Hírek OSZTRÁK KOLLEGÁK MESÉLTÉK, HOGY LOPJA EL (?) A MAGYAR KORMÁNY AZ ERASMUS-PÉNZEKET

No, hát mennyire érdekes a magyar pártok, szakértők és megmondóemberek reakciója az Európai Bizottság döntése kapcsán, hogy nem kap Magyarország a továbbiakban az Erasmus+ és a Horizont pénzekből!
Orbán Viktor hozza az elvárt formát, szó szerint sír egy videóinterjúban a magyar diákok jogfosztása felett, bár arról már egy szót sem szól, hogy konkrétan személy szerint ő és a magyar kormány (=vagyis ő) felelős mindezért.
Hiszen alapítványokba lopta ki a magyar állam tulajdonában levő egyetemeket, ahova a Fideszes kádereket ültette be vezetőnek, egyetemi emberek helyett és a gazdálkodásuk felett semmilyen kontroll nincsen.
Mindjárt el is mesélem, konkrétan hogyan lopták el az Erasmus pénzeket.
Várom, hogyha oknyomozó újságírók olvassák ezt, hátha utánajárnak. Nem nagy fáradság lenne! Én tuti beleállnék ebbe most.

A hazai pártok többsége: Momentum (Donáth, Cseh), Jobbik (Brenner), LMP tulajdonképpen beálltak a kormánynarratíva mögé: vagyis, hogy ne az egyetemistákat és az oktatókat büntesse Brüsszel a kormány korrupciója miatt.​


A DK választott más pozíciót és egy fontos törvényjavaslatot nyújtott be, ami szerint „az alapítványi irányítású egyetemek kuratóriumaiban állami vezetők és hivatalban lévő képviselők ne kaphassanak helyet, ezzel pedig elhárul az az összeférhetetlenség, ami miatt most 21 magyar egyetemet zártak ki az Erasmus programból”.​


Na, ez végre nem a kormány narratívája!


Aztán megszólaltak a szakmabeliek is.
A Magyar Rektori Konferencia szerint például "minden egyetemistának joga van részt venni az EU mobilitási programjaiban".

Ugye idehaza a rektorok jó része a kormányt kiszolgáló szervilis csinovnyik, ők is hozták az elvárt formát.

Viszont örömteli az Akadémiai Dolgozók Fórumának nyilatkozata, amely szerint az "Erasmus-botránnyal az egyetemek modellváltása is megbukott" és az "alapítványi rendszert azonnal meg kell szüntetni, és vissza kell állítani a magyarországi egyetemek autonómiájának törvényi garanciáit és szervezeti kereteit".
Ezt a követelést támogatom!

De hadd meséljek el valamit, hogy a hétköznapok embere is megértse, miért tört ki ez az egész balhé konkrétan!


A héten egy tudományos konferencián voltam, ahol olyan osztrák kollegákkal beszélgettem, akik már évtizedek óta dolgoznak együtt magyar egyetemekkel az Erasmus program keretében.
Nagyon szerették ezt a munkát, bár az elmúlt 10 évben nagyon sok minden megváltozott.
Az egyik az, hogy érezhetően átalakult a magyar diákok és tanárok viselkedése és gondolkodása.
Először csak nagyon halkan, aztán már egyáltalán nem merték elmondani, hogy miről mit gondolnak. Különösen, amikor társadalmi kérdésekről volt szó. És persze melyik kérdésnek nincsen társadalmi-politikai vonatkozása!
Egy idő után a közös projektek látható dolgait -pl. mit írnak ki a honlapra, az egyetem oldalára – már rettegve öncenzúrázták.

Így ugyanannak a projektnek a leírása teljesen más lett Magyarországon, mint pl. Ausztriában vagy Olaszországban. Bizonyos szavak, kifejezések semmiképpen nem kerülhettek bele, aztán már bizonyos témák se. Soha nem adtak nyílt választ a miértre, de az osztrákok sejtették.

Ha kiírnák azt, hogy valójában mi a kutatás témája, a magyar kormány teljesen ellehetetlenítené a programot. Ezért inkább igyekeztek ügyeskedni.


S persze a legdurvább az Erasmus pénzek ellopása!
Azt mondta a kollegám, hogy emiatt a magyar egyetemi kollegák rendkívüli módon szégyenkeztek, de az osztrákok sokáig megértőek próbáltak lenni.

Szóval az történt, ha a magyar Erasmus-Partner fizette Erasmus pénzekből egy oktató vagy egy diák utazását vagy szállását, azt soha nem intézhették közvetlen módon, hanem egy utazási irodán keresztül kellett mindent intézniük. Így minden költség háromszor annyiba került!

Például egy repülőjegy 150 ezer ft helyett, 450 ezer forintba, egy 3 napos szállás egy oktatónak 180 ezer ft helyett 540 ezer ft. (Ezek nyilván most csak kitalált összegek!)

Ezeket az ún. „utazási irodákat” a kormány miatt kellett bevonni, hogy így tudják kilopni az Erasmus pénzeket.


Nem tudom, hogy igaz-e. Csak leírom, amit hallottam. Lehet, hogy csak kitalálták? Jó lenne, ha a magyar újságírók ennek utána járnának!

És az a helyzet, hogy ezekről a lopásokról az Európai Bizottság tudomást szerzett és elegük lett! Ahogy elegük lett az Erasmus-programban dolgozó külföldi partnereknek is. Ők követelték már régóta ezt a lépést, ami most megtörtént.

Ami pedig a program csere jellegét illeti, sajnos Magyarországra nem akarnak jönni tanulni a diákok!

Még pedig azért, mert rendkívüli módon leromlott a felsőoktatás színvonala 2010 óta, nem a szakmai, hanem az ideológiai elvek érvényesülnek.


A magyar kormány 2018-ban rendelettel szüntetett meg egy egyetemi szakot, mégpedig a társadalmi nemek kutatását, ami a tudományos kutatás szabadságának teljes lerombolását jelentette.
Aztán egy másik törvénnyel elűzték az országból a hazai tudományos élet nemzetközi szinten is egyik legszínvonalasabb egyetemét a CEU-t. Erról is tud az Európai Bizottság. És ez sem fér bele az egyetemi autónómia elvárásba!
Én azt gondoltam, hogy az Európai Bizottság döntésében mindezek benne vannak!

És a magyar politika ellenzéknek nem Brüsszelt kellene hibáztatnia, hanem nyomatékosan azt kellene követelnie a magyar kormánytól, hogy állítsa vissza a magyar tudomány és kutatás szabadságát!

Ha pedig ők sem képesek másra, mint Brüsszel hibáztatására, akkor amúgy mi szükségünk van rájuk?​


PERINTFALVI RITA


1674020820564.png
 
Én néha már nem értem hogyan lehet egy dologról teljesen más és mást mondani.
Azt viszont biztosan tudom hogy a politikusok döntő többsége mocskos, aljas, senkiházi ember. Egyáltalán nem az emberek érdekébe politizálnak . Gondoljunk bele , logikus hogy valakik hazudnak saját érdekükbe. Mert igazság csak egy van. A másik hazudik ha másképp mondja .
Megunóban a verselés.De van ez mondjuk ki a dolgokat nevükön.
A másik hazudik ha másképp mondja .
És bizonyítás nélkül igaz mint vélemény:
a politikusok döntő többsége mocskos, aljas, senkiházi ember.
Ha erről felmérést indítanának.
Kiderülne.Ma már általánosan utált elfoglaltság
Ezt éri el egy sokadik 2/3
Mikor vesztette el a politikusi elfoglaltság,elismertségét?
Nem a párttitkári időszakban
Bár már akkor volt a vicc
- a cápa mondja megettem egy párttitkárt.
-Miből tudod?
-Nem volt gerince.
 
Utoljára módosítva:
Hadd idezzek egy mondatot, ami jellemzi ezt az egeszet:"Nem tudom, hogy igaz-e. Csak leírom, amit hallottam. Lehet, hogy csak kitalálták? Jó lenne, ha a magyar újságírók ennek utána járnának!"

Ennyi ennek a cikknek az igazságtartalma, és Ti elvárjátok hogy erre lelkesen bologassak!

Sajnalom hogy nem tanuljak meg sokan, hogy a koncepcios perek ideje lejárt! Meg ha ezt nagyon szeretnek is sokan visszahozni a mai ellenzékbol.

Aki esetleg nem ért egyet ezzel, arra kérem, hogy egyetlen olyan mondatot emeljen ki ebbol a formedvénybol, ami nem az "én ugy hallottam", "én azt hiszem" kategoriajaban van!

Ja és mi is a vastagbetus focim?

OSZTRÁK KOLLEGÁK MESÉLTÉK, HOGY LOPJA EL (?) A MAGYAR KORMÁNY AZ ERASMUS-PÉNZEKET​


Gratulalok!
Mesélni azt én is tudok. Egyszer volt, hol nem volt...választások lesznek 2 hét mulva. Bedobva minden ökörség.
 
A rengeteg túl sok csupa vastagítottból egy fórumtárs ernoe által írottakra emlékeztet
Annyit ér ez a sok-kérdőjeles cikk
1716537810852.png

Annyit ér amennyire harsány.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,858
Tagok
618,781
Legújabb tagunk
Morningstar16
Oldal tetejére