Hírek Ursula von der Leyen megnézte a róla készült plakátokat

Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője teljességgel valótlannak nevezte a nemzeti konzultációban megfogalmazott állításokat. A szóvivő arról is beszélt, hogy Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét nem foglalkoztatják a plakátok, amelyeken szerepel.

Az Euronews tudósítójának kérdésére a magyar nemzeti hatóságok ügyének minősítette a legújabb nemzeti konzultációt az Európai Bizottság szóvivője. Eric Mamer hozzátette, hogy ha a magyarok szeretnének informálódni és tiszta képet kapni az uniós politikákról, akkor használják az Európai Bizottság forrásait. Ami pedig a konzultáció kérdéseit illeti, a szóvivő kijelentette, hogy

teljesen valótlanok ezek az állítások.

Mamer kitért arra, hogy az Európai Bizottságot a konzultációba nem vonták be, ezekről a kérdésekről nem tárgyaltak velük, ezért nem is foglalkoznak vele. Kiderült, nem tartják szükségesnek, hogy válaszokat írjanak, vagy saját kampányba fogjanak a magyar választók meggyőzése érdekében, holott egy korábbi magyar konzultáció során éltek ezzel a lehetőséggel.

Hiszünk a magyar közvélemény intelligenciájában, a tízmillió magyar nem csak Magyarországon, hanem egyben az EU-ban is él

– mondta.

Eric Mamer megmutatta Ursula von der Leyennek az óriásplakát fotóját, amelyen az elnök Alexander Soros társaságában szerepel. „A szemöldökét sem húzta fel” – mondta Von der Leyen reakciójáról, hozzátéve, hogy Alexander Soros és az Európai Bizottság vezetője semmilyen kapcsolatban nem állnak egymással.

Újabb nemzeti konzultációt indított a kormány​


Már postára is adták a 11 kérdést tartalmazó újabb nemzeti konzultációt, amely a kormány honlapján is elérhető. A kérdések között szerepel többek között a rezsitámogatás, a kamatstop, az extraprofitadó, az ukrajnai és az izraeli háború, Ukrajna csatlakozása az EU-hoz, a magyar politika külföldi befolyásoltsága és a gyermekvédelmi törvény is.

Péter Alvarez
1700535246303.jpeg
 
Nem tudom miért kell piszkálni támadni az EU-t amikor rettentően rá vagyunk szorulva.
A kéregető koldus Orbán kormány nincs eszénél?
És megint személyeskedő plakátokkal?
Rég kiderült valamiről rosszul csináltuk.
Olyan gyermeki dac ez mint a "meghosszabbítjuk Lovasberényig"?
"Mikor Orbánra a tanító bácsi/néni az iskolában megmondta nem csináltad meg a leckét egyest kapsz,megbuksz"
Orbán dacosan rányújtotta a nyelvét.
Itt ragadt meg ezen a szinten?
 
Utoljára módosítva:
Európai bajnokok leszünk!! Héja héja hóóó!
Mi az hogy leszünk? Levagy maradva. :D

Szijjártó szerint : ...mindenfajta nagyképűség és túlzás nélkül, pusztán a tényekre alapozva is nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország ennek az elektromos autóipari átalakulásnak az Európa-bajnoka lett, és ott vagyunk a világ éllovasai között is.”
 
Utoljára módosítva:
Mi az hogy leszünk? Le vagy maradva. :D

Szijjártó szerint : ...mindenfajta nagyképűség és túlzás nélkül, pusztán a tényekre alapozva is nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország ennek az elektromos autóipari átalakulásnak az Európa-bajnoka lett, és ott vagyunk a világ éllovasai között is.”
Ha meg nem akkor Brüsszel és Soros magyar hívei....
 
Nem tehetek róla, de nekem az egér+elefánt kontra dübörgő hídatkelés ugrott be erről.
Orbánt egy jobboldali populista újság tulajdonosa hívta meg, nem a svájci kormány.
Minden újság kihangsúlyozta, hogy a súlytalan, un."baráti találkozás" kimondottan Orbán kérésére jött létre.

Ovi ebből rögtön átlátszó propagandát csinált. :D

123.jpg


Látni az egyébként sármánt franciasvájci szövetségi elnök arcán mennyire örül.
Különben is Szociális Demokrata.

Sorstárs keresés nevetséges lenne. Szövetséges keresés mégjobban.
Svájc nem EU-tag és semleges. Nem állna össze a kis tolvajjal. :D
----
A múlthéten Macron volt Svájcban. :)

4f9f6cc3-6ab2-4bcc-818d-6e407b23262d.jpeg


2548079829771347-1.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Mi ebben az újdonság? Már a csatlakozás idején is, a Medgyessy kormány alatt folyamatosan ment az EU ellenes nyekergés (ennek ellenére 84% igent mondott a népszavazáson - gondolom a 16% a vérfideszes). Szokták mondani, hogy jó taktikán ne változtass. O1G csak konzekvens.
Igen ment az EU ellenes "nyekergés" de nem a kormánytól
Az amire te gondolsz az a népszavazás körüli ellen agitáció főleg szélső jobb ostobaságai kommentelésekben.
Rémhír terjesztésben:nem lesz mákosbeigli mert mák tiltólistás lesz.
Nem lesz őshonos akácfánk mert nem is őshonos.
Ebből következően az akácméz se lesz.
Ezek mind ostobaságok és nem kormányzati szintről indultak
Akkor még a józan ész többet érvényesült a lakosságban
Nem hitte el
Épp kormányszintről EU párti "nyekergés" volt.
Nem is érdemes ilyen szavakat használni.
Inkább pontosan fogalmazni
Az EU ellenesség akkor pletykákban és itt ott szélsőjobb politikusi mondatokban jelent meg de ők is csak úgy: ezt beszélik
Eredeti üzenetem beteszem mert nem értetted meg:
Nem tudom miért kell piszkálni támadni az EU-t amikor rettentően rá vagyunk szorulva.
Én gazdasági üres kassza ráutaltság miatt írtam
(akkor tényleg kellett a felzárkóztatási vissza nem térítendő támogatás)
Kár hogy akkor sem arra használták
Közel sem ugyanaz a helyzet
Most Orbán támadja az EU-t.
Főleg ő van rászorulva.

______________
zárójel
(ma üzemeltetésre fenntartásra kell a pénz)Bérekre hivatkozik
Már nem építkezésekre kell
Ez az üzemeltetési ráfordítás nagyon hasonló mint a Kádár idők alatt az életszínvonal tartás.
De rosszabb mert: Most hamis indok a tanárok bére azért marad el mert nincsenek EU pénzek.
Ez a tipikus cigány koldulás stílusa."Tessík má" adni éhes gyerekeimnek kell.
Pedig másra költené
zárójel vége
_______________
1700727268794.png

Most Orbán támadja az EU-t.
Főleg ő kormánya van rászorulva.
És nem csak gazdasági és akácfa szabályozási hamis rémhírek miatt
Hanem a pénz elmaradás miatt és a migráció miatt támadja.
Sőt kicsinyes lejárató plakátokba fog épp akkor amikor utálják de nagyon.
A kötelezettségszegési eljárással a nyakunkon.
Nem azokra válaszol, hanem személyeskedő kampányba kezdett
Azt t a gyakorlatot folytatva amivel idehaza szokta a médiája karakter gyilkolni ellenlábasait.
Nagy különbség, a ma és a Medgyessy kormány idei beszéd
Mind a rémhírek oldaláról mind a vezérelt kormánymédia oldaláról
 
Utoljára módosítva:
Vegletek és végletek....

A magyar lakosság nem az EU ellen van!
Minden gondolkodo ember belatja a szulsegességét(és nem csak mert onnan jo - neha - a pénz!

Emberek, elvek azok amikkel sokan nem értenek egyet!
Az az álláspont, hogy e4mberek kisajatitjak az europai gondolatokat, és a sajat véleményuket igyekeznek azzá tenni, igyekeznek meggyozni masokat arrol, hogy aki nem hozzajuk hasonloan gondolkodik, az eu ellenes fasiszta soviniszta és izéééé...

Egyszeruen errol van szo.

Van korrupcio magyarorszagon?
Igen van!
Az europai unio sem mentes ettol!

Tudomasul kellene venni, hogty a fejlodes mas utjat jartak be ezek az orszagok az elmult 70-100 évben, és ennek megfeleloen masok az elképzelések a jovorol!
Dev ennek a megoldasa nem az, hogy jelszavakat gyartunk - aztan kardot huzunk és ha harc hát legyen harc elven egymnasnak esunk!

A 21. sz-ban élunk!
Ideje lenne gondolkodo emberként cselekedni - azoknak is, akik ezt etuztek a zaszlajukra, csak valahogy mindig megfeledkeznek rola! -

Szuksegunk van egymasra!
Az eu-nak is rank, nekunk is az uniora!
 
kívülállóként passzolom, mit is értesz cselekvés alatt... fideszhívőként soxép lózung konkrét cselekvési terv nélkül
Nem kell terv hisz minden bizonytalan...Hisz a választások előtt még azt mondták hogy ha a baloldal nyer akkor megszorítások és válság jön...íme (akkor most a baloldal nyert?? )
 
kívülállóként passzolom, mit is értesz cselekvés alatt... a posztod számomra egy fideszhívő soxép lózungja konkrét cselekvési terv nélkül
Fidesz hivo...tetszik
Csak csendesen mondom, a liberalizmus europai bástyájában, hollandiaban az emberek jobboldali vezetést akarnak!
Ezekkel az ostoba, érvek nélkuli lozungokkal egyre kevesbe lehet eredmenyt elerni!

Nektek mindenki buta videki fideszhivo aki nem akarja ugy, ahogyan Te!
 
csak a szokásos :)
sem buta sem vidéki nem hangzott el... de biztosan jól mutat és megfelelő sértődési alap, érvnek is kitűnő.. gondolom :)
Konkrét kérdésre konkrét válasz esetleg (a változatosság kedvéért?)
((azt már csak tényleg dupla zárójelben merem leírni, mert ebben a mesterségesen gerjesztett hergelt közegben szinte mindegyis hogy - mint itt oly sokan mások- én sem született pesti -mármár vidéki gyerek - vagyok :) ))
 
Utoljára módosítva:
"Orbán Viktor: Nekünk, magyaroknak és svájciaknak van egy közös problémánk, az Európai Unió."

Ennek a palinak teljesen elment az esze. :D
Nem tehetek róla, de nekem az egér+elefánt kontra dübörgő hídatkelés ugrott be erről.
Nekem pedig egy háborús/vígjáték színdarab Ordító egér címmel
1959-ben bemutatott színes brit (angol) filmvígjáték
Egy európai törpeállamocskában kezdődik, amely éppen gazdasági csőddel néz szembe,
főminiszter (Peter Sellers) ravasz tervet kovácsol: üzenjen hadat az Amerikai Egyesült Államoknak, és nyomban adja is meg magát.
De az amerikai külügyminisztérium viccnek tartja a levelet és félreteszi.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,853
Tagok
618,778
Legújabb tagunk
Rdb
Oldal tetejére