Magyarországi csodáink és szépségeink

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Magyarországon mindig is voltak és vannak is felkapott települések. Amit most ajánlanék, oda érdemes elmenni, mert valóban különleges élményekben lehet(ne) részünk. Ezek a programok elsősorban az itthon élőknek érhetők el, egy-egy különleges, megünneplésre alkalmas okból.
De!
Hazalátogatóknak felejthetetlen programokat, varázslatosan szép látnivalókat ajánl ez a régió.:cool:
*
Először általános iskolás koromban láttam a csodát, a vízesést. Majd felnőttként, turistaként tértem ide vissza.
Ennek már sok-sok éve. Most találtam rá erre a filmre, s elhatároztam, hogy az elkövetkezendő születésnapomat, itt, ebben a környezetben itt ünnepeljük meg. Felejthetetlen emlékké szelídül majd az itt eltöltött hétvége. A filmet nézve, csodákra számíthatunk.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Budapest, Budapest, Budapest - de csodás!

Rizsavi Tamás egy bátor, sőt megkockáztatom vakmerő fotós. Budapestet, annak nevezetességeit olyan magasságokban és különböző szögekben fotózza, hogy az elképesztő! A látványért köszönet, mert ezt még soha nem láttam, sőt előre vetítem, hogy az Ő segítsége nélkül soha nem is részesülnék ezekben a csodákban, elképesztő látványokban. Többször megnézem és újból és újból ámulattal, ezeket a fotókat. Nem véletlenül arra gondoltam, ha "angyal" lennék és nem "krampusz" :hurra:akkor felülről, a felhők közül ebben lenne részem. Töredelmesen bevallom, időnként krampuszként viselkedem, pláne, ha elgurul bennem az indulat. (Dolgozom rajta, nem sok sikerrel).
Ezt és itt MOST minden fotót megcsodáltam, sőt bátorságáért, fotóművészetéért megtapsoltam. Tudom, hogy nem hallja, de én tudom azt, hogy a taps jogos volt részemről. Ugye, hogy Ti is megtapsoljátok? Kiérdemli!

Forrás: Rizsavi Tamás Facebook oldala
 
Utoljára módosítva:

szecsőd

Állandó Tag

Nagyon különlegesek ezek a fotók. Köszönet érte.
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Magyarországon látható kincseink és büszkeségeink
Bazaltorgona Somoskőn és a vár
A magyar és szlovák határon Szlovákia területén helyezkedik el a somoskői vár. A bazaltorgona a szlovák oldalról, Bükkrétpusztáról kiinduló geológiai tanösvény része is egyben. A középkori várból csodás kilátás nyílik a környék településeire.
Bazaltorgona-Somosk%C5%91n-%C3%A9s-a-v%C3%A1r.jpg

*
Rudabányai bányató
Hazánk legmélyebb állóvize a 60 méter mély rudabányai bányató.
Rudab%C3%A1nyai-b%C3%A1nyat%C3%B32.jpg

*

Molnár János-barlang

Kevesen tudják, hogy Magyarország legnagyobb víz alatti üregrendszere a budapesti II. kerületben található. Ez a Lukácsfürdő forrásbarlangja, de innen nyeri vizét a Malomtó is. 1982 óta fokozottan védett természeti képződmény; akkor még csak 450 m volt ismert az eddig feltárt 7 km hosszúságú járatrendszerből, amely még mindig nem a teljes barlang.
Moln%C3%A1r-J%C3%A1nos-barlang3.jpg

*

Ilona-völgyi vízesés
A Mátrában találjuk, Parádfürdőtől körülbelül 5 kilométerre délkeletre az Ilona-völgyi vízesést. Magyarország legnagyobb szint különbségű természetes zuhataga, mely vékony sugárban zúdul a 10 méteres magasságból.

Ilona-v%C3%B6lgyi-v%C3%ADzes%C3%A9s2.jpg

*
Szalajka-völgy
A Bükk hegység egyik legszebb, a kirándulók számára legjobban kiépített része a Szilvásváradon végződő, magas hegységi jellegű Szalajka-völgy. Itt közlekedik a Szilvásváradi Erdei Vasút. A Fátyol-vízesés a Szalajka-völgy egyik fő nevezetessége, szépsége.

Szalajka-v%C3%B6lgy.jpg

*
Rám-szakadék
Bátor és edzett kirándulók kedvelt helye, a Dobogókő és Dömös közötti, mintegy 1 km hosszan húzódó vadregényes Rám-szakadék. Igazi bátorság próba, mert a szakadékban található vízesések mellett, létrákon mászhatnak a vállalkozó kedvű kirándulók. Az összegyűlt csapadékvizek, mély völgyeket faragtak a hegyek oldalába. A szűk, meredek falakkal határolt szurdokvölgy páratlan szépségében gyönyörködhet az, aki bevállalja e kirándulás nehézségeit.

R%C3%A1m-szakad%C3%A9k2.jpg

*

Forrás: Wikipédia/ Etédi Alexa
 
Turi Török Tibor

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, itthon is van sok gyönyörűség, csak meg kell látni, nem kell mindig idegenbe utazni.

Budapest, Budapest, Budapest - de csodás!

Rizsavi Tamás egy bátor, sőt megkockáztatom vakmerő fotós. Budapestet, annak nevezetességeit olyan magasságokban és különböző szögekben fotózza, hogy az elképesztő! A látványért köszönet, mert ezt még soha nem láttam, sőt előre vetítem, hogy az Ő segítsége nélkül soha nem is részesülnék ezekben a csodákban, elképesztő látványokban. Többször megnézem és újból és újból ámulattal, ezeket a fotókat. Nem véletlenül arra gondoltam, ha "angyal" lennék és nem "krampusz" :hurra:akkor felülről, a felhők közül ebben lenne részem. Töredelmesen bevallom, időnként krampuszként viselkedem, pláne, ha elgurul bennem az indulat. (Dolgozom rajta, nem sok sikerrel).
Ezt és itt MOST minden fotót megcsodáltam, sőt bátorságáért, fotóművészetéért megtapsoltam. Tudom, hogy nem hallja, de én tudom azt, hogy a taps jogos volt részemről. Ugye, hogy Ti is megtapsoljátok? Kiérdemli!

Forrás: Rizsavi Tamás Facebook oldala

Nem véletlen, hogy a külföldiek is megdicsérik fővárosunkat. Nemrég volt egy hazai híradóbeli interjú, külföldi turistákat kérdezték meg, miért szeretnek Budapestre jönni.
 
Bodka

Állandó Tag
Állandó Tag
Római fürdő a Gaja-patak két kilométer hosszú, mély és meredek falú szurdokvölgye, vízeséssel, Bakonynána és Jásd között IMG_20201028_094752.jpg .
 
Bodka

Állandó Tag
Állandó Tag
Kisbajom Somogy megye
 
Csatolások

  • IMG_20201002_110753.jpg
    IMG_20201002_110753.jpg
    5.7 MB · Olvasás: 2
  • IMG_20201002_110056.jpg
    IMG_20201002_110056.jpg
    3.6 MB · Olvasás: 1
  • IMG_20201002_110650.jpg
    IMG_20201002_110650.jpg
    3.6 MB · Olvasás: 1
  • IMG_20201002_111403.jpg
    IMG_20201002_111403.jpg
    2.3 MB · Olvasás: 1
  • IMG_20201002_111540.jpg
    IMG_20201002_111540.jpg
    3 MB · Olvasás: 0
  • IMG_20201002_110221.jpg
    IMG_20201002_110221.jpg
    4.3 MB · Olvasás: 1
Oldal tetejére