Hírek Putyin rosszul lett, riasztották az orvosokat

A General SZVR nevű orosz Telegram-oldal arról számolt be hétfő reggel, hogy az orosz elnök rosszul lett vasárnap, azonnali orvosi ellátásra volt szüksége. A csatorna szerint Putyin súlyos betegségben szenved, és pihennie kellene, de nem teheti meg.

Az SZVR azt állítja, hogy Kreml-közeli forrásokból közvetlen értesüléseket tud szerezni az orosz elnök állapotáról. Korábban több alkalommal is tettek már érdekes kijelentéseket az orosz elnökről (volt, amikor a Kreml ezeket cáfolta).

A Telegram-oldal most arról számolt be, hogy az orosz elnöknek azonnali orvosi segítségre volt szüksége vasárnap reggel. Mint írták:

Putyin súlyos fejfájásra panaszkodott, és arra, hogy elhomályosult a látása, nem érzi a nyelvét, valamint hogy a jobb karja és a jobb lába zsibbad.

A Kreml szakorvosai ezt követően elsősegélyben részesítették, majd alapos orvosi vizsgálatot is végeztek rajta. A vizsgálat után gyógyszereket írtak fel neki, és azt javasolták, hogy a következő néhány napban mondja le minden programját, és pihenjen.

Az SZVR szerint mindeközben délre az orosz elnök állapota javult, estére pedig teljesen stabilizálódott, akkorra az orvosok is megnyugodtak.

PUTYIN KÖZELI SZÖVETSÉGESEI KÖRÉBEN AZONBAN PÁNIKOT OKOZOTT AZ ESET.

A Telegram-oldal szerint az orvosok már korábban jelezték, hogy az orosz elnök egészsége romlik, de az elnök köre és családja ezeket az előrejelzéseket nem vette komolyan. Most viszont ők is azt javasolták Putyinnak, hogy fogadja meg az orvosok, tanácsát, és pihenjen – de mindhiába. Ugyanis az orosz elnök állapotának javulása után úgy döntött, nem fogadja meg az orvosok tanácsát a pihenéssel kapcsolatban, hiába győzködték erről még a családtagjai is.

Az SZVR szerint Putyin olyannyira nem pihent, hogy vasárnap este már tartott egy rövid megbeszélést katonai és politikai vezetőkkel. A találkozón arról kérdezte a vezetőket, hogy mikor tudják felmutatni azokat a „sikereket” Kelet-Ukrajnában, amelyeket korábban megígértek (vagyis Bahmut, Avdijivka és más települések elfoglalását). Válaszul azonban leginkább csak kifogásokat kapott.

ERRE PUTYIN IDEGES LETT, ÉS AZ EGÉSZ ÜLÉSNEK VÉGET VETETT – ÍRTA AZ SZVR.

Késő este aztán megint fájni kezdett a feje, de a gyógyszer bevétele után el tudott aludni.

Szövetségesei félnek Putyin hirtelen halálától

Az SZVR végül azt írta, hogy Putyinra nehéz hét vár most rengeteg eseménnyel és megbeszéléssel, amelyeknek többségét nem mondhatja le. Az események egy részénél lehet, hogy a dublőrje helyettesíti, de ezzel azért vigyáznak a Kremlben, mert a hasonmás néha elárulja magát a viselkedésével.

1681139477276.png
 
Ezek szimplán lehetnek egy durvább migrén tünetei is. :S
Azt mondják, nem szabad rosszat kívánni másoknak... De ha mégis "történne valami", én azért megnézném azoknak a fejét, akik most a legjobban arcoskodnak, hogy "Méghogy beteg, hihihi, erősebb, mint valaha!" :D
 
A probléma akkor lesz, ha egy vezetővel történik valami és a kialakuló hatalmi vákuumot nem éppen olyan gyorsan és nem éppen olyan vezető tölti be, mint azt remélik sokan. Vagy éppen senki nem tölti be.

Több forumon is megy a bulvár, hogy na most aztán megd.glik, és jön a jobb világ. De ki garantálja (lesznek biztosan próbálkozások, de garancia az nem) hogy egy békét jobban szerető, nyugat felé nyitottabb ember kerül oda? Ugyanolyan erővel kerülhet oda egy, vagy több keményvonalas, aki a régi doktrínákat hozza elő...
A hatalmi vákuumot sok esetben az örültek, a legerőszakosabbak tudják betölteni. Ami a mostaninál is komolyabb problémákat vethet fel, ha esetleg az új vezetés mindenképp bizonyítani akarja legitimitását és az elkötelezettségét az orosz birodalmi eszmék felé.
 
Amúgy a hír valósága erősen kérdéses, mint a legtöbb ilyen oldalnak, katintásvadászatra jó.
Viszont nagy kérdés ki jön Putyin után. Nem kell elfelejteni, hogy a világ egyik legnagyobb atomhatalmáról beszélünk. Az sem lenne jó, ha valaki használná ezeket, de az sem, ha a piacra dobná őket valaki. Kicsit az a többször felsült naív várakozás van, mint afganisztán, irak, vagy az arab tavaszkor, hogy majd jön a béke és demokrácia. Csak nem az jött...
 
Putyin már nem fiatal, sajnos nem tud szabadulni bizonyos gondolkodási a viselkedési mintáktól, annak ellenére hogy ezeknek negativ következményei vannak a számára. Az irracionális viselkedése arra utal, hogy személyiségzavarban szenvend.

De nincs kizárva, hogy bizonyos irracionális gondolatok és viselkedések serdülőkorban vagy korai felnőttkorban kezdődtek, nem később. A probléma az, hogy egy ilyen ember soha nem fog az agyi problémáival professzionális segítségért folyamodni.

A leggyakoribb betegségek idősebb férfiaknál mint Putyin:
- szív- és érrendszeri betegségek, a
- prosztatarák és a prosztatagyulladás szindróma mellett a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás

Nem akarok találgatni de az idö nem az ö kezére játszik.
Adja isten, hogy az utódja ne legyen egy pszichopata mint ö.
 
Hát ez a nagy kérdés, ki lesz az utód. Medvegyevre tipelnék, de ki tudja milyen erős a helyzete valójában. Ha meg a nyugat belekavar, annak nagyon is tragikus vége lehet. Navalnijt szerintem nem fogadná el az orosz keményvonal. Egy orosz polgárháborúnak a gondolata is 1000x veszélyesebb a világra, mint 10 ukrajnai orosz sertepertélés.
 
Szerintem sajnos az is benne van a pakliban, hogy egyenruhát visel a majdani utód
 
Ha elolvastátok volna az eredeti hírt, ami megadja az orosz nyelvű hivatkozást is, akkor láthatnátok, hogy az bizony 2022 október 8-án íródott. A dátumhoz nem kell oroszul tudni: 8.10.2022
Így aztán a hír igaz, de azóta már sok víz lefolyt a Dunán.
 
A Pentagonból "kiszivárgott haditervekben", Putyin halála állítólag egy opció.
Ebben semmi gonosz nincs, egy ilyen idős embernél minden lehetséges.
Rasputin, Sztálin, valoszinü Putyin is nehezen fog meghalni akár milyen beteg.

Off
Hallom, hogy a magyar kormány megint hadat üzent az USA-nak mint 1944-ben.
Akkor Hitler most egy másik háborús bűnös utolsó csatlósaként állunk itt,
A történelem ugy látszik visszaváltozik.

Valaki megkérdezte nemrég, hogy szerintem "miért nem zavarják el Magyarok Orbánt?"
A @setni nek igaza volt, mert mi ilyenek vagyunk
on
 
Mindenki tudja, hogy beteg, nem érdekes. Él addig, ameddig él. De megmutatta, hogy ki a valódi ellenség a világban és EurópábanÍ! Megmutatta, hogyan működik az amerikai "demokrata" rendszer Sorosékkal és a többi a szemétládával és azt is, hogy bizony lehet másképp is csinálni, nem csak úgy, ahogy az usa teszi ki tudja már mióta.
Ha az ukránok meg akarnak halni, hát tegyék, csak ne mi fizessük azt hogy a kokainbáró eladta az országát.
 
És mégis, kit szeretnél helyette a miniszterelnöki székben látni? Rezsiszilárdot vagy a csengeri örökösnő Lalikáját? Vagy Varga Juditot? Utóbbi legalább csinos és fiatal.
 
Mindenki tudja, hogy beteg, nem érdekes. Él addig, ameddig él. De megmutatta, hogy ki a valódi ellenség a világban és EurópábanÍ! Megmutatta, hogyan működik az amerikai "demokrata" rendszer Sorosékkal és a többi a szemétládával és azt is, hogy bizony lehet másképp is csinálni, nem csak úgy, ahogy az usa teszi ki tudja már mióta.
Ha az ukránok meg akarnak halni, hát tegyék, csak ne mi fizessük azt hogy a kokainbáró eladta az országát.
Osztogatod a jelzoket rendesen, addig jo volt Soros meg kitanitatta ezt a Orban garniturat vagy evekig fizette az iskolatejprobgramot es meg sok egyebet. Szemet ember mert adott?ha nem adna semmit akkor jo ember lenne?.
Tudod ez az oldal nem az ORban propagandaja, hogy itt az o szocsove legyel.
MAskepen lehet csinalni mint az Usa hogy>ugy ahogy te mondod vagy mondatjak veled 25% inflacio mellet remelem tapsolsz ehez. Ugyan mi az ami ilyen utalatot valt ki amerika beloled? Ha lehetne ne az Orban demagog dumajat ird le. Eltel mar Usaba? a zoldhasu bankokra nehogy atcsereld a forintot mert a vegen meg ertekallo lesz .
Jelenleg nem jobban hanem rosszabbul csinalja az fonokod miota o van az egeszsegugy romokba az oktatas szinten a nyugdijasok nyomorba stb soha ilyen vacakul nem allt az orszag , eladosodva kulpolitikaja csapni valo.........bar latnam hogy jobban csinalnatok mint az Usa.
 
Osztogatod a jelzoket rendesen, addig jo volt Soros meg kitanitatta ezt az Orban garniturat vagy evekig fizette az iskolatejprobgramot es meg sok egyebet. Szemet ember mert adott?ha nem adna semmit akkor jo ember lenne?.
Tudod ez az oldal nem az ORban propagandaja, hogy itt az o szocsove legyel.
MAskepen lehet csinalni mint az Usa hogy>ugy ahogy te mondod vagy mondatjak veled 25% inflacio mellet remelem tapsolsz ehez. Ugyan mi az ami ilyen utalatot valt ki amerika beloled? Ha lehetne ne az Orban demagog dumajat ird le. Eltel mar Usaba? a zoldhasu bankokra nehogy atcsereld a forintot mert a vegen meg ertekallo lesz .
Jelenleg nem jobban hanem rosszabbul csinalja az fonokod miota o van az egeszsegugy romokba az oktatas szinten a nyugdijasok nyomorba stb soha ilyen vacakul nem allt az orszag , eladosodva kulpolitikaja csapni valo.........bar latnam hogy jobban csinalnatok mint az Usa.
Más hitét ne bántsd. Vallásszabadság van :D Soros meg elég sokáig támogatta Viktort. a 2009 ben érkezett amerikai nagykövetasszony könyvében írja, hogy Soros megvédte egy fogadáson a bankadót, mikor kritizálta miatta a nagykövetasszony Viktort.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Ha elolvastátok volna az eredeti hírt, ami megadja az orosz nyelvű hivatkozást is, akkor láthatnátok, hogy az bizony 2022 október 8-án íródott. A dátumhoz nem kell oroszul tudni: 8.10.2022
Így aztán a hír igaz, de azóta már sok víz lefolyt a Dunán.
Pontosabban a hír nem friss, de kérdéses, hogy igaz volt akkor is. Bárki létrehozhat ilyen fiókokat. Az információs háború korában élünk, amikor simán lehet, hogy maga Putyin írogatja ki, hogy beteg, hogy az esetleges rá veszélyes utódokat felfedje és az utóbbi pár hónapban nem egy fontos vagy kőgazdag emberke lett öngyilkos Oroszországban. A hitelesnek gondolt emberkék és szervezeteke is őrületes marhaságokat tudnak mondani. Pl. a britek szerint már régen kifogytak az oroszok a lőszerből és csak gyalogsági ásókkal rohamoznak. Az észtek szerint meg még 3 évre elég készletük van. Az igazság meg nem annyira érdekli a népet.
 
Putyint már egy éve minden nap temetik, de kb. majd úgy jár, mint az anyukám. Neki se jósoltak 3 hónapot se, aztán 27 és fél év lett belőle. :)
 
Mindenki tudja, hogy beteg, nem érdekes. Él addig, ameddig él. De megmutatta, hogy ki a valódi ellenség a világban és EurópábanÍ! Megmutatta, hogyan működik az amerikai "demokrata" rendszer Sorosékkal és a többi a szemétládával és azt is, hogy bizony lehet másképp is csinálni, nem csak úgy, ahogy az usa teszi ki tudja már mióta.
Ha az ukránok meg akarnak halni, hát tegyék, csak ne mi fizessük azt hogy a kokainbáró eladta az országát.
Igen megmutatta hogy ki az ellenség a világban és európában. Ezt jól látod. Oroszország.
Miért akarnának meghalni az Ukránok?
Ha talán az oroszok visszavonulnának és tárgyalnának....
 
Oroszországból az usa akart ellenséget csinálni. Az olcsó orosz gázzal és olajjal Európa leszarta az usa baromságait, ebbe bele kellett avatkozni. Libsi politikusok lefizetésével és egy kokainfüggő színésszel, akinek semmilyen nagypolitikai tapasztalata nem volt. Most aztán jöhet az amcsi gáz tízszeres áron, jöhetnek a gmo termékek és akkor a fegyverekről még nem is beszéltünk. Az usa "demokraták" jól megszedik magukat már megint, mert ez az egész erről szól, semmi másról! Minden más ideológiai politikai baromság csak arra kell, hogy az emberek támogassák ezt. Beszéltünk menekültekkel is és mostanában egyre több olyan ukránnal, akik Lengyelországba menekültek és onnan nézik a netet, hát van meglepődés! A zselégyerek már egy éve betiltott minden ellenzéki hírforrást, full propaganda megy, az ukránok meg vannak döbbenve, hogy mi mindenről írnak, tudnak az emberek. Legyen is így! Senki nem az ukrán emberek ellen van, hanem az aljas politikusaik ellen, akik elhozták Európába a háborút, de belerángatni szerencsére már nem tudták. Felkészül Kína vagy Afrika, mert az usa-nak háború kell, hogy valahogy életben tudja tartani a gazdaságát.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

ani515 wrote on Éleskés's profile.
Szép napot kívánok!
Szerettem volna megnézni ezt
és ez történt:
Hoppá! Bizonyos problémákba ütköztünk.
A művelet végrehajtásához nem rendelkezel megfelelő jogosultsággal.
Ha ki lehet ezeket a "problémákat" javítani, akkor kérem szépen.
Biróné Cs. Katalin wrote on ladysla's profile.
Kedves Ladysla, kérlek segíts!
Évek óta nem voltam a fórumon. Hogyan lépek be az e-bookok lapjaira? Hová írom be a 20 mondatot? Érvényes még ez a követelmény? Válaszodat előre is köszönöm.
Biróné Cs. Katalin (Biseka)
pomagrade wrote on Kincsesbolygó's profile.
Szia! Sajnos nem sikerült még megtalálnom a Viszkok Fruzsi könyvet... Ha szembejön, felteszem majd :)
Hello everyone!!! The Rnata Nativity Bundle pattern is now available!!! Anyone here who already has it and wants to share it?
Erinna Lee has just released a new book: Enchanted Woodland Amigurumi... I hope someone will post it on the forum soon!

Statisztikák

Témák
37,877
Üzenet
4,733,607
Tagok
611,046
Legújabb tagunk
PhilipKen
Oldal tetejére