Hírek Litvániában rendkívüli állapot lépett hatályba a fehérorosz határon

Rendkívüli állapot lépett hatályba kedd éjféltől Litvániában a fehérorosz határ térségében az ott kialakult migránsválság miatt.

Az egyelőre csak egy hónapra szóló rendkívüli jogrend bevezetéséről a litván parlament hozott döntést. Az intézkedés a határ menti öt kilométeres sávra vonatkozik, illetve azokra a befogadóhelyekre, ahol a Fehéroroszországon át érkezett afrikai és ázsiai illegális bevándorlókat szállásoltak el.

A határövezetbe csak külön engedéllyel lehet belépni (ez nem vonatkozik a helyi lakosokra), és tilos ott gyülekezni. A befogadóhelyeken tartózkodó migránsok nem használhatnak elektronikus távközlési eszközöket és internetet, kizárólag a hatóságokkal való kapcsolattartáshoz lehet azokat igénybe venni.

Viktorija Cmilyte-Nielsen parlamenti elnök azt mondta, hogy

az illegális migráció elleni harchoz már nem elegendőek a kormány rendelkezésére álló eszközök olyan körülmények közepette, amikor a Lengyelország elleni "hibrid támadások" erősödése Litvánia nyugalmát is fenyegetik.

Az éve eleje óta a litván-fehérorosz határon több mint négyezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe, ötvenszer többet, mint a tavalyi év egészében.

A Fehéroroszországgal szomszédos uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az ő rendszere szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Fehéroroszország ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.

A lengyel hatóságok szerint jelenleg több ezer migráns tartózkodik a határ fehérorosz oldalán, és ők újabb támadást akarnak indítani a sikertelen hétfői tömeges határátkelési kísérlet után. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy a lengyel-fehérorosz határon uralkodó helyzet az egész Európai Unió stabilitását veszélyezteti.

A dpa német hírügynökség közölte, hogy a lengyel hatóságok kedd este feltartóztatták a Seebrücken Deutschland és a LeaveNoOnBenihd nevű szervezet aktivistáit szállító buszt. A két szervezet humanitárius segélyt szállított a határnál összegyűlt migránsoknak, akiket Németországba akar szállíttatni. A német belügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy ennek büntetőjogi következményei lehetnek.

MTI

migransok.jpg
 
Az EU nem ismeri el Lukaschenko kormányt és szankciókkal küzd a brutális rendszer ellen.
Orbán az egyetlen az EU-ból aki a Belarus diktátort támogatja.

Orbán Lukaschenko cinkosa az embercsempészetben.
Tessék kérem megnézni milyen távolságból szállítják a Lengyel határokhoz a menekülteket.

G_211104_Fluechtlingsrouten_Belarus_V2_rga.png

Számoljuk össze kérem a fegyveres erőket és katonai kiadásokat amivel
- Minszk-böl a Lengyel határhoz szállítják a rávett embereket,
- azokat amivel a Lengyelek a határátkeléseket megpróbálják megállítani
- és vadként terelnek embereket, gyerekeket ebben az időben a két határ között ide -oda

auf-polnischem-gebiet-eine.jpg

Aztán vessük össze ezeket a költségeket azzal ami a menekültek meghallgatásával járna!
Embereket nem lehet túsznak, a zsarolás eszközének használni!
Orbán magát a kereszténység-védöszentjének tartja, valójában egy embertelen barbár.

Micsoda világban élünk ahol az erkölcs és a jog ennyire távol van egymástól!!!
 
Ami a Lengyel-Belarusz határon történik az nem "menekültváltság" hanem egy bűncselekmény.
A Belarus diktátor, Putyin és Orbán.... támogatásával rászorult embereket használ az EU zsarolásához
.
Orbán az Európai Unió ellen dolgozik, ennek megdöntésén fáradozik és ehhez nem által emberéleteket áldozni.

Orbán az egyetlen hivatalban levő államférfi az EU-ban aki ezekkel a posztfasiszta, uj-nácí pártokkal, keleti diktátorotokkal szeretkezik. Egy ilyen autokrata, minden nap egy szégyen az országunkra.

"Orbán Viktor politikai karriert épített a gyűlölködésből" – állítja a zanzibári születésű friss Nobel-díjas író Abdulrazak Gurnah.
 
Utoljára módosítva:
Ami a Lengyel-Belarusz határon történik az nem "menekültváltság" hanem egy bűncselekmény.
A Belarus diktátor, Putyin és Orbán.... támogatásával rászorult embereket használ az EU zsarolásához
.
Orbán az Európai Unió ellen dolgozik, ennek megdöntésén fáradozik és ehhez nem által emberéleteket áldozni.
Orbán is részt vesz az embercsempészetben?
 
Az EU nem ismeri el Lukaschenko kormányt és szankciókkal küzd a brutális rendszer ellen.
Orbán az egyetlen az EU-ból aki a Belarus diktátort támogatja.

Orbán Lukaschenko cinkosa az embercsempészetben.
Tessék kérem megnézni milyen távolságból szállítják a Lengyel határokhoz a menekülteket.

G_211104_Fluechtlingsrouten_Belarus_V2_rga.png

Számoljuk össze kérem a fegyveres erőket és katonai kiadásokat amivel
- Minszk-böl a Lengyel határhoz szállítják a rávett embereket,
- azokat amivel a Lengyelek a határátkeléseket megpróbálják megállítani
- és vadként terelnek embereket, gyerekeket ebben az időben a két határ között ide -oda

auf-polnischem-gebiet-eine.jpg

Aztán vessük össze ezeket a költségeket azzal ami a menekültek meghallgatásával járna!
Embereket nem lehet túsznak, a zsarolás eszközének használni!
Orbán magát a kereszténység-védöszentjének tartja, valójában egy embertelen barbár.

Micsoda világban élünk ahol az erkölcs és a jog ennyire távol van egymástól!!!
Az a Dubai szerintem nem igaz...
 
Menekült, vagy bevándorló?
A beidézett képek feliratai szerint bevándorlókról van szó, te viszont menekültekről írsz.
Nagyon nem mindegy, hogy melyik!
Kedves CasaLoma

ahogy említettem, "menekülés és migráció" a jelen esetben jelentés nélküli fogalmak.
Itt egy bűncselekménnyel állunk szemben, Lukaschenko kihasználja az emberek nehéz helyzetét és életveszélyes helyzetet hoz létre, zsarolja az Európai Uniót.

Orbán asszisztál neki, rombolni próbálja az Európai Uniót, pénzt próbál kizsarolni, az embargó eltörlését akarja kikényszeríteni emberáldozatok árán.

Szerintem emberek vannak ott, akiket ide-oda terelnek a hidegben, erdőben, a senki földjén.
Emberekkel emberi módon kell bánni és amit ott látunk az ellentmond mindennek.
Miért nem engednek oda független megfigyelőket?
 
Orbán is részt vesz az embercsempészetben?
Igen, Orbán az egyetlen EU-s államfő amelyik nem itélte el a Belorusz diktátort, mondván "nem avatkozunk idegen országok ügyében". De nem csak ezt az egy diktátort hanem az összese korrupt kormányt összefog az Europai Unió ellen.

Orbán már ujra számlát küldött az Brüsszelbe, holott meg lett neki mondva 2015-ben is, hogy az EU nem támogat kerítéseket és falakat országok között. Orbán élvezi ami Lengyelországban van és a saját rasszista gyűlölet politikáját, látja támogatva.
 
Szerintem az, hogy a fehérorosz határig elszállítja a migránsokat, önmagában még nem bűncselekmény.
Bűncselekmény akkor lesz belőle, ha ezeket az embereket a határon átcsempészi.
 
Tegnapi hir:
"
Charles Michel arról is tájékoztatott, hogy a Tanács jogi szakszolgálatának elemzése elkészült. Eszerint nincs akadálya a közösségi jog alapján annak, hogy a külső határ biztosítására szolgáló fizikai infrastruktúrát, vagyis a határépítések telepítését uniós pénzből támogassák.

Nemrég Manfred Weber, az

KAPCSOLÓDÓ
EU-s pénzzel kell támogatni a lengyel határkerítés megépítését Manfred Weber szerint

Az Európai Néppárt frakcióvezetője beszélt erről a Welt am Sonntag című német újságnak.
Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője beszélt arról a Welt am Sonntag című vasárnapi német újságnak, hogy a Belarusz felől érkező illegális migráció feltartóztatását szolgáló lengyel határkerítés megépítését európai uniós forrásokkal kell támogatni.
 
A lengyel határkerítés kiépítésének támogatását sürgeti a CSU és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös német szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának migrációs ügyekért felelős vezetője, Thorsten Frei is. Az EU-nak mindent meg kell tennie, hogy támogassa Lengyelországot uniós külső határának védelmében, így szükség esetén a határkerítés megépítéséhez is támogatást kell nyújtania – mondta a frakcióvezető-helyettes a Welt am Sonntagnak. Hozzátette: az is elengedhetetlen, hogy kidolgozzanak egy német–lengyel megállapodást, amelynek alapján vissza lehet fordítani a határon a Németországba Lengyelországból jogcím nélkül belépni szándékozó embereket. „Az EU keleti külső határára nehezedő nyomás enyhül, amint világossá válik, hogy a Németországba vezető út nincs nyitva” – mondta a 16 évi kormányzás után ellenzéki szerepre készülő CDU–CSU politikusa.
 
Szerintem az, hogy a fehérorosz határig elszállítja a migránsokat, önmagában még nem bűncselekmény.
Bűncselekmény akkor lesz belőle, ha ezeket az embereket a határon átcsempészi.
Minden információ arra mutat, hogy Lukaschenko szervezi az utakat, bizonyítják reklámok...
Akár hova utazol, legyen az USA vagy Németország megkérdezik, a reptéren, hogy hova utazol, mi célból és meddig leszel?

Sok helyen még azt is ellenőrzik, hogy van e elég pénzed az ott tartózkodást finanszírozni.
Igy volt ez még Ausztria EU-hoz tartozása idején is, sok egyetemistát még Franciaországba sem engedtek be.

NGO-k akiknek sikerült kapcsolatot teremteni menekültekkel igazolják, hogy a Minszki reptérröl rögtön a határhoz lesznek szállitva, katonák segitenek nekik a kernitest átfurni...

Amig a segélyszervezeteknek meg van tiltva, hogy oda menjenek addig minden elképzelhetö.

De ahogy említettem, a menekültekkel való bánásmód, kilátástalan helyzet igazolt és a felelősség nálunk van, akár tetszik neked akár nem!

Ha egy Teddybär, vagy Zsiráf szorult helyzetben van, orvadászok kergetik ott van az egész világ.
Most, hogy emberekröl van le se szarja öket senki mert hiányzik egy pecsét az utlevelükböl.
 
Úgy néz ki recseg az unio egysége, eddig csak azt látták hogy orbán így orbán úgy...most már lengyelország és a baltikum is ingatag helyzetbe került.
Valamit lépni kell de, nincs hozzá gyakorlatuk és tehetségük.
Kerítés? Majd most kap magyarország is pénzt rá.
Németország meg csak kapkodja a fejét .
 
Tegnapi hir:
"
Charles Michel arról is tájékoztatott, hogy a Tanács jogi szakszolgálatának elemzése elkészült. Eszerint nincs akadálya a közösségi jog alapján annak, hogy a külső határ biztosítására szolgáló fizikai infrastruktúrát, vagyis a határépítések telepítését uniós pénzből támogassák.

Nemrég Manfred Weber, az

KAPCSOLÓDÓ
EU-s pénzzel kell támogatni a lengyel határkerítés megépítését Manfred Weber szerint

EU-s pénzzel kell támogatni a lengyel határkerítés megépítését Manfred Weber szerint

Az Európai Néppárt frakcióvezetője beszélt erről a Welt am Sonntag című német újságnak.
Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője beszélt arról a Welt am Sonntag című vasárnapi német újságnak, hogy a Belarusz felől érkező illegális migráció feltartóztatását szolgáló lengyel határkerítés megépítését európai uniós forrásokkal kell támogatni.
Megkérhetlek ha lehet Weber eredeti hozzászólását idézni?
 
A dpa német hírügynökség közölte, hogy a lengyel hatóságok kedd este feltartóztatták a Seebrücken Deutschland és a LeaveNoOnBenihd nevű szervezet aktivistáit szállító buszt. A két szervezet humanitárius segélyt szállított a határnál összegyűlt migránsoknak, akiket Németországba akar szállíttatni. A német belügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy ennek büntetőjogi következményei lehetnek.
Még ilyet............
 
De ahogy említettem, a menekültekkel való bánásmód, kilátástalan helyzet igazolt és a felelősség nálunk van, akár tetszik neked akár nem!
Addig, amíg a bevándorlók nem az unió területén tartózkodnak, addig nem.
Addig valóban ez az ő belügyük, mivel az uniónak nincs az egész világra kiterjedő felhatalmazása a bevándorlókkal való bánásmód ellenőrzésére.
(szándékosan nem írok menekültet, mert nyilván egynek sincs menekült-státusza)
 
Úgy néz ki recseg az unio egysége, eddig csak azt látták hogy orbán így orbán úgy...most már lengyelország és a baltikum is ingatag helyzetbe került.
Valamit lépni kell de, nincs hozzá gyakorlatuk és tehetségük.
Kerítés? Majd most kap magyarország is pénzt rá.
Németország meg csak kapkodja a fejét .
Egy fityiszt kap Orbán. Az EU nem támogat kerítés és falak épitését.

Ezt a napokban is megerősítették. Az EU reakció, hogy az embargót fogják fokozni´, az oligarchák pénzét zárolni és a repülő társaságokra fognak nyomást helyezni!
 
Minden információ arra mutat, hogy Lukaschenko szervezi az utakat, bizonyítják reklámok...
Akár hova utazol, legyen az USA vagy Németország megkérdezik, a reptéren, hogy hova utazol, mi célból és meddig leszel?

Sok helyen még azt is ellenőrzik, hogy van e elég pénzed az ott tartózkodást finanszírozni.
Igy volt ez még Ausztria EU-hoz tartozása idején is, sok egyetemistát még Franciaországba sem engedtek be.

NGO-k akiknek sikerült kapcsolatot teremteni menekültekkel igazolják, hogy a Minszki reptérröl rögtön a határhoz lesznek szállitva, katonák segitenek nekik a kernitest átfurni...

Amig a segélyszervezeteknek meg van tiltva, hogy oda menjenek addig minden elképzelhetö.

De ahogy említettem, a menekültekkel való bánásmód, kilátástalan helyzet igazolt és a felelősség nálunk van, akár tetszik neked akár nem!

Ha egy Teddybär, vagy Zsiráf szorult helyzetben van, orvadászok kergetik ott van az egész világ.
Most, hogy emberekröl van le se szarja öket senki mert hiányzik egy pecsét az utlevelükböl.
Most hirtelen az oda szállítók lettek a gonoszak...eddig amíg a magyar határnál történtek miatt CSAK a magyar hatóságokat ekézted....az hogy hogyan is jutottak odáig azzal nem sokat törödtél csak azok a gonosz orbán kormány...íme visszanyalt a fagyi.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

get to the top 3 test új verzióját keresem. Nagyon köszönöm, ha tudtok segíteni.
Fehér József wrote on janikaaa24's profile.
Midi Sies letőlteni mert törölni fogják .
Sziasztok! Régen jártam erre, kérdezném, hogy lehet-e írást felrakni, és ha igen, akkor hogyan?
Köszönöm!
alexinho04 wrote on MEVA72's profile.
Szia! Köszönöm szépen hogy feltöltötted az Agota Kristof: Trilógia könyvet!

Statisztikák

Témák
36,981
Üzenet
4,511,632
Tagok
597,440
Legújabb tagunk
Itaki
Oldal tetejére