Hírek Magyar Péter elmondta, mi lenne az első lépése, ha pártjával megnyerné a választást

A 444-nek adott interjúban nem erősítette meg, de nem is cáfolta a NER-ből kicsekkoló Magyar Péter, hogy pártalapításra készül. Varga Judit exférje, a Diákhitel Központ egykori vezetője azt mondta, hogy a március 15-ére meghirdetett eseményre készülnek, „ott bejelentjük, amit be kell jelenteni.” Hozzátette: sok minden még mindig nem dőlt el, a következő napokban találják ki a „pontos kereteket”. A pártalapítás kérdése többször is előkerült a több mint egyórás interjúban. Magyar Péter végig úgy beszélt erről, mintha kész tény lenne az új párt elindítása, és már csak az a kérdés, hogy mi jön létre hivatalosan is.

Egy ponton például arról beszélt: benne van „a kifutási lehetőségek” között, hogy a még nem is létező pártjával elindul a június 9-i önkormányzati választásokon és az EP-választáson. Magyar Péter szerint hasznos lenne, ha ez az új politikai erő el tudna indulni az EP-választáson, mert akkor nem mondhatják, hogy egy sokadik ellenzéki pártról van szó. Ha nem így lesz, akkor ellenzékváltás fog történni, mert a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelmet arat majd, mondta. Nem tudja, miből finanszírozna egy EP-kampányt, a közösségi finanszírozásban és kreatív megoldásokban bízik. Eddig egy forintot sem fizetett azért, hogy a mondanivalója eljusson a nyilvánossághoz.

Március 15-én ismertetni fogja az általános politikai programját, ebből a 444-nek is elárult pár részletet: „Ha van egy harmadik erő, annak lesz egy világos programja, akkor matematikailag ki kell alakuljon egy olyan eredmény, hogy két pártnak vagy két pártszövetségnek kétharmada van. Egyedül senki nem tud kormányozni, ez már egy óriási változás lesz. A mi programunknak az első pontja lesz, hogy az Országgyűlés első napján a kormány működésének első napján az összes kétharmaddal bebetonozott köztisztviselőt leváltjuk. És onnantól a pártok megállapodnak, mint a régi szép időkben.” Magyar Péter szerint „bárki bármit állít, szabad választásokon megdönthető, leváltható és koalícióba kényszeríthető” a Fidesz. Azt ígérte, hogy március 15. után a harmadik erő megszervezésén fognak dolgozni, ami a NER lebontásához kell.

Kitért arra is, egyáltalán miért van szükség a pártalapításra. „Sokan mondják, akik támogatnak, hogy jaj, csak párt ne legyen, és maradjon ez egy mozgalom vagy egy civil szervezet. Meg kell érteni, hogy a képviseleti demokráciában aki igazán hatást akar elérni a folyamatokra, annak nyilván pártban kell gondolkodnia.” Magyar Péter szerint az influenszerek 150 ezres tüntetése is azt mutatja, azzal nem lehet hatást elérni, hogy az emberek dühösek és kieresztik a gőzt.

A Medián friss közvélemény-kutatása szerint akár a párt nélküli választók 13 százalékát is megszerezhetné Magyar Péter azok közül, akik hallottak róla. Emiatt gondolja úgy Magyar Péter, hogy egy új ellenzéki párt felbukkanása a kegyelmi ügy miatt kialakult helyzet miatt a Fidesznek sem lenne jó. Nem véletlen, hogy „a rogáni és a gyurcsányi propaganda kéz a kézben próbálja lejáratni”.

Magyar Péter szerint a Fideszben is látják, amit az emberek többsége érez, hogy „ilyen még nem volt”, ami nem egy újabb 1 százalékos párt lehet. Mindkét oldalról jelentkeztek politikusok a pártjába, de konkrét neveket nem akart mondani. „A jelen hangulatban egy harmadik erő csak akkor lehet sikeres, hogy ha nem a politikában már jelen lévő szereplőkkel működik együtt.”

Vízválasztónak nevezte március 15-ét, akkor fogják meglátni, mekkora igény van egy új pártra. „Szeretném látni, hányan csatlakoznának egy olyan programhoz, egy olyan nemzeti minimumhoz, amit mi vagy én próbálok meghatározni.” Amit most csinál, az egy „one man show”, de hosszútávon ezt nem lehet csapat nélkül csinálni, mert idővel „bedarálják”. Három-négy ember szervezi a március 15-i eseményt, de azt nem akarta elárulni, hogy kik ezek.

Magyar Péter szerint a felmérések azt mutatják, hogy most van egy erős anti-establishment hangulat, az emberek többsége elégedetlen a hatalmi elittel, amibe beletartozik a kormány és az ellenzék is. Ha máskor lépett volna a nyilvánosság elé, tizedekkora hatása lett volna a kiállásának. Azt mondta magáról, hogy se nem izgalmas, se nem mond új dolgokat, mégis valamiért figyelnek rá az emberek.

Komolyan gondolta, amikor egy hónapja a Partizán műsorában rossz viccnek nevezte a politikai szerepvállalását, de nem számolt azzal, hogy milyen hatása lesz a kiállásának, rengeteg támogató üzenetet kapott azóta. Csak akkor lesz valódi hatása az ő tevékenységének, ha alternatívája lesz a 20-30 éve fennálló politikai status quónak. Magyar Péter a korábban a Telexnek adott videóinterjújában beszélt arról, hogy sokan győzködik, lépjen be a politikába.

1710364940825.jpeg
 
A mi programunknak az első pontja lesz, hogy az Országgyűlés első napján a kormány működésének első napján az összes kétharmaddal bebetonozott köztisztviselőt leváltjuk. És onnantól a pártok megállapodnak, mint a régi szép időkben.”
Régi szép idők...
Azok már elszálltak. Először meg kell szólítani az embereket hogy rászavazzanak.
Miért tennék? Hisz azt sem tudják hogy ki ő.
Ráadásul azt a réteget kellene megszólítani amely a legerősebb a fidesz támogatottságában. Mert más a politikusok közt lenni és nekik osztani és más elhitetni a választókkal hogy majd én megcsinálom....szerintem hamvába dőlt ötlet. Ha politikusnak áll lehet hogy előbb egy már létező pártba kellett volna belépni és ott kiépíteni magának egy támogatói kört.
Mert most amit róla lehet tudni az az hogy KI VOLT.
 
....szerintem hamvába dőlt ötlet. Ha politikusnak áll lehet hogy előbb egy már létező pártba kellett volna belépni és ott kiépíteni magának egy támogatói kört.
Mert most amit róla lehet tudni az az hogy KI VOLT.
Függetlenül attól, h mit gondolok Magyar kezdeményezéséről: azt biztosan nem gondolom, h aki ma mo-n igazi változást akar elérni, az kényelmesen becsüccsen a létező pártok valamelyikébe.
Az meg, hogy KI VOLT .... hátistenem, orbán is ki volt, aztán lám mi lett belőle :D.
 
Ha (mondom ha) elér is valamiféle támogatást akkor is csak az ellenzéki pártok rovására.
Mert a kormánypártok támogatói nem lépnek át...max . passzívak lesznek.
Persze most majd mondják honnan veszem ezt? Az eddigi közvélemény kutatásokból.
 
Ezzel nem tudok vitába szállni, nem is ezt vitattam, szabvány fidesz-szavazó nyilván nem fog átállni (ismerek azért olyanokat is, akik orrbefogva szavaztak már legutóbb is a fideszre,, őket azért megszólíthatja). Magyar motivációja számomra érthető és hiteles (és nyugodtan lehet rajtam kacarászni, lepestiértelmiségezni... lesz*m)
DE a jelenlegi ellenzék soha a büdös életben nem fog áttörést elérni (szigorúan magánvélemény), új erő nélkül a következő 20 év ugyanaz lesz, mint az elmúlt 14. Hivatásos dakoták szerint: ez van :D
 
Ezzel nem tudok vitába szállni, nem is ezt vitattam, szabvány fidesz-szavazó nyilván nem fog átállni (ismerek olyanokat akik orrbefogva szavaznak a fideszre,, őket azért megszólíthatja). Magyar motivációja számomra érthető és hiteles (és nyugodtan lehet rajtam kacarászni, lepestiértelmiségezni... lesz*m)
DE a jelenlegi ellenzék soha a büdös életben nem fog áttörést elérni (szigorúan magánvélemény), új erő nélkül a következő 20 év ugyanaz lesz, mint az elmúlt 14. Hivatásos dakoták szerint: ez van :D
Ezért lenne szerencsésebb ha nem egy tucat ellenzéki párt szerencsétlenkedne..egymással szemben. hanem egy az egyben mérkőznének meg a kormánypártokkal.
Így egy kicsit rá tudnák kényszeríteni az ellenzéki szavazni akaró polgárokat hogy ne az ˝egyfejűsárkányra˝ adják le a szavazataikat.
De, lehet hogy így jobb nekik mert megtudnák élni....
 
Kaptak esélyt az összefogásra. Éltek vele?
 
Összeolvadás? Pontosan ez ami, a kényelmi szempontok ellen szól.
NEM összefogásra célzok hanem összeolvadásra!
Összefogás az különböző pártok közt működött (volna)
Összeolvadás? Szerinted úgy érzi a jelenlegi ellenzék, hogy erre nekik szükségük van?
Dehogy... Kb. elvannak az ellenzékiség farvizén, simán lehet jó pénzért ellenzékieskedni adófizetők pénzéből. És ez jó (nekik biztosan.)
 
Összeolvadás? Pontosan ez ami, a kényelmi szempontok ellen szól.

Összeolvadás? Szerinted úgy érzi a jelenlegi ellenzék, hogy erre nekik szükségük van?
Dehogy... Kb. elvannak az ellenzékiség farvizén, simán lehet jó pénzért ellenzékieskedni adófizetők pénzéből. És ez jó (nekik biztosan.)
Igen.......így van.
Ezért kellene kicsit felpörgetni őket...persze ha akarnak valamit is elérni.
 
Magyar Péter szerint a felmérések azt mutatják, hogy most van egy erős anti-establishment hangulat, az emberek többsége elégedetlen a hatalmi elittel, amibe beletartozik a kormány és az ellenzék is. Ha máskor lépett volna a nyilvánosság elé, tizedekkora hatása lett volna a kiállásának. Azt mondta magáról, hogy se nem izgalmas, se nem mond új dolgokat, mégis valamiért figyelnek rá az emberek.
Ezt honnan veszi???
Amire figyelnek az emberek az pl: Ingyenessé teszi a kormány szeptember 1-jétől a jogosítványszerzést a középiskolásoknak – jelentette be Tuzson Bence igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.
Az autósoktatók szerint a jogosítványszerzés ára egyénenként változó, de a végösszeg átlagosan háromszázezer és egymillió forint között mozog.
(nos ez biztos hogy érezhető segítség lesz a szülőknek)
 
Van reális megvalósulása annak hogy itthon buktatni akarnák az Orbán-rendszert?...
Először visszaszorítani kellene akkor indulna el az erózió....
Kedves Setni,
a demokrácia a számomra egy virágoskert, egy virágzó, gyümölcsöt hozó kert.
Egy lebetonozott kertben nem lehet virágágyást, vagy gyümölcsöskertet csinálni.

A beton az nem időtálló, tudom, hogy az élő világ képes a betonon is áttörni, visszaszerezni magának a teret,
még akkor is ha sokáig tart. Segítsünk eltakarítani, feltörni ezt a bebetonozott, rendszert.

Igazad van, nincs egy erős ellenzéki-párt amelyik egyedül képes lenne a rendszerváltáshoz szükséges szavazatok megszerzéséhez.
Ez egyáltalán nem meglepő, ez nem egyedül az ellenzéki pártok hibája, hanem minden diktatúrának a jellemzője.

Gumelig vagy akár melyik külföldön élő fórum társ igazolhatja, hogy a demokratikus kormányok mennyi energiát,
pénzt, idöt fektetnek a demokráciára való nevelésre, míg az Orbán rendszer az elnyomást szolgálja, a mi pénzünkből.

Lehet kritizálni a nyugati társadalmakat, söt kell is mert ez a demokrácia. A demokrácia csak akkor működik ha élünk vele.
Mint migránst erre tanítottak meg engem az integrálódást elő segítő kurzuson, az egyetemen.

Felejtsük el először a pártokat, próbáljuk először annyit elérni, hogy az ország lakósága egyáltalán tudatába legyen,
hogy a Fideszen kívül van más, hogy Magyarországon van rengeteg szakképzett ember akik alkalmasabbak
az állami hivatalok betöltésére, a politikai és gazdasági vezetésre mint Orbán haverjai, a bűnszövetkezet tagjai.

Nyilván nehéz ezt bizonyitani addig amig nem vagyunk a tudatában, hogy létezik egy alternativa!

A Fidesz-választók sem buták, ismerek számos embert személyesen, akár gyerekkoruk ota, a maguk területén:
(Művészet és kultúra, Tudomány és kutatás, Oktatás és fejlesztés, Egészség és jólét, Technológia és innováció, Gazdaság és pénzügyek,
Környezetvédelem, Szabadidő és szórakozás, Szellemiség és filozófia, Család és kapcsolatok, Sport és fitnesz
)
kiválóságok de ugy megvannak vezetve, annyira elvannak vakítva, hogy a fogalom alternatíva a számukra nem is létezik

Az átlag-magyar felfogása az "ellenzékről" az amit a magyar kormány szisztematikusan beléjük öntött
pedig az ellenzék az nem egy párt, nem egy Gyurcsány, vagy fantom Soros, hanem te meg én akik kritikusan állunk
az immár egyeduralkodónak nevezhető Orbánnal szemben.

Menjünk ki holnap és minden további héten legalább kétszer az utcára és tegyünk tanúbizonyságot, hogy van más is!
 
Régi szép idők...
Azok már elszálltak. Először meg kell szólítani az embereket hogy rászavazzanak.
Miért tennék? Hisz azt sem tudják hogy ki ő.
Ráadásul azt a réteget kellene megszólítani amely a legerősebb a fidesz támogatottságában. Mert más a politikusok közt lenni és nekik osztani és más elhitetni a választókkal hogy majd én megcsinálom....szerintem hamvába dőlt ötlet. Ha politikusnak áll lehet hogy előbb egy már létező pártba kellett volna belépni és ott kiépíteni magának egy támogatói kört.
Mert most amit róla lehet tudni az az hogy KI VOLT.
Először: Azt se tudják, ki ő? Ez biztos, hogy hátrány???
Másodszor: Emlékeztetlek, hogy a fidesz és nem fidesz szavazókon kívül még van cca 3,5 millió szavazásra jogosult, akiket nem sikerült egyik meglévő pártnak sem becserkészni.
Harmadszor: a párt magántulajdon, nem közvagyon (bár ez utóbbit is inkább csak dézsmálni szokás, nem tunningolni). Ki az a hülye, aki saját idejét, energiáját és nem utolsó sorban pénzét más pártjának építgetésére fordítja?
 
Értelek.
De, minden pártnak vannak tagozatai , környezetvédelem, honvédelem, oktatás stb...itt kell betagozódni és sikereket elérni majd meghatározóvá válni. Persze ehhez dolgozni is kell.....
 
Értelek.
De, minden pártnak vannak tagozatai , környezetvédelem, honvédelem, oktatás stb...itt kell betagozódni és sikereket elérni majd meghatározóvá válni. Persze ehhez dolgozni is kell.....
Elméletileg. Gyakorlatilag viszont nagyobb eséllyel lenne 6 találatosa az ötös lottón. :)
 
Demokratikus országokban egészen másképpen gondolkodnak az emberek, mint Magyarországon.

Ott a leg természetesebb hogy ha valaki elégedetlen, akkor elmegy politikusnak.

Az Orbán rendszerben sokkal de sokkal nagyobb az emberek közötti megosztás félelem mint az átkosban.

Ahogy a nyugaton élők honvágya a vasfüggöny leomlásával elmúlt, mert tudtuk, bár mikor ellátogathatunk a szülő-hazánkba
ugyan ugy adtak fel az otthon maradtak, a szabadságukért való küzdelemmel, mert tudják bár mikor elköltözhetnek külföldre.

Amióta tudjuk, hogy eljuthatunk a Holdra, nem törekszünk oda.
A Hold elvesztette a vonzóerejét, ugyan ugy mint a szabadság utáni vágy, ha a konzum kielégíthető egy nívón.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

macskusz12 wrote on Dobrosi Mezei Józsefné's profile.
oké akkor megvagyunk... menj fel a szójátékokra ami neked a legkönnyebben megy és 20 játékot játsz le utána bármihez hozzáférsz...
petrucy wrote on dreaming58's profile.
Szia!
Sajnos elírtam a jelszót.Helyesen: DKKTi (a végén kis " I "
Sziasztok! Üdv mindenkinek! Nagyon örülök, hogy a kolléganőm megmutatta ezt az oldalt. Remélem innen sok jó olvasmányt tudok letölteni és elolvasni. Ha csak tehetem, akkor olvasok. A fantázia nagyon fontos számomra. Immár túl vagyok egy könyvtárra való könyv kiolvasásán. De ez az, amiből sohasem lehet elég. Szinte minden műfajt szeretek olvasni. Talán az önéletrajzot nem. Régen sok könyvem volt, ma már nem igazán.
gyurcyka wrote on Aronfy's profile.
szia! annó feltöltöttem a dicsekvő béka-t.eltünt a gépemről sok mással együtt.ha még meg lenne, átdobnád? köszi!
Adatbázis hibát jelez a gép, minden olvasatlan üzenetre kattintásnál....

Statisztikák

Témák
38,278
Üzenet
4,829,045
Tagok
617,088
Legújabb tagunk
Diego94
Oldal tetejére