Hírek Már az USA gazdaságát fenyegetik a kanadai vasúti sztrájkok

Justin Trudeau miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány hamarosan lépéseket tesz a sztrájk megoldására. "Nem vesszük ezt félvállról, raita vagyunk a dolgon" - nyilatkozta újságíróknak Québecben.

A vita jelentős hatással lehet Kanada exportjára, mivel az ország az összes exportált áru mintegy 75%-át az Egyesült Államokba küldi, főként vasúton. Emellett több tízezer ember ingázását is megnehezítheti a munkabeszüntetés Torontóban, Montrealban és Vancouverben.

A tárgyalások hónapok óta zajlottak, de szerdán késő este leálltak. Mindkét fél a másikat vádolja a komoly tárgyalási szándék hiányával. A vasúttársaságok szerint a munkafeltételekre, például a műszakbeosztásra és a pihenésre vonatkozó rendelkezések miatt rekedtek meg a tárgyalások.

François Laporte, a Teamsters Canada országos elnöke a BBC-nek nyilatkozva kiemelte: "Biztosítani akarjuk, hogy ezeket a vonatokat olyan emberek vezessék, akik elengedő pihenési lehetőségett kapnak, akik biztonságban vannak, és akik nem fáradtak el".

Több ipari és kereskedelmi szervezet figyelmeztetett a leállás súlyos következményeire. A Kanadai Vasúti Szövetség szerint évente mintegy 380 milliárd kanadai dollár értékű árut szállítanak vasúton az országban.

A Fehér Ház kapcsolatba lépett a kanadai vezetőkkel, és arra bátorítja a feleket, hogy folytassák a tárgyalásokat. Szakértők szerint ha a felek nem tudnak megegyezni, a kormány a következő napokban valószínűleg törvényt fog elfogadni a munkába való visszatérésről.

1724412699378.jpeg
 
Az itthoni pedagógus tiltakozások is sikeresek lettek hisz azóta mindig bejelentik hogy milyen emeléseket kapnak a tanárok.Ez a példa lebegjen a vasutasok előtt is!
 
"ha a felek nem tudnak megegyezni, a kormány a következő napokban valószínűleg törvényt fog elfogadni a munkába való visszatérésről."
Hát ez fantörpikus. Ha sztrájk lesz a magyar kormány is elfogad, egy törvényt és nix ugribugri, vissza melózni? Persze lehet másabb a dolog, erre kíváncsi vagyok a kint lévők véleményére. Anno a kamionossztrájknál volt az a hír, ami nem tudom mennyire igaz, hogy úgy törték le. hogy kb. minden engedélyét vissza vonták a tiltakozónak, meg befagysztották a számláit. Ez mennyire volt igaz?
 
Egy demokráciában ez teljesen elképzelhetetlen. ;)
 
es ervenytelenitettek a rendszamtablakat ergo csak elhuzatni tudtad onnet a camiont
ki is osztottak oriasi birsagokat ugy ketorankent az ervenyes papirok nelkul tilosban parkolo camionokra --- moccanni sem tudtak camion mento nelkul es az annyi amennyi
haza is mentek a legenyek hama-hama
mikor rajottek nincs megelhetes viszi a hazat a bank nincs munka nincs mivel nincs hova nincs kinek

ez a canadait nem erdekli
SOHA nem kozlekedik vonaton mikent az amerikai sem !! az csak kirandulo jooo draga curiozum!
Eszak -Amerika nem epitett ki suru vasuthalozatot a nepek nem is kozlekednek azzal
az arufuvarozas pedig ha nem megy a vonattal majd megy camionnal
aztan majd abbahagyjak
a szakszervezetek a legnagyobb foskeverok jooo sok nyomorult kerul majd az utcara
 
Utoljára módosítva:

Az Államokban a kamionosoknak sincs kötelezően előírt pihenőidő, mint Európában? Annyit vezethetnek egyhuzamban pihenés nélkül, amennyit csak akarnak vagy bírnak (vagy amennyit a munkaadója rájuk kényszerít)?
Mert ha jól értem a cikkből, ez a problémájuk a munkavállalóknak.
 
ez amit irsz meg 2022 februarjaban tortent
az ok pedig
A kanadai kamionos lázadás azután tört ki, hogy az ország szövetségi kormánya január 15-től kötelezővé tette az Egyesült Államokban közlekedő kamionosoknak a koronavírus elleni védőoltást. Az oltatlan sofőröknek minden út után két hét karanténba kell vonulniuk

ezt torte le a kormany semmi perc alatt
 
Igen, emlékszem a covid oltás elleni tiltakozóhullámra, de ez a jelenlegi sztrájk most egy másik történet:
A vasúttársaságok szerint a munkafeltételekre, például a műszakbeosztásra és a pihenésre vonatkozó rendelkezések miatt rekedtek meg a tárgyalások.
 
Igen, emlékszem a covid oltás elleni tiltakozóhullámra, de ez a jelenlegi sztrájk most egy másik történet:

ezt most a vasutasok krealtak es semmi ertelme mert a canadait ez nem erdekli
soha nem utazik vonaton az szinte az aruszallitase majd atveszi a camionfuvarozas oszt jonapot '
nem fognak elerni semmit mert nem tudjak a kormanyt nyomas ala helyezni
a camionosokat is kivedtek pedig azok erosebbek voltak
 
És mit tud tenni a kormány? Törvényileg megtiltja az alvást a mozdonyvezetőknek?
Nálunk is próbálkoztak a covid alatt maratoni műszakokkal, de az lett a vége, hogy egyre többen mentek el táppénzre, aminek persze az lett az eredménye, hogy még kevesebb beosztható ember lett.
 
allj meg heeeee az errefele govermenti allas es azt mindenki vedi !!
aki onnet kilep az egy cimeres okor es SOHA elo sem fordul onszantabol
majd eloszor nyomas lesz a nyugdij elotti szakikon akik foggal-korommel ragaszkodnak az allami full nyugdij remenyeben
aztan ami marad azt jol megszanaljak aztan kuss lesz ott is !!!
sokkal nagyobbat szolt a nyaron meghirdetett likor storok sztrajkja
abbol is a magyar cigany jott ki megtollasodva mert atjart az USA-ba es arulta
az italt feketen hazhozszallitva
 
És mit tud tenni a kormány? Törvényileg megtiltja az alvást a mozdonyvezetőknek?
Nálunk is próbálkoztak a covid alatt maratoni műszakokkal, de az lett a vége, hogy egyre többen mentek el táppénzre, aminek persze az lett az eredménye, hogy még kevesebb beosztható ember lett.
Ezentúl majd Kanada igyekszik minél több vasutas bevándorlót befogadni. :D
Amúgy meg lehet feszíteni a húrt (hosszú műszakok, rövid pihenők) legfeljebb sűrűsödnek a vonat balesetek - azért meg úgy is a dolgozót vonják felelősségre.
Megfigyeltem az utóbbi időkben történt vasúti baleseteknél mindig elhangzik: emberi mulasztás történt.
Pedig, én úgy gondolom, ilyen technikai fejlettség mellett már több helyről is jelezni kellene a biztosító berendezésnek az emberi tévedést.
 
Jobban hangzik az emberi tévedés, mint, hogy nem vettük meg a legújabb fejlesztést a pályához vagy mozdonyhoz, mert a profitot inkább zsebre tettük. Nemrég volt hír, hogy informatikust keres a német vasút, mert az egyik alapmozdonyán, ami még jó ideig szolgálatban van, még a windows 3.1 előtti windows fut, azt kell karban tartani. Vagy az USA ha jól rémlik valami program karbantartésára keresnek programozót, amit 40 vagy 50 éve használt programozási nyelven írtak, mert olcsóbb fenntatani a régi progit mint megvenni egy újat.
 
Félig-meddig OFF, bár ez is vasút, de nem kanadai, hanem magyar:

Szegény Lázárt még az ág (akarommondani a MÁV) is húzza:

Vasárnap este kisiklott a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon. A balesetben nem sérült meg senki – írja közleményében a MÁV.
 
Ezek a fajta vonat balesetek, amikor úgymond kisiklanak a kerekek a vágányról, szerintem ugyanúgy visszavezethetőek a szakértelem, a pénzhiány, az emberi túlterheltség vonalára.
Hozzá nem értő cégek, hozzá nem értő, alacsonyan megfizetett emberekkel vitelezik ki a pályaépítést, pályakarbantartást.
A beruházási összeg eredetileg nem lenne kevés - csak hát, mint tudjuk erősen megkopik amikorra a munkát el kell végezni.
 
Ezt megint hogyan lehet sikerként kommunikálni a hívek felé, arra nagyon kíváncsi vagyok! :)

Kisiklott egy InterCity a Keletinél, óriási felfordulás a vasútnál​

57966599_eb3245c8500ec6caa6181e0d0deb98dd_wm.jpg

Vasárnap este a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity (IC 74) kisiklott a Keleti pályaudvar közelében, akadályozva a főpályaudvar forgalmát. A baleset miatt a Keleti pályaudvart érintő vasútvonalakon korlátozásokra, jelentős késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani. Az elővárosi és távolsági vonatok is más budapesti állomásokról indulnak vissza.

A Mávinform szerint a következő forgalmi változások várhatók:

  • A Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon közlekedő vonatok csak Kőbánya felsőig közlekednek, és onnan fordulnak vissza Hatvan irányába.
  • A Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonali vonatok Rákosig közlekednek, és onnan fordulnak vissza Újszász felé.
  • A Budapest–Pécs és a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonal vonatai Kelenföldről fordulnak vissza.
  • A vasúti jegyek érvényesek az M2-es metrón a Keleti és a Déli pályaudvar között, az M4-es metró teljes vonalán, a 37A villamoson, a 161-es és 168E buszon.
Mint a képen is látható, egy kolozsvári IC-ről van szó, ami piros csíkos, klíma nélküli kocsikkal közlekedett. Ezek a kocsik nagyjából 50 évesek.
 
EZ van, ha évtizedekig rosszul menedzselnek egy iparágat. Még régebben láttam 1940 évekbeli újságban menetrendet, ami alapján gyorsabban ért le Munkácsra a gyorsvonat, mint 2010 környékén az IC Nyíregyházára. A Kádárkor sem oldotta meg a vasút problémáját, számos fontos szakasz nem lett villamosítva. Aztán az elmúlt bő 35 évben a MÁV kifizetőhelye volt a pártoknak. Folyamatos leépítések, átszervezések és stb. A gördülő állomány, a vonatok, mozdonyok jó része elöregedett. Ha jól rémlik pár éve volt egy megállapodás a Simensel? Akkor 150 mozdonyt? vettünk volna, csak keresztbe feküdt a dolognak a Brüsszeles szabadságharc, nem emlékszem melyik oldal is feküdt keresztbe a dolognak. 100 mozdony és Lázárék mondták fel.
A rengeteg felújítás és csere mellett kellen a Lázár által nemrég elkaszált új nyugati pályaudvar és a Nyugatit és Délit összekötő vasúti alagút, ami után már nem lenne fejpályaudvar, nagyobb áteresztőkapacitás és stb. Akkor be is lehetne zárni a Keletit. Továbbá kellene egy vasúti V0, amit most a Ferencvárosi háromvágányos híddal akarnak kiváltani, noha délebbre kellene egy 3 vagy 4 vágányos vasúti híd inkább.
Pedig földrajzi helyzete miatt Magyarország nagyon jó helyen van és rengeteget lehetne keresni egy jól szervezett teherfuvarozással.
 
Ez a szar most mind Lázár fejére borul. Nem mintha sajnálnám érte, ők akartak az örökkévalóságig kormányozni, ez is a hatalom velejárója.
 
A rengeteg felújítás és csere mellett kellen a Lázár által nemrég elkaszált új nyugati pályaudvar és a Nyugatit és Délit összekötő vasúti alagút, ami után már nem lenne fejpályaudvar, nagyobb áteresztőkapacitás és stb. Akkor be is lehetne zárni a Keletit. Továbbá kellene egy vasúti V0, amit most a Ferencvárosi háromvágányos híddal akarnak kiváltani, noha délebbre kellene egy 3 vagy 4 vágányos vasúti híd inkább.
Pedig földrajzi helyzete miatt Magyarország nagyon jó helyen van és rengeteget lehetne keresni egy jól szervezett teherfuvarozással.
A Nyugati-Déli alagút teljesen felesleges... Ott a villamos a Körúton, felcuccol az utas, és elmegy a Délibe, ahol felszáll a másik vonatra. Esetleg fonódhatna úgy a 4-6 villamos, hogy Körtér-Körtér közt jár, akkor át sem kell szállni... Kb. 0Ft-ból megvalósítható. Akár a villamoson el is lehetne fogadni a vonatjegyet...
Van Bajánál is vasúti híd, nem? Meg Budapesten is... Ha lenne új híd, akkor építhetnének Kecskeméttől Fehérvárig vasutat, ami még nincs... Egyszerűen ütemezni kell a vonatokat a jelenlegi síneken, elfér több is...
És a ferihegyi gyorsvasútnak sincs semmi értelme... Ha 2 órával a repülő indulása előtt kinn kell lenni a Repülőtéren, akkor mit számít, hogy a kb. 1 órás odautat mennyire lehet csökkenteni?
A belgrádinak sincs... onnan jön már napi több repülő is.
Szerintem baromira mindegy a tehervonatnak, hogy 100-al vagy 200-al megy... El nem tudom képzelni, hogy megérkezés után 10 perc alatt kipakolják, ütemezzék csak lassabbra...
Viszont a jelenlegi sínek karbantartása igenis kéne... A mozdonyoké, vagonoké is... A vasutasok kaptak kis jutalmat, összesen lehetett több milliárd, ahol ennyi pénz van, ott akadhat még alkatrészre is egy kevés...
Bocs... Nem terveztem ennyifélét ideírni... :)
 
Kisiklott egy InterCity a Keletinél, óriási felfordulás a vasútnál​

Csatolás megtekintése 2013806

Mint a képen is látható, egy kolozsvári IC-ről van szó, ami piros csíkos, klíma nélküli kocsikkal közlekedett. Ezek a kocsik nagyjából 50 évesek.
Oh! Hát van még, aki meg tud különböztetni két vasúti kocsit egymástól... :)
Más. Átkapcsolták alatta a váltót aztán vissza? Vagy hogyan hozták össze e figurát?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,664
Tagok
618,758
Legújabb tagunk
Erik122
Oldal tetejére