elég 1 B, azaz 8 bit. A nyolcbites byte 256 ( ) féle számot tárolhat, 0 és 255 között. Ez figyelembe véve, hogy egy átlagnyelv kb 35 betűs készletét bőségesen elegendő, hogy egy nyelvben a kis és a nagy betűket, valamint az írásjeleket saját kóddal lássunk el.
Persze, ha azt is megnézzük, hogy a latin betűk mellett (amiből a mi ABC-nk 40 félét tartalmaz) létezik görög, cirill és több más írásmód is, akkor már nem biztos, hogy elég a 256 kód, de erre is kitaláltak megoldást anno.

Ha viszont másfelől közelítünk, mivel azt is írtam, hogy a memóriarekeszeket címmel kell ellátni (mint a házakat), ez borzasztó kevésnek tűnik. Azonban ha egymás mellé teszünk 2 bájt-ot az már 16 bit vagyis 65536 rekeszt tudunk megcímezni. Ezzel már lehet valamit kezdeni, mert ez 64 kB - azaz 64 kilobájt). Vegyük észre, hogy a Commodore 64 nevében a szám pont erre utal.

Most akkor a bájt az betűt jelent vagy memóriacímet vagy mást?
Mikor mit. Az előző hsz-emben lévő rajzon a CU (control unit) vagyis vezérlő dönti el, hogy az adott bájt az mi.
Lehet memória cím, lehet programkód, de lehet akár egy periféria címe is.
Már megint egy új fogalom: periféria.
A periféria az ami a központi részen kívül van, azaz a billentyűzettől a nyomtatóig, de még a pen drive is (már ha van).
A periférák és a központi rész (beleértve a memóriát, processzort...) összessége adja meg egy adott számítógép erőforrását.
Régebben a számítástechnikában gyakorta találkozhattunk ezzel a kifejezéssel: nincs elég erőforrás. ma már ez szerencsére háttérbe szorult (persze azért még létező fogalom).

Lassan közelítünk a gyakorlatban is hasznosítható (és nem csak az elbeszélő költemény kategóriájú) hozzászólásokhoz, de némi mese még lesz.
A '80-as években megjelent Commodore 64 azzal (is) felülmúlta konkurenseit, hogy mind a 64 kB (ne feledjük kilobájt) memóriába lehetett írni és olvasni míg a Spectrumnál pl. ez 48 kb volt.
Logikusan nagyobb tárhely - nagyobb/bonyolultabb program futtatását tette lehetővé.
Az 1981-ben megjelenő IBM PC ennél is többet akart nyújtani. a 20 bites címzéssel 1 048 576 B, azaz 1 MB (megabájt) tárteület elérése vált elméletileg elérhetővé, gyakorlatilag ez azonban eleinte "csak" 640 kB-t jelentett, de ez is 10 szerese volt az előbb említett géptípusokhoz képest. Ez egyrészt nagyságrendi ugrás is volt másrészt az új koncepció - egységekből állítom össze a gépet, amelyek kombinálhatók - szintén új távlatokat nyitott a személyi számítógépek használhatóságának történelmében.

A kazettás magnós tárolási módszert már akkoriban sem érezték megfelelőnek sem gyorsaság, sem megbízhatóság terén.
A korai nagygépes rendszerekben már az 1970-es évektől alkalmaztak hajlékony lemezes adattárolót szép magyar kifejezéssel "floppy lemezt".

Ez méretét tekintve 8" (kb 20 cm) átmérőjű volt és az adattárolási kapacitása 150-500 kB-ig terjedt gyártótól függően.
Már a Commodore is alkalmazta az 5 1/4"-s flopit (ismét egy magyarítás) 170 kB kapacitással. Ezt az IBM 180 kB-ra növelte, majd rájött, hogy a lemez két oldalas, tehát ha mindkét oldalon elhelyez egy író/olvasó fejet, akkor megduplázhatja a tárolókapacitást 360 kB-ra. (Tehát a gépben elhelyezhető memória még mindig több volt a lemezről felmásolható mennyiségnél, vagyis program+adat+feldolgozás= vígan mehet.)
Ám a fejlődés itt nem állt meg. A fenti képen látható szürke flopi, ami neve ellenére (merthogy a floppy hajlékonyat jelent angolul), kemény tokban jelent meg és 2-4* akkora kapacitással bírt azaz 720 kb-1,44 MB. Érdekesség, hogy ennek a meghajtónak az atyja Jánosi Marcell, aki a hazai BRG gyárban dolgozta ki a technológiát, de jó magyar szokás szerint a szabadalmi oltalmat nem terjesztették ki így az IBM melletti másik nagy cég, az Apple meghajtójának vált az alapjává.

Természetesen a gyártástechnológia fejlődésével a "nagy" flopi elérte az 1,2 MB sőt az 1,4 MB kapacitást, míg a "kis" flopi a 2,88 MB-t.
Azonban már akkor érezhető volt egy "belső" tároló szükségessége. Logikus, hogy ha a nagy gépeknél van hajlékony lemezes tároló, akkor van merevlemezes tároló is. (Ezek kapacitása a 0,8 MB-5 MB között volt a nagy rendszerekben)

Nyilván a cél a személyi számítógép esetén is az 5 MB minimum kapacitás volt (őszintén megmosolyogtató még most is, ahogy írom, de anno a vonatnál is azt hitték, hogy a hatalmas 40-50 km/h-s sebességet az ember talán nem is élheti túl és mégis...).
kiveséztük a tárolókat, de nem ejtettünk szót az adatbevitelről és az adatok megjelenítéséről.
Amíg a nagy gépek esetén lyukszalagról és lyukkártyáról is beszélhetünk mint adatforrás és tároló, addig a PC-nél ez nyilvánvalóan nem jöhetett szóba, hisz "személyi" és nem asztalnyi, pláne teherautó méretű gépről beszélünk.
A billentyűzet ami a telexgépekből alakult ki a kezdetekkor 73 gombos volt, ez annyira régi, hogy bár nem egy ilyenem volt, most még önálló képet sem találtam róla, csak egy komplett géppel együtt:

Talán itt is látható, hogy a funkciógombok oldalt találhatók (és csak 10 van belőlük), valamint nincs külön nyíl és számbillentyűzet a jobb oldalon, hanem a NumLock gombbal választható hogy melyik funkciót használjuk.
A monitorok "természetesen monochrome-ok voltak, azaz egyetlen színárnyalatuk volt (általában zöld vagy borostyán) és sok esetben alfanumerikusak, azaz csak betűk és számok megjelenítése volt lehetséges, egyéb képpontoké nem.
Ha már betettem ezt a képet, érdemes megnézni, hogy az eredeti flopi dupla magasságú volt, pontosabban a modern flopik volta fél magasságúak.

Az előzőekben szóltam a memóriáról és a háttértárak egy részéről.
Egy picit boncolgassuk még ezt a két területet.

A számítógépes memória bizonyos szempontból három csoportra osztható: elsődleges, másodlagos, vagy harmadlagos tároló.
Az elsődleges, ami a processzor gyors működését szolgálja, a másodlagos a háttértér, a harmadlagos a biztonsági/archivációs célú mentés.

A nagy gépes korszakban ferritgyűrűre fűzött vezetékeket alkalmaztak elsődleges memóriának (Egy bit - egy gyűrű . Ebből sejthető, hogy akkoriban miért is nem léteztek asztalon elférő méretű számítógépek.) A PC-ben félvezetőket alkalmaznak operatív memóriaként.
Gyakorlatilag két fő csoportja van a csak olvasható ROM (read-only memory ) aminek a továbbfejlesztett változata az EPROM és EEPROM (az elektronikusan programozható és újraprogramozható ROM), valamint a RAM (random access memory).

Hogy miért kell a ROM?
Ahogy írtam, a számítógép a bekapcsoláskor a 0. memória címen lévő utasítássorozatot kezdi el végrehajtani. Nyilván, hogy ide kell valami minimális utasítássort tenni, különben nem lesz mit végrehajtani. A Spectrum számítógépnél azért volt "csak" 48 kB az elérhető RAM, mert a 64 kB többi részét ez a ROM birtokolta. Ezzel szemben a Commodore a 64 kB RAM egy részébe betöltötte a ROM tartalmat, de az módosítható volt.

Említettem a RAM-ot, de nem magyaráztam meg. A RAM olyan memória, ahová bevihetünk és kiolvashatunk utasításokat/adatokat.
elvben kétféle RAM van, a kezdetekkor használt statikus RAM és a felejtős dinamikus (van persze nemfelejtős RAM is, de ezt egyelőre ne vegyük figyelembe, mert így is szerteágazó a terület). A statikus RAM az un. flip-flop elvet használja (a vasúti piros lámpa esete vagy a bal vagy a jobb lámpa világít). Ehhez minimálisan 2 félvezető elemszükséges (+2 kondenzátor+2 ellenállás) bitenkét, ami egyrészt rengeteg alkatrész (ne feledük 1 bájt 8 bit vagyis 1 MegaBájt több mint 8 millió bit azaz >16 millió tranzisztor, kondenzátor, ellenállás), másrészt működési sebességét tekintve sem a leggyorsabb.
Ezzel szemben a dinamikus RAM-nál bitenként 1 tranzisztor, 1 kondenzátor, 1 ellenállás van, tehát feleannyi feleakkora tápellátási igénnyel és nagyobb gyorsasággal. Igaz cserébe ezeket a RAM-okat állandóan frissíteni kell (kiolvasni a tartalmukat majd visszaírni, mert ahogy a kondenzátor veszít a kapacitásából, úgy veszíti el a tartalmát is a memóriarekesz. Amikor azt halljuk hány Megahertzes a gép RAM-ja akkor nem a tárolási kapacitását, hanem a frissítési sebességet tudhatjuk meg.
Emlékszünk? a PC kezdeti korszakában a 20 bites címzéssel 1 MB memória volt elérhető, ebből is csak 640 kB volt a RAM terület - legalábbis a DOS alatt. A DOS (Disk Opering System) az egyik első lemezes operációs rendszer volt, amiről még szintén írok később.
Nagyjából átnéztük az elsődleges tárolókat.
A másodlagos tárolókról is beszéltem már ez a merev, vagy a hajlékony lemez amit persze a kisebb működési sebességa megoldást, ellenére bizonyos trükkök segítségével operatív memóriabővítésként is lehetett használni, sőt a Windows a mai napig alkalmazza ezt ha, elfogyna a RAM a gépünkben a feladatok végrehajtása során (erőforrás kezelés!).
A harmadlagos tárolók a biztonsági mentés eszközei ezek általában az optikai vagy szalagos háttértárak. Egyszerűbben szólva a ma CD/DVD írónak illetve DAT magnónak nevezett eszközökről van szó.

Ha már említettem a Microsoft céget és a DOS-t.1980-ban egy Tim Patterson nevű úriember elkezdte kifejleszteni a CP/M nevű operációs rendszert.
Az operációs rendszer „Olyan programrendszer, amely a számítógépes rendszerben a programok végrehajtását vezérli: így például ütemezi a programok végrehajtását, elosztja az erőforrásokat, biztosítja a felhasználó és a számítógépes rendszer közötti kommunikációt.”
Ennek a CP/M rendszernek a 8086 processzorra írt QDOS változatát Bill Gates még az év vége előtt meg akarta venni egy meg nem nevezett kliense (az IBM) részére.
Mivel az eredeti operációs rendszert nem akarták eladni, Patterson még decemberben átírta és Gates 25 000 $-t fizetett érte és átnevezte MS DOS-nak.
Az MS DOS 1.1 verziója szerén képességekkel bírt, de mégis hatalmas sikert hozott 1982-ben.
Két év múltán a 3.0-s verzió, amely már képes volt a könyvtárak és a merevlemez kezelésére is egészen 32 MB méretig.
Érdekesség, hogy a szinte sehol sem fellelhető 2.0-s változatban a CP/M-ben használt / jelet \ -re változtatta a Microsoft, mert a / jel a különféle utasítások kapcsolóinak használatához kellett. (Pl. a dir utasítás kilistázott egy teljes könyvtártartalmat, de, ha az több volt mint 25 sor, akkor az eleje "elveszett" - leszaladta a 25 soros képernyőről, míg a dir/p -page oldalanként, azaz 25 soronként listázta a tartalmat

, míg a dir/w egy lapon rövid formában, egymás mellett sorolta a könyvtártartalmat.
)

Mígnem 1984-ben az Apple meg nem jelentette a grafikus felhasználói felületét, amitől a PC-sek is egyből bezsongtak és ők is ilyet akartak, de az MS Windows 1.0-ra 1985-ig várniuk kellett.

Fájlnév és kiterjesztés.
A DOS korszakban a klasszikus értelemben vett fájlnév az angol abc betűiből valamint néhány írásjelből (pl ! # $ % & ' ( ) - @ ^ _ ` { } ~) állt.
A hossza legfeljebb 8 karakter, míg a kiterjesztésé 3 karakter.
Miért?
Azért az angol, mert egy cirill karaktert, de még egy ékezetes magyar betűt (pl.ő,ű) nem ismert volna fel minden számítógép, csak az azonos nyelvi és egyéb beállítással rendelkezők. Márpedig a gépek között adatok ás fájlok kompatibilitása (csereszabatossága) nyilvánvalóan az egyik legfontosabb feladat volt. Ez egyébként most is tükröződik az internetes honlapok címeiben. Próbáljuk meg a www.hirkereso.hu és a www.hírkereső.hu címeket beírni. Az első esetben elsőre bejön az oldal, míg a másodiknál az intelligens keresés miatt megjelenik ha várnunk, de ékezetek nélkül a címsorban. A www.magyarorszag.hu és a www.magyarország.hu címeket beütve nincs ilyen időkülönbség, mert a magyar állam mindkét címet beregisztráltatta, a könnyebb elérhetőség miatt.

Vissza a fájlnévhez. Miért nyolc? a válasz sejthető (1 bájt), megjegyzem a könyvtárnév is ugyanezen szabályok alapján volt képezhető.
A könyvtárszerkezet azért kellett, mert rájöttek, hogy ha egy helyre több programrészt "összezsúfolnak", nem fogják tudni, hogy melyek tartoznak össze, pláne, ha másik gépre is át kell vinni a programcsomagot.
A Windows95 megjelenésével ez a 8-as korlát 255-re bővült (1 bájton ennyiféle szám ábrázolható) és már a szóköz (space) is megjelenhetett a fájlnévben. tehát ha többen készítettek valamit, akkor már nem kellett rövidítéseket kitalálni (pl FP_dolg.doc, KB_dolg.doc...), hanem kiírható volt teljességében (Fekete Péter dolgozat.doc, Kis Beáta dolgozat.doc).
Azonban az továbbra is érvényben van, hogy a speciális karakterek nem minden gépen értelmezhetők (pl vmi_∏_Ю.doc).

Elérési útvonal, prompt, könyvtárszerkezet, fa struktúra.

Szó volt a fájlnévről, meg arról is, hogy rájöttek, ha egy helyre többféle szoftvert telepítenek, nem tudják szétválasztani az összetartozó programrészeket. ezért született a könyvtárszerkezet, vagyis egy-egy program (sőt programcsoport) egy helyre legyen letárolva.
Aki bátor és a fájlkezelőben vagy a Total Commander-ben megnézi a "Program Files" vagy akár a "Windows" nevű könyvtárat, abban újabb könyvtárakat talál. Az előbbiben a telepített programokat (persze vannak kivételek, mert a nagy cégek eleve úgy terveztetik a szoftvereiket, hogy azok a gyártó cég nevére utaló könyvtárba kerüljenek), az utóbbiban pedig a gépet üzemeltető fő program alrészeit (pl. system könyvtárat) találhatjuk. Vigyázat, ha netán helyhiány miatt valaki törölni akarná pl ezt a system nevű könyvtárat, azzal a gépét működésképtelenné tenné egy időre (a Windows újratelepítéséig)!

Ez a fajta strukturálás magával hozta azt is, hogy be kellett vezetni az elérési út fogalmát, vagyis azt, hogy egy adott programot hol találhatunk meg.
Egy példa ahhoz, hogy megértsük:
Ha az úti célunk eléréséhez fel kell szállnunk egy buszra, akkor ahhoz tudni kell, hogy hol van a kiindulási pont (azaz hol vagyunk az adott pillanatba) és azt is, hogy hol a végcél, de az nem elég, hogy a 12-es busz 3. megállója és 7. megállója, mert melyik városban (sőt melyik városba, hisz vannak városokat átszelő járatok is) Extrém esetben az ország sem mindegy. Nyilván mást jelent a budapesti és mást a szegedi, pláne a bécsi 12-s busz útvonala.
Tehát, ha valakivel azt közlöm, hogy a 12-es busszal mentem 4megállót a könyvtárig (kocsmáig, moziig...), az a helybélinek elegendő infó, de egy idegennek már korántsem. Az esetünkben az ország a meghajtó (flopi, merevlemez, CD...), a város a tulajdonképpeni főkönyvtár,a járat pedig az alkönyvtár. Nyilván ha azt mondom, hogy a magyarországi, budapesti 12-es busz 3. megállójában szálltam fel, az a helybélieknek szócséplés, de egy idegennek bizony információ.
(Erről jut eszembe egy frappáns meghatározás:
Mi a különbség a hír és az információ között?
Ha azt hallom kisiklott egy vonat, az hír.
De ha azt hallom, hogy rajta volt az anyósom, az már információ, mivel az engem érintő tartalommal bír.)

A számítógép számára nincs "szócséplés" az elérési útvonalat vagy előzetesen belevésem a memóriájába (ezt mindjárt kifejtem), vagy
minden egyes alkalommal közlöm.
Tehát, ha közlök egy utasítást (ami egy belső vagy külső parancs/ ezt is mindjárt elmagyarázom), akkor azt is meg kell adnom, hogy annak a leírása (programja) hol található, különben nem fogja tudni végrehajtani (ahogy tojást is nehéz tojás és serpenyő nélkül sütni).

Arról már volt szó, hogy bekapcsoláskor a számítógép a "0." címre ugrik és az ott található utasításokat egymásután elkezdi végrehajtani ( ez a boot folyamat).
A DOS-nál a boot betölti az operációs rendszer főbb részeit és miután minden fontosat végrehajtott, várja az utasításainkat.
Ezt onnét lá(hat)tuk, hogy alapesetben a képernyőn megjelent egy a:\> vagy egy c:\> jelsorozat. Ezt hívjuk prompt-nak (azaz az épp aktuális helyünknek, szemben a prompt angol jelentésével, ami az azonnalt jelenti, de nincs ellentmondás, mert amit ott megaduk, azt a számítógép "prompt" megpróbálja végrehajtani).
Akkor a, ha hajlékony lemezről és akkor c, ha merevlemezről töltődött be a DOS. A :\ a gyökérkönyvtárat (fő könyvtárat jelenti), míg a csibecsőr az "ide várom az utasítást".
Mivel rengeteg utasítás van amit sokszor és gyakran kell alkalmazni, ezeket egy command.com nevű fájlba belesűrítették. ilyen pl a képernyőtörlés - cls (clearscreen) vagy a könyvtárváltás - cd (change directory). Az, hogy milyen parancsok lettek belesűrítve az még az azonos operációs rendszerek verzióiban is eltér(het). A kb 50-90 utasítás durván fele belső a többi külső utasítás.
Hogy miért nem tették mindet bele a command.com-ba? Erre egyszerű a magyarázat: nem fért bele.
A futtatható fájlok háromféle kiterjesztéssel rendelkezhetnek (emlékezzünk a fájlnév 8+3 ből a 3): .com, .exe és .bat.
A gyors futású com (ami a command szó rövidítése) hossza a kezdetekben max 64 KB lehetett, az exe ennél nagyobb is lehetett, viszont a futási sebessége jóval lassabb volt, míg a bat a batch (kötegelt) utasítássorozathoz volt alkalmazható.
Szóval a 64 KB-ba nem fért bele minden és ami nem fért az lett a külső parancs. ilyen pl a format vagy a print.

Ha van lehetőség az indítás (boot) befolyásolására, akkor kell, hogy legyen hozzá eszköz is.
Ez pedig alapvetően 2 fájl: az autoexec.bat és a config.sys.
Az autoexec.bat, ahogy a neve is mutatja - automatikusan elinduló fájl.
Ide kerülnek be azok az utasítások, amelyeket általános érvényűen akarunk használni.

Egy klasszikus rövid autoexec.bat:


@ECHO OFF
SET PROMPT=$P$G
SET PATH=C:\BAT;C:\TOOLS;C:\DOS;C:\WINDOWS;C:\NU;C:\TP\BIN;C:\NET
SET TEMP=C:\TEMP
SET NU=C:\NU
NC


Nézzük is végig gyorsan:
Az ECHO (visszhang) arra szolgált, hogy a bevitt és végrehajtott parancsokat kiírja a képernyőre (nyilván azért off, mert felesleges az általunk előre meghatározott utasításokat újra kilistázni a monitoron, persze amikor még nem volt monitora a számítógépeknek...).

A következő, a PROMPT is állítható az egyes betűk jelentése:


Nyilván nem haszontalan tudni az aktuális meghajtó és könyvtár helyét, ezért a legtöbb esetben a $P$G kombinációt használták.

A PATH a gyakran használt helyeket sorolja fel:

A PATH változó tartalma megadja, hogy amennyiben a COMMAND.COM nem találja meg a beírt parancshoz tartozó futtatható file-t az aktuális könyvtárban, akkor mely könyvtárakat nézze még át, mielőtt "Bad command or file name" hibaüzenetet adna.

A SET TEMP azt a helyet adja, ami a "szemétlerakó". Itt tudnak a programjaink ideiglenes fájlokat létrehozni, amit aztán a programfutás végén törölni illene, de ezt sajna nem mindig teszik meg 100 %-ban.

A SET NU jelen esetben a Norton Utility könyvtárhoz tartozik ami a Norton Commander (NC) kiegészítője.
A NC-ről a későbbiek folyamán még sok szó lesz, most elég legyen annyi, hogy a Total Commander DOS-os őse.

Az utolsó sor a Norton Commander-t indítja (ami egy keretprogram).

Mire jó a CONFIG.SYS?

A CONFIG.SYS egy egyszerű szövegfájl, amelynek segítségével megadhatjuk, hogy a gép a DOS kerneljét követően milyen ún. eszközmeghajtó programokat (device driver) töltsön be a memóriába. A device driverek lehetővé teszik olyan hardver eszközök kezelését, amelyekhez a DOS kernelje nem biztosít közvetlen hozzáférést (ilyen pl. az egér). A device driverek rendszerint .SYS kiterjesztéssel rendelkeznek, de a DOS újabb változataiban már felbukkantak az .EXE kiterjesztésű, egyszerre device driverként és futtatható programként is viselkedő driverek (pl. SMARTDRV.EXE, EMM386.EXE).


A kernel pedig a rendszermag: az operációs rendszer alapja (magja),

Rejtett fájlok, könyvtárak

Már volt róla szó:
A BOOT folyamat A számítógép bekapcsolását közvetlenül követő esemény, az ún. "BOOT-folyamat". Sorrendje szigorúan meghatározott:

1. BIOS + IO.SYS (kernel)
2. MSDOS.SYS (alapértelmezésű eszközkezelők)
3. CONFIG.SYS (további eszközkezelők)
4. COMMAND.COM (parancsértelmező)
5. AUTOEXEC.BAT (ún. kötegelt parancsállomány)

Tehát, kicsit egyszerűbben a következő történik:

1. ...a ROM-BIOS végrehajt egy öntesztet (POST),
2. ...majd betöltődik valamelyik háttértárolóról a DOS
3. ...a parancsértelmező (command.com) feladata kiértékelni és végrehajtani a kötegelt parancsállományban (autoexec.bat) előírt utasításokat
   
4. ...megjelenik a készenléti állapot jelző (prompt) és a kurzor
   

Ha az io.sys illetve msdos.sys fájlokat "véletlenül" letörölnénk vagy módosítanánk, akkor a számítógép nem tud "elindulni", azaz DOS-osan használhatatlan.
Hogy ezt elkerüljék ezért a fájl DOS-os attribútumok között (a fájlok tulajdonságait, felhasználhatóságát, hatóköreit leíró jelölések az attribútumok, az, hogy milyen attribútumokat vehetnek fel a fájlok, a fájlrendszertől függ) - találunk egy "read only" - csak olvasható és egy hidden - rejtett attribútumot (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban kapcsolót).
Értelemszerűen a read only bekapcsolásakor a fájl "csak " olvashatóvá válik és nem lehet módosítani. (Törölni viszont igen!)
A hidden esetén pedig nem is jeleníthető meg az adott fájl (legalábbis egyszerűen nem).
Tehát, ha a fentebb említett két fájlnál bekapcsoljuk a két attribútumot, akkor nagy valószínűséggel nem lesz gond a boot-oláskor (kivéve, ha vírus támadná meg a gépet, de erről is lesz később szó).

De ha már van ilyen kapcsolónk, akkor miért is ne használjuk? Használjuk, de módjával. Ugyanis bizonyos esetekben az operációs rendszerünk számára is láthatatlanná válnak ezek a fájlok és ez által egyben elérhetetlenné is válnak.
Ezért egyszerű paranccsal ezek nem is állíthatók, csak különféle segédprogramokkal (pl DOS navigátor).

Számunkra az a fontos, hogy amennyiben lenne ilyen fájlunk, azt magunktól nem módosítsuk/töröljük. A fejlett programok (vírusellenőrző, commanderek...) pedig maguktól is tudják őket kezelni.

Ha már szó volt a vírusokról.

1982-ben az akkor 15 éves amerikai diák, Rich Skrenta úgy döntött, hogy megvicceli ismerőseit,
ezért írt egy programot, ------------------------>
amely hajlékonylemezek segítségével önmagát terjesztette az Apple II rendszereken. Skrenta célja az volt, hogy megtréfálja a barátait, akik állandóan új játékok miatt nyaggatták. Az Elk Cloner - amely a szakemberek szerint az első bootszektorvírus volt - miután betöltődött, megjelenített a képernyőn egy verset. Semmilyen kárt nem okozott és nem nyúlt bele a szoftverekbe sem.


Mások kétségeiket fejezik ki a jubileummal kapcsolatban, mivel az ARPANET-en már a '70-es évek elején megjelent a Creeper, de senki nem vitatja az Elk személyi számítógépes elsőségét. "Már azelőtt is voltak vírusokra vagy férgekre hasonlító magatartású alkalmazások, amelyeket eredetileg azért írtak, hogy például szétoszthassák a hálózati nyomtatók javításait és frissítéseit" - mondta Candid Wüest, a Symantec szakértője.

A vírusszoftverek készítésének elméleti kezdetei egészen Neumann Jánosig és 1949-ig nyúlnak vissza. Neumann János állította fel ugyanis azt a tézist, miszerint egy számítógépes program képes lehet önmaga reprodukálására. Ezt először a Darwin nevű játék mutatta meg, amelyet a Bell Labs mérnökei fejlesztettek ki. A játékban két program küzdött egymással egy rendszer ellenőrzésének megszerzéséért és megpróbálták felülírni magukat. Egyik regényében John Brunner író is előre jelezte a számítógépes hálózatokban terjedő internetes vírusok veszélyét.

Az első vírus MS-DOS alatt 1986-ban bukkant fel. Két pakisztáni testvér a Brainnek nevezett programot használta szoftverük másolásvédelmeként. A Brain átírta az adathordozók jelét (c)Brainre és szöveget fűzött a bootszektor fájlba. A program körüli botrány több más vírust is megihletett, jött a Lehigh, a Jerusalem, a Cascade és a Miami. Ezek a vírusok a floppykkal, a programok mellett megbújva terjedtek, azonban akkoriban még mégsem lettek annyira széles körben ismertek.

"Amint a példa mutatja, az első vírusok még gyakorlatilag teljesen ártalmatlanok voltak, készítőik kihívásnak érezték megalkotásukat. A programozókat az hajtotta, hogy ők legyenek az elsők, akik képesek egy rendszer ellenőrzésének megszerzésére vagy hogy ők írhassák meg az első széles körben elterjedő kártevőt" - hangsúlyozta Candid Wüest.

Ahogy egyre inkább törekedtek különböző források a vírusok felfedezésére és irtására, a programozók is ötletesebben álcázták vírusaikat, amelyek sokszor teljesen alakot tudtak váltani, hogy elkerüljék a lebukást. 1992-ben a Michelangelo vírus volt az első amely a médiában is nagy vihart kavart, azonban mégsem ment végbe olyan pusztítás, mint amit előre jeleztek. A kilencvenes évek közepén, ahogy egyre inkább terjedni kezdett a Windows operációs rendszer, a vírusok többsége is azt vette már célba. A legnagyobb robbanás az úgynevezett makrovírusok területén volt, ugyanis a Microsoft szövegszerkesztője, a Word ezeknek ideális melegágyat biztosított. Ezek a vírusok sokkal jobban terjedtek, mint a programvírusok, hiszen az ember sokkal több dokumentummal dolgozik, mint szoftverrel.

Aztán az 1990-es évek végén megjelent Melissa, amely letarolta a világot: a vírus a makrovírusi tevékenységet emailben való terjedéssel fűszerezte meg, aminek során belenyúlt az érintett Microsoft Outlook címtárába, majd a benne foglalt emailcímekre szét is küldözgette magát. A Melissa "sikere" javarészt az internet robbanásszerű terjedésének is köszönhető, mivel akkoriban egyre több PC csatlakozott az internetre. Ezt 2000 májusában követte a Loveletter, amely már világszerte milliárdos károkat okozott.

2000 óta már az összes ismert vírus az internetet használja ki a terjedésre, és nem telt el hónap úgy, hogy ne hallatott volna magáról valamilyen mutáns program. Az első vírus, amely a felhasználók hozzájárulása nélkül terjedt el, a SQL-Slammer volt 2003 januárjában, amely a Microsoft SQL Server hibáit használta ki és amely alig fél óra után már 75 000 áldozattal büszkélkedhetett. Közben a világ is megváltozott, és a bűnözők is felismerték az internetben rejlő lehetőségeket.

2002 környékén döbbentek rá a vírusírók, hogy nemcsak presztízskérdésből lehet kártevőket készíteni, hanem haszonszerzés, zsarolás vagy éppen információszerzés céljából is. A szakember szerint a jövőben már az okostelefonok és a PDA-k sem mentesülhetnek a vírusoktól, trójai férgektől és kémprogramoktól. A mobil készülékek rohamos elterjedése maga után vonja a mobil kártevők elterjedését is.

Az Elk Cloner létrehozója ma már nem büszke a 31 évvel ezelőtti tettére. Azóta volt a Sun, a Netscape és az AOL munkatársa is és megalapította a Topix nevű cégét, mely lokális hírekkel szolgálja ki az olvasókat, köztük a CNN portáljának látogatóit. "Alig tudom elhinni, hogy fejlesztettem kalandjátékokat, operációs rendszert az Apple II számára, és mégis mindenki az első vírus miatt emlékezik meg rólam" - kommentálta a híreket Rich Skrenta.

És akkor ne maradjanak ki a főbb DOS parancsok sem:

Még mindig a fájlokról

[h=2] Azon kívül, hogy egy fájlnak vannak attribútumai, vannak más "jellemzői" is:[/h] Az attribútumokkal szemben a fájlok tulajdonságai általában nem szerkeszthető adatok, ezek a fájlra jellemző adatokat tárolnak.

Windows operációs rendszer alatt a következő módokon tekinthetők meg a fájl tulajdonságai:

• Fájl kijelölése > Helyi menü > Tulajdonságok
• (Windows Intéző ~ Windows Explorer) Fájl kijelölése > Fájl menü > Tulajdonságok

[h=3]Fájlméret[/h] A fájlméret megadja, hogy a fájl mekkora területet foglal el annak a meghajtónak az összterületéből, melynek fájlrendszerében elhelyezkedik. Ezt a mennyiséget bájtokban mérjük. Valójában ennél picivel több helyet foglal el minden fájl mert a tárolók un szektorokra vannak osztva (mint a stadionok) és egy egy szektor meghatározott méretű. Ennél a kislemeznél pl a 3 rajz mutatja a szektorokat:

Itt a számok
A 3,5"-es lemez belső felépítése:

1. írásvédelem
2. hub
3. ablak
4. műanyag tok
5. papír védőborítás
6. mágneslemez
7. szektor

A merevlemez annyival bonyolultabb, hogy az első körben partíciókra van osztva (legalább egyre), ami önálló meghajtójelet is kaphat.
Ezért van az, hogy előfordulhat olyan, hogy bár csak egy merevlemezünk van a gépben, mégis lehet két merevlemezes meghajtónk. Ezt tipikusan ott használják, ahol a programokat és az adatokat külön partícióra teszik, mert így egy esetleges újrainstallálásnál biztos megmaradnak az adataink.
Visszatérve a fájlméretre, minden fájl n db szektort foglal el és az utolsót nem biztos, hogy kitölti. Egy 4 kB-os szektorméret esetén a 20 és a 200 bájtos fájl is egy szektor foglal el (és ott marad a 4096 bájtból a zöme üresen), egy 5 kb-os fájl viszont 2*4, azaz 8 kb-ot foglal el. Ebből látszik, hogy egyrészt, ha kicsi szektorokat kreálunk, akkor sok kell belőlük,ami bizony "hozzáférési idő" növekedés, de kevés megy kárba, ha viszont nagyokat, akkor nem kell sok szektort kezelnünk (mert bizony valaminek kezelnie is kell), de sok lehet a helyveszteség. Sőt, ha a fájlokat amúgy is "darabokra "törtük és így tároljuk, azok nem egymás mellett lesznek, mint a mama lekvárja a spájzban, hanem össze-vissza. Hogyan lehet mégis megtalálni? Erre találták ki a FAT táblát (a FAT a File Allocation Table rövidítése), ahol egyrészt rögzítjük a fájlok első darabjának a helyét és a fájl méretét. Aztán az adott fájldarab végéből majd a gépünk megtudhatja, hogy hol a következő darab.
ez az elgondolás lehetővé tette a fájlok gyors felírását a lemez(ek)re, viszont az olvasási idő igencsak megnőhetett, főként ha sok fájl lett letárolva. akik régebbi motorosok, azok emlékeznek még arra a korszakra, amikor "belassult a merevlemez". Ekkor kellett a jó öreg "defragmentálás"-hoz (töredezettség mentesítéshez) folyamodni. Ez a fájldarabokat egymás melletti szektorokba rendezte át, hogy gyorsan lehessen őket kiolvasni és ne kelljen keresgélni a darabokat.

Most viszont térjünk vissza a fájl tulajdonságokhoz:

[h=3]Elérési út[/h] Már volt szó róla röviden. Megadja, hogy az adott fájl eléréséhez mely könyvtárakon át kell navigálni. Első karaktere a meghajtó betűjele, a további karakterek adják meg az alkönyvtárak nevét kocsi-vissza (backslash) - \ - karakterrel elválasztva.
Pl.: C:\User\Documents\
Érdekesség, hogy a meghajtó jelét nem kötelező megadni, ha az épp az aktuális meghajtó (a fenti példában a c

Pl.: \User\Documents\

[h=3]Dátumadatok[/h]

• Létrehozás dátuma: Azt a dátumot és időpontot adja meg, amikor a fájlt a rendszerben létrehozták. Ez az adat soha nem változik meg.
• Módosítás dátuma: A fájl legutóbbi módosításának dátumát adja meg. Ez az adat minden módosításkor megváltozik.
• Hozzáférés dátuma: Azt a dátumot adja meg, amikor valamely felhasználó legutóbb hozzáfért a fájlhoz.

Miért van külön módosítás és hozzáférés?
Mert sok esetben csak "olvasunk" egy fájlt, de nem módosítjuk (pl az io,sys-t és az msdos.sys-t minden bekapcsoláskor).

A jó öreg NC...

A DOS-os érában az autoexec.bat-ok 99%-a az NC-re , azaz a Norton Commander keretprogramra végződött.

Általában bárhonnan el lehetett indítani, gyakorlatilag minden PC-n volt valamilyen verziója. Indítási parancsa: NC. Ha erre nem indult volna, akkor meg kellett keresni a NORTON, vagy az NC nevű alkönyvtárt és onnan próbálkozni.

Indító vagy Fő képernyő*

Bejelentkezés után egyből a program főképernyője fog megjelenni. A felső sorban egy úgynevezett menüsor jelenik meg, melyben a legfőbb lehívható parancs-csoportok láthatók. A képernyő legnagyobb részét a program két ablakja foglalja el, alapértelmezésben kék-fehér színekkel. Az alulról második sorban egy DOS-prompt parancssor jelenik meg, ahol az összes hagyományos DOS-parancs beírható és végre is hajtódik. A legalsó sorban a billentyűzeten legfelül található funkció-billentyűk benyomására végrehajtódó parancsok (rövidítései) vannak.
A Norton Commander főképernyője

Az ablakok felépítése


Alapértelmezésben a két ablakban tartalomjegyzékek, illetve valamilyen típusú információk találhatók. Ha a tartalomjegyzék jelenik meg, akkor az ablak tetején az ottani könyvtár útvonala (PATH) jelenik meg inverzen kiírva. Ha túl hosszú az útvonal, akkor rövidít a program, nevezetesen az útvonal elejét és végét írja csak ki, közöttük pár ponttal. A tartalomjegyzék vagy név.kiterjesztés formában jelenik meg, vagy az összes adattal együtt. Az ablak alján ebben az esetben azon fájl összes adata jelenik meg, amelyre utoljára mutatott a cursor. (név, kiterjesztés, hossz, dátum, idő) Említésre került a cursor. Egy DOS-hoz hasonló cursor van itt is, a Norton Commanderben. A két ablak közül az egyik aktív. Közöttük a TAB billentyűvel lehet ugrálni oda-vissza. Mindig csak az aktív ablak tetején lévő útvonal van negatívban kiíratva, valamint az aktív fájl van kiemelve szintén fordított kiírással, úgynevezett "fénymutatóval". Ha több fájl van az adott könyvtárban, mint amennyi elfér a képernyőn, akkor a nyíl-billentyűk, valamint a Page Up és a Page Down segítségével lehet oldalra, illetve fel-le mozogni. Ismétlésként: csak az aktív fájl összes adata van az ablak aljában részletezve. (Alapesetben!)

A felső menüsor / Left (bal oldal) menü

Info:

Alapvető információ kiírása a bal oldali ablakban. Ezek: a Norton Commander verziószáma és ideje. A gép összes és szabad memóriája, az összes és a szabad tárkapacitás a jobb oldali ablakban lévő lemezen, a jobb oldali fájlok és a könyvtárak száma, valamint mérete. A jobb oldali lemez neve és szériaszáma, valamint az esetleges könyvtár-információs fájl. Tree:

Fa-struktúra a jobb oldali ablakban lévő lemezen, az aktuális könyvtár fénymutatóval kiemelve. Ebben a pontban egy különlegességre szeretném felhívni a figyelmet. Ugyanis itt lehetőség van a Tree-panelben a fel-le billentyűkkel járkálva egy egyszerű könyvtárváltásra! (DOS-ban lásd: TREE) Quick View:

A jobb oldali aktuális fájl gyors-nézete, ha ez lehetséges. Nem minden fájltípusra működik, gyakorlatilag csak a fontosabb szövegesekre jó. Másik megnézési módszer(ek) is van(nak).Compressed File:

Ha a jobb oldalon egy tömörített fájl az aktuális, akkor ezt "szétszedve" mutatja be. Egy erős géppel gyakorlatilag azonnal szétszedi az fájlt, de gyengébb gép esetén várni kell. Működő kiterjesztések: ARJ, ZIP. Alapértelmezésben RAR-ra csak a későbbiekben működött!Find file panel:

Találd meg a fájlokat mutató panelt. Directory Information:

A szemközti panelon mutatott könyvtár információi. Alapértelmezésben a szemközti oldal fénymutatóval megjelölt könyvtárát összegzi. Megmutatja az esetleges alkönyvtárak számát, összes méretét, valamint a teljes másoláshoz szükséges 1.2, illetve 1,44 MB-os floppy-k számát. A másoláskor egyszerű DOS-béli COPY parancsot kell érteni, nem pedig valamilyen tömörítővel összerakott állományt. Link:

Általában az alacsonyabb, 1-2-es portoknál szokás a hátulsó kivezetést megoldani, így a próbálkozást érdemes volt onnan kezdeni. Még egy dolgot feltétlenül be kellett állítani: az egyik gép mester üzemmódban (Master), míg a másik szolga üzemmódban (Slave) dolgozott. A Slave-gép billentyűzetét ilyenkor kiiktatja a kapcsolati program, csak a Master billentyűzete él. A kapcsolatot a "Link" felirat-billentyű lenyomásával hozhatjuk létre a két gépen kb. egyszerre és a Master gépen a Norton Commander "Link" menüpontjában szakíthatjuk meg. A Master gép Norton Commanderének paneljeiben ugyanúgy behívhatók lesznek a Slave gép drive-jai, mintha a saját gépen belül lenne az a meghajtó. Tény, hogy ez nem a létező leggyorsabb másolási módszer, főleg, ha a lassabb soros kábellel kötjük össze a két gépet. Viszont óriási előnye, hogy ha egy darab gép hard diskjén tökéletesen beállítottunk minden programot, minden jellemzővel, joggal, stb.; akkor nem kell ugyanezt megcsinálni az összes többi gépen is. A Link kapcsolatot én például a számítógéptermünk felújításaiban szoktam elég alaposan kihasználni. On/Off:

A bal oldali panel ki-be-kapcsolása. Gyors billentyű kód: CTRL+F1.Elválasztó vonal! Name:

Név szerinti rendezés a bal oldali ablakban. Gyors-kód: CTRL+F3. (DOS-ban lásd: DIR /ON) Extension:

Kiterjesztés szerinti rendezés a bal oldali ablakban. Gyors-kód: CTRL+F4. (DOS-ban lásd: DIR /OE) Time:

Keletkezési dátum szerinti rendezés a bal oldali ablakban. Gyors-kód: CTRL+F5. (DOS-ban lásd: DIR /OD) Size:

Méret szerinti rendezés a bal oldali ablakban. Gyors-kód: CTRL+F6. (DOS-ban lásd: DIR /OS) Unsorted:

Rendezetlenség a bal oldalon. (Avagy ahogy a gép magának tárolja.) Gyors-kód: CTRL+F7.Elválasztó vonal! Re-read:

A bal oldali panel újra olvasása. Filter:

Szűrő beállítása a bal oldali panelon. Drive:

Meghajtó váltása a bal oldalon. Gyors-kód: ALT+F1. (DOS-ban lásd: A:, B:, C:, ... )

Felső menüsor / File (fájl) menü

Előfordulhat, hogy csak a mezők értékeinek első része jelenik meg, esetleg ki is maradhatnak egyes mezők. A grafikus fájl-ok egy részével szintén eredményesen megbirkózik (GIF, JPG) , de a túlságosan egzotikus grafikus állományokat (TFG, TGA, PSD,...) csak szövegesen hajlandó megmutatni. (DOS-ban lásd: TYPE) Edit:

Aktuális fájl javítása, szerkesztése. Csak egyszerű szöveges állományok esetén működik. Mivel ezzel egy önálló fejezet foglalkozik, így most nem szeretném részletezni. Gyors-kód: F4. Copy:

Aktuális fájl, vagy a kijelölt fájl-ok másolása (alapesetben) a másik ablakba, különben meg egy begépelhető helyre. Óriási előnye a DOS-béli COPY-val szemben, hogy Gyors-kód: F5. (DOS-ban lásd: COPY ) Rename or move:

Aktuális fájl átnevezése, vagy a kijelölt fájl-ok mozgatása. Gyors-kód: F6. (DOS-ban lásd: REN, illetve MOVE ) Make Directory:

Könyvtár létrehozása az aktuális ablakban mutatott meghajtó aktuális könyvtárában, ha még nincs ugyanilyen nevű alkönyvtár. Gyors-kód: F7. (DOS-ban lásd: MD ) Delete:

Aktuális fájl, vagy a kijelölt fájl-ok törlése. Törlés előtt egy biztonsági rákérdezés. Gyors-kód: F8. (DOS-ban lásd: DEL, illetve ERASE ) Split/Merge:

Kettő, vagy több fájl egymás után fűzése. Gyors-kód: CTRL+F10.
Elválasztó vonal! Fájl attributes:

Fájl-ok különleges jelzőinek (attribútumainak) beállítása. Elválasztó vonal! Select Group:

Fájl-ok csoportjának kiválasztása. Alapbeállítása: *.*, de ezen igen könnyű változtatni és érdemes is ezt a változtatást megcsinálni, ha például csak az EXE kiterjesztésűek kellenek. Gyors-kód: Szürke plusz. Deselect Group:

Fájl-csoportok kiválasztásának törlése. Alapbeállítása: *.*, de ezen igen könnyű változtatni és érdemes is ezt a változtatást megcsinálni, ha például csak az EXE kiterjesztésűek kellenek. Gyors-kód: Szürke mínusz. Invert Selection:

Fájl-ok inverz kiválasztása. Gyors-kód: szürke csillag. Restore Selection:

Fájl-ok kiválasztásának törlése.
Elválasztó vonal! Quit:

Kilépés a Norton Commanderből egy rákérdezéses jóváhagyás után. Gyors-kód: F10.

Felső menüsor / Disk (lemez) menü

Tapasztalataim szerint kb. azonos ideig formázza a hagyományos floppy-kat, mint a DOS-béli FORMAT. (DOS-ban Lásd: FORMAT) Label Disk:

Meghajtó címének megváltoztatása. (DOS-ban lásd: LABEL ) Elválasztó vonal! Network Utilities:

Hálózati parancsok, adatok. Itt nem kerül részletezésre! Gyors-kód: SHIFT+F2. Elválasztó vonal! Disk Cleanup:

Lemez megtisztítása régi szemetektől, elavult fájl-októl.Gyors-kód: SHIFT+F1.

Felső menüsor / Commands (parancsok) menü




* Az NC leírásának gerincét Tamás Ferenc a Számtech alapjai könyv alapján készítettem. Köszönet érte.
**A képernyő felbontása a DOS-ban kötött volt, a Windowsban azonban már lehetett módosítani,ha a gép erőforrásai lehetővé tették. (alapban 640*480).

Érdekesség, hogy elvben a Norton nem volt ingyenes program, mégis szinte mindenkinek volt "Nortonja".
Amikor a szoftverekért komolyan elkezdtek pénzt kérni sok ingyenes verziója jelent meg pl. a Volkov Commander. Amikor pedig a Windows-ban is igény mutatkozott egy kétablakos fájlkezelőre, akkor megjelent a leánykori néven Windows Commander-ként ismert progi, amit ma Total Commander néven találunk meg a (sajnos) fizetős piacon.

Az örök harc a tárhely hiányával....

Mióta - jó 30 éve - megjelent a PC (Personal Computer, azaz Személyi Számítógép, de érthető okokból nem a magyar rövidítése terjedt el), szinte állandóan harc van a több memóriáért és tárhelyért.
A kezdeti 640 kB, ami ugye a 10*-e volt a C64 memóriaméretének. elegendőnek tűnk hosszú-hosszú időre.
Azonban a különböző boot folyamatok ebből annyit vettek el, hogy mire az NC betöltődött, mintegy 440-450 kB-nyi memória maradt szabadon. A háttértárolók kapacitását pedig a kezdeti egy oldalnyi 160 kB-ról nyilván növelni kellett, hisz ha a fenti memóriatartalmit ki akarta valaki (pontosabban valami, azaz egy program) menteni, ahhoz 3 lemez is kellhetett, de még a 360 kB-os kétoldalas sem volt elegendő egy nagyobb - memóriában tárolt adatmennyiség rögzítésére. Az 1,2 Mb-os lemezek megjelenésével már ki lehetett menteni a teljes memóriatartalmat, de időközben a programkészítők is rájöttek atrra, hogy nem kell egy teljes adattáblát a memóriába betölteni, ha csak egy részével akarunk dolgozni, tehát úgy írták a programokat, hogy azok akár 2-3 MB (tudom ma már megmosolyogtatóan kis, de akkor még óriásinak számító) adathalmot is kezelni tudtak. A merevlemez megjelenése persze már erre is megoldást jelentett egy ideig, viszont felvetett egy újabb gondot: hogyan vigyem át az adataim egy másik gépre, ha a fájlok nagyobbak mint 1,2 MB?
A nyolcvanas éve végén egy - akkor zseniális, ám tragikus keveset élt - programozó készített két programot, amely matematikai algoritmusok segítségével tömörítette (pkzip) illetve kitömörítette (pkzip) a fájlokat.
Mi is az a tömörítés?
Az adattömörítés a számítógépes tudományágak egy területe, melynek célja az adatok feldolgozása oly módon, hogy azok minél kevesebb helyet foglaljanak, vagy minél gyorsabban lehessen őket továbbítani. Ez azért lehetséges, mert a valós világ adatai többnyire igen redundánsan és nem a lehető legtömörebb formában reprezentálódnak.
Alapvetően kétféle adattömörítési megoldás létezik:

• A veszteségmentes tömörítés
• Veszteséges tömörítés
  • Adott hibaarányú tömörítés

Egyik igen egyszerű módja a tömörítésnek például a futamhossz-tömörítés, amikor is egymást követő adatokat egyetlen kóddal és az előfordulás számával helyettesítünk. Ez példa a veszteségmentes tömörítésre is, amikor a tömörített adatból később egy fordított eljárással pontosan visszanyerhető az eredeti adat. Az olyan adatoknál, mint a szöveges dokumentumok (néhány esettől eltekintve), követelmény a veszteségmentes tömörítés, hiszen akár egyetlen bit változás is megváltoztathatja a szöveg jelentését.

Más esetekben – például hangok vagy képek tömörítésénél – csekély, a felhasználó számára nem észrevehető veszteség megengedhető, ilyenkor tehát veszteséges eljárások is alkalmazhatók. Ezen gyakorta jelentkező esetek a tömörítés hatásosságára széles választékot kínálnak a felhasználónak, attól függően, hogy inkább kevéssé tömörített, jó minőségű, vagy jobban tömörített, de nagyobb veszteséget hagyó tömörítési eljárást kíván alkalmazni. Az ehhez hasonló esetekben, tehát képek vagy hangok tömörítésénél egyúttal az emberi érzékszervek érzékenysége határozhatja meg az adattömörítés módját, hisz megengedhető olyan veszteség, amely számunkra nem észrevehető változást okoz.


A lényeg, hogy a pkzip nyomdokán sok más és többet is nyújtó tömörítőprogramot hoztak létre, melyek képesek voltak a tömörített fájlt "darabolni" is, azaz adott méretű több részből álló fájldarabokra bontani. Ez manapság azért lehet fontos, mert pl, ha a dat.hu-ra valaki fel akar tenni egy fájlt, azt ugyan megteheti egyben is, de letölteni ingyenesen csak 200 MB méretig lehetséges (van ahol ez a határ 100 MB, van, ahol 400 MB). Akkoriban viszont a hajlékonylemez mérete volt a korlát.
Az egyik legelterjedtebb az ARJ (Archived by Robert Jung) formátum lett ami a közhiedelemmel ellentétben nem ingyenes, de a Net-en és a PC-s újságokban mindig található 1 hónapig ingyen használható verziója.
Használata arj a megh:tomnev mittom [kapcsolók]
az a - az add, azaz add hozzá
a megh: a meghajtó betűjele, ahová tömörítünk
a tomnev a létrehozandó tömörített fájl neve (kiterjesztése automatikusan arj lesz)
a mittom a tömörítendő fájlok felsorolása (pontosan, kiterjesztéssel együtt!)
a [kapcsolók] módosítják a tömörítés mikéntjét

Bár ma ezt már nem kell tudnunk, mert a Windows alatt kis ikonok segítenek, hogy hogyan dolgozzon a tömörítő, de anno - álmából felkeltve is tudta aki gyakran használta, hogy a -va kapcsoló pl az automatikus tömörítést jelentette darabolva a meghajtó méretének megfelelően tehát az arj a a:tomnev *.txt - va utasítássor az adott könyvtárban lévő összes txt fájlt kimenti az a hajlékonylemezes meghajtóra úgy, hogy, ha a tömörített fájl mérete nagyobb mint a lemez kapacitása, akkor több lenmezre darabol.

A kibontás az arj e tömnev mitkitom utasítással vagy az
arj x tömnev mehgh:mitkitom utasítással történt, ahol az e (extract) a tömöríts ki az "adott könyvtárba"-t,az x (extact with directory) a tömörítsd ki az "alkönyvtáraival együtt"-et jelent, a mitkitom, pedig a mely fájlokat tömörítsen ki-re utalt.

Értelemszerűen a mittom és a mitkitom elhagyása azt jelentette, hogy az adott könyvtárban lévő összes fájlra vonatkozik az utasítás.
Az előbb az x kapcsán szóvba került, hogy alkönyvtáraival együtt, nyilván ennek van tömörítő párja is, ha a hozzá teszük a -r kapcsolót is a sor végéhez.
Ezek alapján, ha valakinek még nem borult lila köd az agyára a sok kapcsoló meg rövidítés dacára, az ki tudja silabizálni, hogy az
arj a a:dos c:\dos\*.* -r -va utasítás a merevlemez DOS könyvtárát (annak alkönyvtáraival együtt) kimenti az a meghajtóra automatikusan darabolva. Ma ezt már nem kell "fejből tudni", de akkoriban ezt szinte mindenk kjvülről fújta aki a DOS könyvtárát át akarta telepíteni a barátja gépére.*

* Felhívom a figyelmet, hogy nem a betöltéskori is.sys és msdos.sys boot fájlokról van szó, hanem a 15. beírásomban felsorolt külső dos parancsokat végrehajtó utasítások könyvtáráról. (az előbbi két utasítást és a sys: meghnev parancssorra hajtotta végra a DOS 3.3 verziójától kezdve.)

A Windows

[h=3]Kezdetek[/h] A Microsoft az Apple cég operációs rendszerének alapötletét felhasználva kezdte el kifejleszteni az ablaktechnikán alapuló rendszerét, a Windows-t. A rendszer a DOS után forradalmian újnak számított, sikere pedig a konkurenciához képest alacsony árában volt keresendő. Az 1.0-s után a 3.0-s rendszer megjelenése jelentett igazán nagy durranást, amikor a konkurens cég majdnem csődbe is ment. A ma már kevéssé ismert Windows 1.0 felületét a Microsoft a Xerox által kifejlesztett koncepciók alapján készítette el, részben lemásolva az Apple cég aktuálisan használt operációs rendszerének működését. A fejlesztés jelentős részét teszi ki más cégek által kifejlesztett technológiák felhasználása (vagy azért, mert a technológia nem volt levédve, vagy mert felvásárolták az adott cégeket).

A kezdeti 16 bites verziók (1.0-3.1) illetve a kezdeti (nem NT-alapú) 32 bites verziók (Windows 95, Windows 98, Windows ME) a kényelmet és a teljesítményt tartották szem előtt a biztonsággal szemben. Ezeknek a verzióknak nem volt szofisztikált jogosultsági rendszere. A Windows NT vonal kliensekre szánt tagjai (Windows NT, Windows 2000, Windows XP, Windows Vista) már olyan architektúrával és biztonsági rendszerrel rendelkeznek, amely összemérhető a bevált Unix jellegű rendszerekkel (Linux+GNU, BSD)



[h=3]Rendszerbiztonság[/h] A korai Windows verziók közismerten, a Unix szellemiséggel ellentétben nem követelték meg a preemptív, azaz egy legalább Intel-386-os szintű processzort. A 3.1-es verziót is még felbootolt DOS-ból kellett indítani (azaz előbb a DOS indult és abból a Windows win vagy win/r esetleg win/s paranccsal), de egy legalább 386-os processzor esetén már úgynevezett enhanced mode üzemmód is elérhető volt. Ezen enhanced mode még csak részlegesen volt preemptív, azaz bizonyos esetekben az elszabadult programokat azok együttműködése hiányában is meg lehetett fékezni.

Egy ritka kép:
(Még nem találkoztam élő emberrel aki a 2-es Windows verziót futtatta volna a gépén.)


[h=3]Microsoft Windows for Workgroups 3.11[/h] A Microsoft kiadott egy Windows for Workgroups 3.11 nevű verziót, amely 1993 novemberében jelent meg, és a Windows 3.1 javításának tekinthető. Ebben a verzióban már megjelent egy alapszintű multimédia támogatottság illetve a TrueType betűtípusrendszer. Később még megjelent egy Windows 3.2 is, de azt csak Kínában forgalmazták.

Egyúttal megjelent a hosszú ideig (szinte napjainkig) élő Win logo:




[h=3]A Win9x sorozat[/h] Ezt követően eltelt pár év, mire megjelent a Windows 95. Sok dolgot a 95-ből örökölt meg a Windows 98, melynek a második kiadása, a Windows 98SE volt igazán sikeres, és nem egy gépen a mai napig fellelhető. A Windows NT leginkább vállalati körökben aratott nagy sikert, elsősorban rendkívüli stabilitása miatt. A Windows Me (Millennium Edition) rendszerek csak rövid időre tűntek fel. A Windows ME már képes volt a Windows-rendszerfájlok védelmére és illetéktelen módosítás után a visszaállításukra, ennek ellenére rengeteg kritika érte megbízhatatlansága miatt, ezt még a Microsoft is elismerte. Ezután 2000-ben jelentkezett a Windows 2000, melynek célja az volt, hogy összefonja az NT és 9x vonalat.



[h=3]Windows NT és XP[/h] A Windows NT vonal működését, rendszermagját úgy tervezték újra, hogy a fenti biztonsági hiányosságokat kiküszöbölhetővé váljanak. Ennek megfelelően nemcsak hogy fájl szintű Hozzáférés Vezérlő Lista (HVL – Access Control List – ACL) alapú jogosultságkezelést kaptak az NT vonal tagjai, hanem a "minden objektum" elvet felhasználva HVL adható tetszőleges objektumhoz, legyen az egy folyamat, egy szál, egy eszközmeghajtó, egy szinkronizációs objektum vagy akár egy osztott memória régió. Megjegyzendő, hogy a „nemcsak hogy fájl szintű” biztonsági elemek Unixban mindig is léteztek, mert ott a „Unixban minden dolog egy fájl” irányelv szerint az imént felsorolt objetumok egy-egy látszólagos fájlal vannak nevesítve. Ezzel a fejlett biztonsági mechanizmussal az NT vonal kliensekre szánt tagjai (Windows NT, Windows 2000, Windows XP, Windows Vista), illetve a szerverekre szánt tagjai (Windows NT Server, Windows 2000 Server, Windows Server 2003, Windows Server 2008) is rendelkeznek. A szerver verziók a jogosultságok központi kezelését is lehetővé teszik a szervezeten belül. A Microsoft a kezdeti biztonsági problémák elhárítására alkotta a Biztonságos számítógépezés kezdeményezést.

A Windows XP (a név eredete: experience = élmény) 2001-es megjelenése óta három nagyobb javításon (SP1, SP2 és SP3) esett át. A Windows XP-nek megjelent egy 64-bites verziója is, amely – mivel csak 64 bites meghajtóprogramokat képes kezelni – a driverek hiánya miatt nem túl széles körben használatos, továbbá nem érhető el rá a harmadik szervizcsomag. A terméktámogatás 2014-ig garantált, hiszen napjainkban ez a legelterjedtebb operációs rendszer. Az XP a rengeteg - elsősorban biztonsági jellegű - probléma ellenére a Microsoft egyik legsikeresebb operációs rendszerének tekinthető (a problémák nagy része a Service Pack 1-3 javítócsomagokkal, valamint az Internet Explorer használatának mellőzésével különben is orvosolható volt). 2010-ben, jóval a következő verziók megjelenése után, a Windows felhasználók többsége még mindig az XP-t használta, és számos felmérés szerint a világ legelterjedtebb operációs rendszerévé vált, legalábbis az egyszerű (nem vállalati) felhasználók körében (a becslések szerint ezek kb. 60-70%-a XP-t használ).

és talán az egyik legismertebb indítókép:

[h=3]Windows Vista[/h] A hosszú halasztások után 2007-ben debütált Windows Vista rendszer stabil(abb)nak és biztonságos(abb)nak mondható az eddigieknél. A jövőről elmondható, hogy a szoftvergyártók a cégeknek szánt funkciógazdag és a háztartásoknak szánt szép rendszereket egyre inkább összemossák, így elég gépigényes rendszerek születnek. 2008 tavaszán erre az operációs rendszerre is adtak ki Service Pack-et, ennek telepítése mindenképp ajánlott.
A Windows Vista rendszert a szakemberek, valamint a felhasználók többsége a Microsoft egyik legkiábrándítóbb Windows családjának ítélte. Többek között az XP-hez képest meglehetősen leromlott rendszerigény/teljesítmény arány, s emellett az XP rendszerrel való (in)kompatibilitási gondok is bosszantották az asztali számítógépek tulajdonosait. Meg amit nem nagyon hangoztatnak, hogy a Microsoft abba az irányba kezdett el fejleszteni, hogy 1 db processzor fogja ellátni a feladatokat egyre növekvő sebességgel (ám a gyártók technikai okok miatt a 3 GHz sebességtartományban megálltak és elkezdték a többmagos processzorokat beletenni a számítógépeikbe).



[h=3]Windows 7[/h] A Windows Vista után megjelent a Windows 7 is, 2009 októberében megérkezett az első magyar (teljes) verzió. A rendszer rengeteg újítással, új GUI-val (Grafikus felhasználói felület) büszkélkedhet, és teljesítményét tekintve is előnyös az otthoni számítógéphasználók szempontjából. A Windows 7-tel kompatibilis programok teljes skálája megtekinthető a következő weboldalon: http://www.microsoft.com/windows/compatibility/windows-7/en-us/default.aspx

• Starter - Kezdetleges, Aero megjelenítés nélküli OS
• Home Basic - Otthoni alap OS, néhány Aero szolgáltatással
• Home Premium - Teljes körű Aero szolgáltatás
• Professional - A Home Premium minden szolgáltatásával rendelkezik, és néhány Windows Server elemmel is
• Enterprise - Nagyvállalatoknak, szintén több szerver elemmel. Boltokban nem kapható, vállalatok előrendeléssel vehetik igénybe
• Ultimate - Minden Aero szolgáltatás, több szerver elem

Több ismert cég kijelentése szerint a Windows 7 egy álruhába öltöztetett Vista, melyet kicsit feljavítottak, használhatóbbá tették. A Windows hetedik verziójának kiadási dátuma 2009. október 24. A béta verzió 2009. január 24-ig ingyenesen tölthető volt. Az éles verzió 2009 decemberében jelent meg. Ezt a verziót haszálják legtöbben.



[h=3]Windows 8[/h] A Windows 7 után 2012-ben megjelent a Windows 8. A verziók:

• Alap
• RT
• Professional
• Enterprise

Ezen kívül megjelent 3 "előzetes" is:

• Developer Preview
• Consumer Preview
• Release Preview

[h=3]Windows 9[/h] A Microsoft nemrég készítette el a Windows 8-at, már a Windows 9-et is készítik.


az új hivatalos betűtítussal:
[h=2]A Windows főbb saját alkalmazásai[/h] Az idők során számos alkalmazást építettek be az operációs rendszerbe, hogy a felhasználóknak az operációs rendszer feltelepítése után egyből rendelkezésükre álljanak bizonyos alapvető funkciók, és ne csak a nyers keretrendszert kapják. Már a Windows 3.1 idejében tartozék volt egy óra (akkor még a később eltűnt analóg óra is), a Paint (mely akkor szintén magasabb fejlettségi szinten állt), a Jegyzettömb, a Wordpad. A játékok közül a Pasziánsz és az Aknakereső voltak jelen. itt jegyzem meg, hogy aki - akkor még postán - regisztrálta a Windows-át, szintén postai útun kapott egy egér+sajt játékot flopin. A Windows 9x rendszerekben megjelent már a Windows Media Player és az Internet Explorer egyre újabb verziói is. Ezek azóta a rendszer egyre szervesebb részét képezik, és már nem eltávolítható összetevők (példaként megemlítendő, hogy a Windows 98-ban még külön folyamatként futó explorer.exe adta a Windows Intézőt, és a „systray” folyamat a tálcát, míg XP-ben már az explorer.exe felelős a teljes asztalunkért, a tálcáért, a Start menüért). Időközben ezen alkalmazások listája folyamatosan bővül, egyre több segédalkalmazás áll rendelkezésünkre az újabb verziók megjelenésével.

[h=3]Start menü és a tálca[/h] A Windows 95-ben hatalmas reklámkampány kíséretében debütált az azóta is kulcsfontosságú és egyre jobban kibővített, átalakított Start menü. Lényege, hogy a szokásos alkalmazói ablakoktól jól eltérő és ráadásul állandó helyen érhessük el a számítógép legfontosabb helyeit. Hagyományosan az aktuális Windows verzió logója látható rajta, és a 95-XP verziók között a Start felirat is. Rendszerlogikai értelemben a start menü olyan, mint a parancssoros vezérlésű rendszereknél az állandóan kéznél lévő parancssor. Windows 95 előtt a start menü tartalma 4 darab, a közönséges programablakokhoz hasonló ikonos ablakba volt tematikusan szétosztva úgy, hogy a start menü minden egyes eleme ezen 4 ablak valamelyikében egy rákattintós ikon volt. Ennek is meg volt a maga koncepcionális eleganciája: elvégre ha ablakos a rendszer, akkor minden legyen ablak. A külső színfalak mögött, a rendszerprogramozói szemszögből a szóban forgó Start Menü is egy ablak, csak nagyon speciális formája van, és kedvenc szokása a képernyő alján csücsülni.

A tálca fogadja a korábban az asztalra kerülő ikonokat. Hagyományosan bal oldalon a Start gomb. Mellette az eszköztárak és a futó programok gombjai. Jobboldalt pedig az óra és egyes háttérben futó folyamatok ikonjai láthatóak.

Az újítás lényege tehát az, hogy hasznos lehet, ha speciális célokra a szokásos működésű és kinézetű ablakok helyett igen speciális kinézetű és működésű ablakokat hoznak létre.
[h=3]Windows Media Player és Internet Explorer[/h] Ezekkel a termékekkel a Microsoft egy alapszintű programot bocsátott a felhasználók rendelkezésére, hogy egyből használhassák gépüket bizonyos funkciókra (böngészés, médialejátszás). Később ezek „behegesztett” összetevőkké váltak, és a telepítő automatikusan feltelepíti mindegyiket. A legtöbb felhasználónak negatív a véleménye az Internet Explorerről, bár a 7-es verzió nagyobb sikereket ért el, mint a 6-os.

[h=2]A Windows termékei és technológiái[/h] Kezdetben a Windows csak egy, a DOS operációs rendszer alatt futó grafikus felhasználói felület-család volt; a Windows NT-től kezdve tekinthető önálló asztali operációs rendszernek. Mára a Microsoft Windows termékek már az operációs rendszerek és mobiltechnológiák külön családját alkotják.

Az Internet rövid története

Az Internet története az 1960-as évekre nyúlik vissza. 1969-ben az USA Hadügyminisztériuma telefonvonalon egy kísérleti jellegű, csomagkapcsolt hálózatot hozott létre ARPANET néven (ARPAnet: Advanced Research Projects Agency Network). A cél az volt, hogy egy szerver nélküli hálózatot működtessenek, ami akkor is él, ha egy-egy tagja kiesik (megsemmisül). A hálózathoz egyre többen kapcsolódtak hozzá (pl. oktatási és kutatási intézmények). Az ARPAnet mellett létrehozták a hasonló technológiával működő MILnet (Military Network) hálózatot, és 1983-ban a két hálózatot összekapcsolták. Az ARPANET-hez ezután több hálózat is hozzákapcsolódott; pl. a MInet (a MILnet európai megfelelője), a SATnet és WIDEBAND (műholdas hálózatok), az NFSnet (National Science Foundation Network), a BITnet (Because It's Time Network), a USEnet, stb. Így alakult ki az, amit ma Internet néven ismerünk. Az 1990-es években már a nagy számítógépes kereskedelmi szolgáltató központok (CompuServe, America Online, stb.) is elérhetők lettek az Interneten keresztül és az üzleti alkalmazások köre azóta is rohamosan bővül. Jelenleg több tízezer különböző számítógépes hálózat érhető el az Interneten, kiszolgálva több tízmillió felhasználót. Az Internet az intézményeken belüli információ szervezésére is hatással van: kialakult az intranet, az Internet technológiáját használó vállalati információs rendszer. Jelenleg Európát és Amerikát az óceánon át üvegkábelek kötik össze, és műholdon keresztül is lehetséges az adatok átvitele. A jövő lehetséges perspektívái közé tartozik az informatikai, hírközlő, telekommunikációs és szórakoztató iparágak összefonódása és az Internet hálózat egységes kommunikációs közegként történő használata (un. ICE age: Information - Communication - Entertainment). A nagy adatátviteli sebességet (un. sávszélességet) igénylő multimédiás alkalmazások új technológiai megoldások kifejlesztését igénylik, amelyek biztosítják a multimédia információk (pl. hangok, mozgóképek) folyamatos átvitelét, azaz pl. garantálják az átvitelhez szükséges minimális sávszélességet.

Összefoglalva:

az Internet története

• 1957: a Szputnyik kilövése [a világ első műholdja]
  • az ARPA (Advanced Research Projects Agency) létrehozása az USA Hadügyminisztériumán (Department of Defense) belül
• 1968: a tervezett hálózat bemutatása az ARPA számára
• 1969: az ARPANET (Advanced Research Projects Agency Network) létrehozása; a kísérleti csomagkapcsolt hálózat kiépítésével a BBN (Bolt, Beranek and Newman) Technologies-t bízzák meg
  • kezdetben négy csomópont:
    • UCLA (University of California at Los Angeles)
    • SRI (Stanford Research Institute)
    • UCSB (University of California at Santa Barbara)
    • University of Utah
• 1971: oktatási és kutatási intézmények kapcsolódása
  • 15 csomópont (23 számítógép) [UCLA, SRI, UCSB, Univ. of Utah, BBN, MIT, RAND, SDC, Harvard, Lincoln Lab, Stanford, UIU(C), CWRU, CMU, NASA/Ames]
• 1973: az első nemzetközi kapcsolat az ARPANET-hez (Anglia és Norvégia)
  • az Internet kialakulása
    • 1982: összekapcsolódás a MILNET-tel (Military Network; amerikai katonai hálózat)
    • további hálózatok kapcsolódása
      • MINET (a MILnet európai megfelelője)
      • NFSNET (National Science Foundation Network)
      • BITNET (Because It's Time Network; egyetemek közötti kommunikációt biztosító hálózat, eredetileg IBM nagyszámítógépeket kötött össze)
      • EARN (European Academic Research Network)
      • USENET (hírcsoportok, "hirdetőtáblák" elérését biztosító hálózat; eredetileg UNIX operációs rendszerű gépeket kötött össze)
        • EUNet (hasonló célú, európai országokat összekötő hálózat)
• 1990: az ARPANET megszűnik
• az Internet további fejlődése
  • 1990-es évek
    • a World Wide Web kialakulása
    • alkalmazások számának robbanásszerű növekedése
  • 1990-es évek vége
    • további, dinamikus növekedés
    • az Internet globalizálódása (az országos és nemzetközi vonalak sávszélességének növekedése; a földrajzi határokon átívelő szolgáltatások megjelenése)
    • az Internet popularizálódása (pl. ingyenes e-mail szolgáltatások; otthoni Internet elérés általánossá válása)

az Internet jövője

• az Internet technológiájának továbbfejlődése (pl. multimédia kommunikáció)
• belső intézményi/vállalati információs rendszerek elterjedése (intranet)
  • tűzfalakhasználata a belső és külső rendszer (az Internet) között
• lehetséges jövőbeli fejlődési irányok
  • különböző iparágak összefonódása ("ICE age")
    • számítógépes/információs technológia (Information technology)
    • táv- és hírközlés (Communication)
    • szórakoztatás (Entertainment)
  • az Internet használata egységes multimédiás kommunikációs közegként
    • garantált minimális sávszélesség biztosítása
  • a gyártók/szolgáltatók vágyálma: központosított szolgáltatások
    • szolgáltatások elérése központi gépeken keresztül
    • "olcsó" hálózati számítógépek használata (Network Computers)
• rendszeres időközönként megjelenő próbálkozások
  • az Internet "megregulázása" (pl. felhasználói jogosultságok korlátozása, adatforgalom figyelése, Internet rendőrség kialakítása, stb.)
  • szolgáltatások korlátozása adminisztratív vagy jogi eszközökkel
    • weblapok letiltása
    • szolgáltatások ellehetetlenítése (pl. Lyrics, Napster, stb.)
    • szerzői jogok kiterjesztése és megszigorítása