A történet pikantériája, hogy Helif nem indulhatott el a 2023-as világbajnokságon, mivel egy vizsgálaton bebizonyosodott, hogy biológiailag férfi. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akkor a magas tesztoszteronszint miatt zárta ki a sportolót, az idei olimpián azonban mégis elindulhatott. Az ötkarikás játékok nyolcaddöntőjében olasz ellenfelét hamar „kiejtette”, de a mérkőzésnek szinte biztosan lesz utózöngéje. Carini ugyanis a ringben sírta el magát, miután meghozta a döntését.
A lap megemlíti a mostani olimpián az 57 kilogrammos súlycsoportban szereplő tajvani Lin Ju-tinget, aki 2023-ban világbajnoki bronzérmes lett, azonban utólag megfosztották ettől, mivel róla is bebizonyosodott, hogy biológiailag férfi. Lin augusztus 2-án a negyeddöntőben ugrik ringbe az üzbég Szitora Turdibekova ellen. Kíváncsian várjuk, hogy a csütörtöki események milyen hatással lehetnek erre a találkozóra.
Csatolás megtekintése 2009933
Nem akartam ezzel a témával foglalkozni még-
Csakhogy itthon ez ismét olaj a tűzre. Vagyis azért írok még hogy láthassátok hogy mekkora a felháb orodás emiatt.
A fair-play halála
Maradnék picit az idei olimpia vizein, de talán, amiről írni fogok, az már jócskán túlmutat egy-egy valaha azért magasabb eszmeiséget önmagában hordozó sportesemény keretein. Mert hát az, ami ezekben a rendezvényekben is tükröződik, az magának ennek a kissé önmagából kifordult kornak a lenyomata, amiben élünk és amiben sokkal inkább egyfajta kényszer hat ránk, nem valamiféle lelkesedés.
Mindig szerettem a sportot és magam is már gyermekkoromtól sportoltam és ennek nagyon különféle ágaiban próbáltam ki magam. Volt, amit kedvtelésből és volt, amit versenyszerűen is űztém és ma már ugyan csak hobbiból, de életem elemi részeként sportolok szinte minden nap. A sport így, vagy úgy, de mindig kihívás, akár ellenféllel, akár önmagunkkal küzdünk ebben, mindig arra sarkall minket, hogy jobbak legyünk.
És hát a sport azon kevés dolgok egyike, melyben szerintem van létjogosultsága a szó nemesebb értelmében vett egyenlőségnek, ami a feltételeket illeti és amelyek mentén az egyéni kvalitások megmutatják, hogy ki a jobb, hogy ki állhat fel a dobogó legfelső fokára. Mindezt ugye érdemei szerint. Ez ugye az a bizonyos fair-play.
Ott azonban, ahol az elfogadásra, a toleranciára hivatkozva biológiai férfiak kikövetelik maguknak, hogy nőként tekintsünk rájuk és azzal a genetikai fölénnyel, amit kromoszómáikba kódoltan hordoznak ringbe szállnak született nőkkel, meghal a fair-play. Egy 70 kilós férfi alap esetben erősebb és gyorsabb egy vele azonos súlyú nőnél és ezen a tényen sajnos nem változtat az, ha az illető magassarkúban és kisminkelve szeret leugrani a sarki fűszereshez, ha elfogy otthon panírmorzsa.
És a másság nagy és szívbemarkoló elfogadásának ünneplése közben azért gondoljunk bele, hogy ez a felállás hány olyan tehetséges sportoló sportkarrierjét töri derékba, akik az egész életüket arra tették fel, hogy komoly lemondások és erőfeszítések árán jobbak és mégjobbak legyenek. Hogy mondjuk kvalifikációt nyerjenek egy olyan rangosnak hitt eseményre, mint egy olimpia, ahol ez egész eddigi felkészülésüket és eredményeiket 46 másodperc alatt kiüti egy faszi, aki azt állítja magáról, hogy ő amúgy egy nő és nekünk ezt az egészet nem csupán tolerálnunk, de ünnepelnünk is ildomos.
Azt hiszem, hogy mindazt, amit a sport jelentett valaha, azt ezzel a lendülettel le is húzhatjuk a slozin. Én a magam részéről azt hiszem, hogy az olimpiából is végleg kiábrándultam, ahogy számos nagy sporteseményből is az utóbbi időben. Azt meg a saját morális mércéje alapján mindenki tegye maga mérlegre, hogy egy ilyen győzelem mennyit is érhet erkölcsileg...
(underhang blog szentes)
