Hírek Korrupt boncmesterek ellen emeltek vádat

Három boncmester, egy segédboncmester és egy adminisztrátor ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, méghozzá korrupció miatt.

A vádirat szerint egy budapesti orvostani intézményben dolgozó 33 éves boncmesternek – akinek a halottak beérkezésével és kiadásával kapcsolatos adminisztráció, a temetkezési vállalatokkal és hozzátartozókkal való kapcsolattartás, valamint a tárolási-hűtési díj beszedése, és arról számla kiállítása volt a feladata – különböző temetkezési vállalkozók rendszeresen ígértek és adtak korrupciós pénzt azért, hogy az elhunytak hozzátartozóit hozzájuk irányítsa, illetve hogy soron kívül végezzen boncolásokat, vagy valótlan összegű számlákat állítson ki a holttestek tárolási díjáról.

Az ügyészség azt írja, az egyik ilyen vállalkozó hasonló módon „jogtalan előnyt ígért” további négy, másik kórházban dolgozó boncmesternek és segédboncmesternek, illetve egy adminisztrátorként dolgozó nőnek is.

A Fővárosi Főügyészség őket most vesztegetés elfogadásával, „kettejüket több rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett alakzattal” vádolja. Börtönböntetést is kaphatnak.

A rendőrség alábbi videóján az egyik boncmester elfogása és a nála tartott kutatás látható:



Mészáros Juli


1713537593355.jpeg
 
dolgozó 33 éves boncmesternek – akinek a halottak beérkezésével és kiadásával kapcsolatos adminisztráció, a temetkezési vállalatokkal és hozzátartozókkal való kapcsolattartás, valamint a tárolási-hűtési díj beszedése, és arról számla kiállítása volt a feladata – különböző temetkezési vállalkozók rendszeresen ígértek és adtak korrupciós pénzt azért, hogy az elhunytak hozzátartozóit hozzájuk irányítsa, illetve hogy soron kívül végezzen boncolásokat, vagy valótlan összegű számlákat állítson ki a holttestek tárolási díjáról.
Remek ügyészség mindig éber
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

aladzsics wrote on AgnesB73's profile.
Köszönöm szépen a fordítást, hihetetlenül rendes Tőled.
Sany
macskusz12 wrote on Dobrosi Mezei Józsefné's profile.
oké akkor megvagyunk... menj fel a szójátékokra ami neked a legkönnyebben megy és 20 játékot játsz le utána bármihez hozzáférsz...
petrucy wrote on dreaming58's profile.
Szia!
Sajnos elírtam a jelszót.Helyesen: DKKTi (a végén kis " I "
Sziasztok! Üdv mindenkinek! Nagyon örülök, hogy a kolléganőm megmutatta ezt az oldalt. Remélem innen sok jó olvasmányt tudok letölteni és elolvasni. Ha csak tehetem, akkor olvasok. A fantázia nagyon fontos számomra. Immár túl vagyok egy könyvtárra való könyv kiolvasásán. De ez az, amiből sohasem lehet elég. Szinte minden műfajt szeretek olvasni. Talán az önéletrajzot nem. Régen sok könyvem volt, ma már nem igazán.
gyurcyka wrote on Aronfy's profile.
szia! annó feltöltöttem a dicsekvő béka-t.eltünt a gépemről sok mással együtt.ha még meg lenne, átdobnád? köszi!

Statisztikák

Témák
38,288
Üzenet
4,830,975
Tagok
617,172
Legújabb tagunk
Tankó Gabriella
Oldal tetejére